Megérdemeltem, hogy én lettem a Nemzet Színésze

Cserhalmi György interjú Budapesten 2014. november 20-án

Cserhalmi Györgyöt nemrég választották a Nemzet Színészének. Interjúnk második részében elárulta, mit várt annak idején a rendszerváltástól, miért nem kap filmszerepet Andy Vajna rendszerében, és azt is megtudtuk, kit javasol új Nemzet Színészének.

Kiszolgáltatottabb ma egy színész, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt?

Azt gondolom, igen, bár akkor is szerettük magunkat kiszolgáltatottnak mondani. De lényegesen több esélye volt egy akkori színésznek, ha képességes volt, mint manapság. Egyrészt, mert volt egy működő televízió, egy működő rádió, egy működő szinkron, egy működő filmgyártás, és a színház is működött. És most?

Csak egzisztenciális kiszolgáltatottságról van szó?

Ha akarja, kiszolgáltatja magát máshogy is. Akinek nincs ereje nemet mondani egy pártnak, ha az funkciót ajánl neki – ami velem megtörtént –, az be fog sorolódni, és nyilván nem lehet a kórusból kiénekelni, még akkor sem, ha az egész kórus hamis.

Akinek nincs ereje nemet mondani egy pártnak, az be fog sorolódni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mi zajlik a jelenlegi társulata környékén, Székesfehérváron? Nagy átalakuláson megy keresztül a Vörösmarty Színház, vagy csak üzemszerűen működik?

Nagyon szeretném remélni, hogy üzemszerűen működik, és ezen belül történik is valami. Még szerveződik a társulat, de remélem, az alapmag, akik létrehozták és meghatározzák a színház pofáját, maradnak.

Milyen a hangulat a színfalak mögött?

Vegyes, mint minden színházban. Vannak nagyon jó időszakok, mint a tavalyi, egészen éles évad, amikor Szikora János igazgató azzal a programmal kezdhetett, amit már ők állítottak össze. Túlterhelt, ámde sikeres évad volt, és most kéne csinálni egy ugyanilyet vagy jobbat – ilyen értelemben természetesen kínjaink vannak. Nem azt mondom, hogy rózsás a hangulat; tipikus, nyűgös második szezon ez a mostani egy újrakezdő színház életében. Kicsit le vagyunk eresztve, de egyértelműen arra törekszünk, hogy továbblépjünk. Ami érdekes, hogy a város felől érkeznek bizonyos elvárások, hogy milyennek képzelnek egy népszínházat.

Mármint a városvezetés felől?

Nem, semmilyen értelemben nem tapasztaltam politikai nyomást, igaz, nem avattak be az összes részletbe. Inkább azt érzem, hogy a nézők egy részének hol jogos, hol kevésbé jogos igényei vannak azzal kapcsolatban, hogy szerintük milyen a színház, szerintünk meg nem feltétlenül ilyen. Ez egy örök vita. Nevelgetjük egymást.

Milyen a jó színház? Azért is kérdezem, mert a Mesterkurzust nézve úgy éreztem, a darab bemutatása önmagában erős állítás a színház feladatairól.

Nyilvánvaló, hogy történtek a mi elmúlt huszonöt évünkben olyan dolgok, amiket az ember arcvesztés nélkül nem tud végignézni. Amikről nem lehet hallgatni. És ha az ember talál egy darabot, ami szinte direkt módon egy olyan politikai törekvésről szól, hogy hogyan lehet ellehetetleníteni valakiket, akik szabadságban óhajtanak élni – és nem csak a művészi szabadságról beszélek –, és még válaszokat is találni benne, akkor azt be kell mutatni.

A darabban van egy gyönyörű fordulópont: amikor Sztálin és Zsdanov elkövetik azt a hibát, hogy odaengedik a zongorához Sosztakovicsot és Prokofjevet, kiderül, hogy azok jobban zenélnek, mint ahogy ők politizálnak.

Ennyiből hasonlít az előadás egy idei fehérvári bemutatóhoz, az Őfelsége komédiásához, amelyben XIV. Lajos szól bele Molière és társulata életébe és művészetébe.

Valóban vannak hasonló súlypontjai annak az előadásnak is: megint csak a szerző és Sztálin viszonyáról van szó, még ha történelmi korba helyezve is. Szerencsére Bagó Berci nem akar aktualizálni, de egy ilyen remekmű esetében erre nincs is szükség. Élvezem az előadást. Nem szeretem azt mondani, hogy üt – minek? Valakik biztosan nagyon rossz néven veszik, és akkor már elérte a célját. Mások meg biztosan nagyon örülnek neki, és akkor megint csak elérte a célját.

