Rekordáron kelt el a Stuart Little, kisegérben is feltűnt magyar kép

Berény Róbert, Alvó nő fekete vázával
Budapest, 2014. november 26. Kelen Anna (b) és Barki Gergely művészettörténészek (j), valamint Virág Judit galériatulajdonos Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című, kilenc évtized után hazatért, elveszettnek hitt festményéről, a képvadászat részleteiről és a festményhez kapcsolódó szerelmi történetről tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Virág Judit Galériában 2014. november 26-án. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Rekordáron, 70 millió forintért kelt el Berény Róbert mintegy kilenc évtized után, kalandos körülmények között hazakerült, Alvó nő fekete vázával című főműve a Virág Judit Galéria szombat esti aukcióján. Csaknem 220 tételt kínáltak az érdeklődőknek a Budapest Kongresszusi Központban.
Vágólapra másolva!

Az Alvó nő fekete vázával című kép licitje 34 millió forintról indult, végül 70 millió forintnál ütötték le. A korábbi rekordot a Nő pohárral című, 1905-ban készült Berény-festmény tartotta, amely 62 millió forintért cserélt gazdát a Kieselbach Galéria őszi árverésén.

A kép a Stuart Little, kisegérben is "szerepelt" Forrás: MTI/Kallos Bea

Barki Gergely művészettörténész 2009 karácsonyán a Stuart Little, kisegér című amerikai film díszletében fedezte fel Berény Róbert elveszettnek hitt festményét. Később kiderült, hogy a Berény-képet egy szappanoperában is lehetett látni, mielőtt a szakembernek sikerült beazonosítania és ötévnyi munkával hazahoznia.

Rekordáron kelt el a híres festmény Forrás: MTI/Kallos Bea

Az 1927-1928 fordulóján készült alkotás a festő második feleségét, Breuer Etát ábrázolja.