Újabb kutatás Federico García Lorca sírja után

Vágólapra másolva!
Megkezdődött az újabb kutatás Federico García Lorca sírja után: a régészek reményei szerint ezúttal sikerül megtalálni azt a tömegsírt, ahova a spanyol polgárháborúban kivégzett híres spanyol költőt 1936-ban eltemethették. 
Vágólapra másolva!

Az andalúziai kormány szerint a héten megkezdett munkálatok során 300 négyzetméternyi erdőterületet fognak megtisztítani Alfacar mellett, hogy visszaállítsák a polgárháború előtti állapotokat. Ezt követően a régészek megkezdik a csontmaradványok keresését, és amennyiben találnak valamit, az illetékes bíróság dönt a következő lépésről.

114 ezer azonosítatlan holttest

A tíznaposra tervezett régészeti projekt elsődleges célja az 1936-ban kirobbant, három évig tartó spanyol polgárháború körülbelül 114 ezer azonosítatlan áldozatát rejtő tömegsírok feltárása. Spanyol szakértők 2009-ben két hónapon át végeztek ásatásokat egy szomszédos területen, mások mellett a költő földi maradványai után kutatva, ám a munkálatok eredménytelenül zárultak.

A polgárháború kitörésének idején 38 éves Lorcát már Spanyolországban és világszerte is elismert íróként és költőként tartották számon. Baloldali nézetei és homoszexualitása azonban szálka volt Franco hívei és a római katolikus egyház szemében. A költővel és három társával 1936. augusztus 19-én, a polgárháború kezdetén végeztek a fasiszta Franco tábornok katonái a Granadához közeli Alfacar mellett.

Focipályát terveztek a területen

A polgárháborúnak rengeteg civil áldozata volt, akiket jelöletlen tömegsírokban temettek el. "Egyetlen civilizált országban sem engedhetjük meg, hogy jelöletlen helyekre földeljék el a polgárokat, mintha csak szemetek lennének" - mondta Javier Navarro, a projektben résztvevő régészek egyike. A most feltárásra kerülő területen focipályát akartak kialakítani 1998-ban. Lorca családja azonban tiltakozott az építkezés ellen, mert úgy vélte, hogy a költő maradványai a területen lehetnek.