Érdekes, hogy úgy véli, nem kell ütnie az előadásnak: Alföldi Róbert interjúnkban azt mondta, olyan korban élünk, amikor ordítani kell, nem pedig finom eszközöket használni.

Keresztyén ember vagyok, én odatartom a másik orcámat is. És nem szeretnék okosabbnak látszani, mint amilyen vagyok. Az én fegyverem – amennyiben ez fegyver – a naivitásom. A naivitás feltételez valamiféle tisztaságot, vagy legalábbis egy manipulálatlan felületet. Nem akarom a szájába rágni senkinek, hogy most piszok nagyot ütöttem a hatalomba, amitől le kéne feküdnie – úgysem fekszik le.

Keresztyén ember vagyok, én odatartom a másik orcámat is Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az imént azt mondta, bizonyos dolgokat a rendszerváltás óta nem lehetett némán tűrni. Mikre gondol?

A rendszerváltás utáni világban mindig az volt a kérdés, hogy éppen hogyan korrumpáljuk a társadalmat: lehet anyagilag korrumpálni, és lehet morálisan is. Nem lehet cinikussá, hit nélkülivé tenni egy társadalmat, és nem a szó klerikális értelmére gondolok: mindenkinek joga van valamiben hinni. Egy olyan politikai felállás, ami a hitünktől akar megfosztani, vagy azzal, hogy egy másféle hitet akar ránk oktrojálni, vagy azzal, hogy annulálja a miénket, az nem tud társadalmat építeni, csak káoszt okozni.

És természetesen jelen van a korrupció legélesebb formája, ami mindenkinek a zsebében jelentkezik: a politikai osztályok így szocializálódtak, nem is tudják, hogy korruptak, becstelenek, mert ezt látták már az elődjeiktől is, akik kinevelték őket.

És nem lehet mindig ellenségeket keresni, mert egyszer csak tényleg jönni fog egy, és akkor nagy baj van. Számomra felfoghatatlan, hogy miért kell nekünk ellenségtudattal élni. Elég sokat járok külföldön, és azt tapasztalom, hogy nekem, csak azért, mert magyar vagyok, senki nem az ellenségem. Tagadom, hogy minket ellenségek vesznek körül.

Röviddel azután, hogy a Nemzet Színészének választották, átadták a Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díjait. Mit gondol erről az elismerésről?

Az az igazság, hogy nagyon jót. Olyan emberek kapták meg, mint Sinkó Laci, Makk Károly, Ragályi Elemér, Tandori Dezső, Szabó István – ők nem csak a nemzet, de a világ művészei. És tudom, hogy sokaknak vannak olyan egzisztenciális problémái, hogy a díjjal járó juttatás nélkül nem tudták volna fizetni a számláikat. Végül is a díjjal egy ügyes és nagyvonalú mozdulattal átnyúltak a politika felett. Az igazsághoz ez is hozzátartozik, ahogyan az is, hogy a kezdet kezdetén nem nagyon tetszettek a Magyar Művészeti Akadémia megnyilatkozásai, mert azok személyeskedőek, buták és brutálisak voltak, és nem a művészetről, hanem a politikáról szóltak.

Ha jó a cél, mindegy, kitől jön a díj?

Ebben biztos vagyok. Hagyjuk a fenébe az oldalakat, nézzük azt, hogy mit mondanak – és ha az jó nekünk, akkor jó. Ha meg mondjuk egy LMP-s mond marhaságot, az rossz.

Kit fog javasolni az azóta elhunyt Gera Zoltán helyére a Nemzet Színészei közé?

Nem tudom, szabad-e ezt kibeszélni a sajtónak, de kerek perec megmondom: Andorai Pétert.

Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy ön is a Nemzet Színésze lett?

Én voltam az utolsó, aki megtudta: mindenki gratulált, de nem tudtam, hogy mihez, mert ki volt kapcsolva a telefonom. Jó érzés, ez tagadhatatlan, pedig nem lettem se jobb színész, se rosszabb, és azt gondolom, eddig is elég keményen és felelősségteljesen végeztem azt a melót, amit rám róttak, és amit elvállaltam.

És végül is, ha megpróbálom elhelyezni magamat ebben a közegben, azt mondom, igen, megérdemeltem: legyünk őszinték, csak ott van az a száznyolcvanvalahány színházi bemutató meg kétszázvalahány film, és az összes ezzel járó karácsonyfadísz. Ha szociális kérdést csinálunk belőle, akkor van, aki jobban rászorult volna, mint én.

Ha megpróbálom elhelyezni magamat ebben a közegben, azt mondom, igen, megérdemeltem Fotó: Szabó Gábor - Origo

Arányosan fizetik meg Magyarországon a színészt az életkorával, a tapasztalataival, az elismertségével?

Itt egészen más az alapállás, mint a nem is olyan messzi országokban. Amikor elkezdtem a pályámat, huszadikára elfogyott a fizetésem, tudtam, hogy tizenkilencedikén kölcsön kell kérni. Most ugyanezt tapasztalom a fiataloknál. Ráadásul akkor én egy színházban kerestem meg azt a pénzt, most négy-öt helyen kell dolgozni, és akkor is csak huszadikáig lesz elég. Ha nincsenek reklámok, vagy nem hívják őket valami balettshow-ba a kereskedelmi tévékbe, és a fiatal színész csak azt csinálja, amihez tényleg ért, akkor éhen hal.

Az idős színészek helyzete még tragikusabb: ha még nem fedezték fel őket, már nem is fogják. Vagy kifizetik nekik a próbapénzt, vagy nem, mert nyugdíjas korára számlás lett, a nyugdíj pedig a kényszervállalkozások után jön; ismerek olyat, aki havi tízezer forint nyugdíjat kap, és eszméletlen harcot vív minden száz forintért.

És aki idős, de már felfedezték?

Vagyunk néhányan, akit megfizetnek, de olyanokról is tudok, akik egy szobát tudnak télen fűteni a kettőből, meg a konyhát, amíg főznek.

A Nemzet Színésze tisztán szakmai díj?

Egy grémium dönt róla, most tíz ember szavazott. A munkájukba senki nem szól bele. Persze telefonon folyamatosan érkeznek hozzájuk javaslatok, de nem hagyják befolyásolni magukat. Ugyanakkor, ha valaki olyan elesett helyzetben van, hogy a díj nélkül nagyon nagy baj lenne, akkor lehet, hogy hagyják magukat befolyásolni.

Több mint kétszáz filmszerep után néhány éve hirtelen megszűnt a hazai filmgyártás, önnek sem volt mostanában filmes munkája.

Az a helyzet, hogy én ezen csak nevetek. Fiatal színészként azt mondta nekem a filmgyár akkori párttitkára: maga mit ugrál itt, mi a Darvas Ivánt is lapátra tudtuk tenni. Mire én azt mondtam: tessék mondani, és abból kinek volt haszna? Most megint megkérdezem: tessék mondani, ebből kinek van haszna?

Fiatal színészként azt mondta nekem a filmgyár akkori párttitkára: maga mit ugrál itt, mi a Darvas Ivánt is lapátra tudtuk tenni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mi a véleménye Andy Vajna új filmfinanszírozási rendszeréről?

Mivel még nem dolgoztam benne, nincs is róla tapasztalatom. Amióta Vajna van, azóta nekem Darvas Iván-sorsom van. Furcsa, hogy van egy nagyjából azonos hagyományokon nevelkedett magyar film, ami jól követhető úgy 2010-ig, aztán hirtelen el kellett kezdeni amerikai filmeket készíteni magyar pénzből.

A Nemzet Színészeként nem hiányzik, hogy olyan színházban dolgozzon, amit az ország megkérdőjelezhetetlen legjobbjai között tartanak számon?

Ha negyvenéves lennék, és még működnének bennem azok a hiúsági faktorok, mint akkoriban, akkor talán hiányozna. De most nem. Talán nem tűnik nagyképűségnek, de engem ebben az országban mindenki ismer. Illetve nem, van egy generáció, amelyik már nem, de ők meg másokat ismernek, így van egy folytonosság az egészben. A helyzetem nemcsak jó, hanem egyenesen ajándék.

Cserhalmi György a vele készült interjú első felében arról is beszélt, hogy nevetve figyeli, ki fasisztázik, ki zsidóbérencezik, illetve elárulta, mitől kell tartania a hatalomnak. A beszélgetés első fele itt olvasható.