Lehetünk-e boldogok egy nyomasztó gyerekkor után?

Adott egy fanatikus keresztény, bántalmazó apa, egy alávetettségét meg nem kérdőjelező, bántalmazott anya, egy kamaszodó, cinizmussal védekező nővér és egy mindent megkérdőjelező kisfiú, aki a legmagasabbra teszi a lécet: boldog akar lenni.

Soha életemben nem hallottam Guus Kuijerről. Holland író, neve a mi lágy magyar szavakhoz szokott hangképző szerveink számára teljességgel kiejthetetlen (ilyesmi hangsort kellene produkálnunk: kgűsz káüjer), 1942-ben született Amszterdamban, és már negyven éve gyerekkönyveket ír. Ami nem azt jelenti, hogy a felnőttek számára ne lenne mondanivalója. Én legalábbis rég nem olvastam ilyen – hadd használjam ezt az egyszerű szót – szép könyvet.

Guus Kuijer úgy mesél, ahogy a legnagyobbak Forrás: [email protected]/Stefan Tell

Hogyan lesz csodás mese a legrútabb valóságból?

És ez még hagyján. A Minden dolgok könyve nemcsak szép (vagyis, ahogy Platón mondaná, jó és igaz), hanem talán a legrövidebb nagyregény, amihez valaha szerencsém volt. Nem úgy értem, hogy szenzációs esztétikai vagy antropológiai felismeréseitől beszakad az asztal, hanem hogy néhány jól irányzott kezdőmondat után belezuhanunk egy világba, amelyből aztán egyáltalán nem akaródzik kimásznunk.

Pedig Kuijer nem süppedőspaplan- és gőzölgőkakaó-világba csábítja olvasóit, hanem egy Bergman-filmekből ismerős családi sivatagba. Adott egy fanatikus keresztény, bántalmazó apa, egy alávetettségét meg nem kérdőjelező, bántalmazott anya, egy kamaszodó, cinizmussal védekező nővér és egy mindent megkérdőjelező kisfiú, aki a legmagasabbra teszi a lécet: boldog akar lenni. Ő, aki maga körül semmi mást nem lát, csak boldogtalanságot.

– Tulajdonképpen mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
– Boldog – felelte Thomas. – Boldog szeretnék lenni.
– Ez átkozottul jó ötlet! És tudod, mivel kezdődik a boldogság? Azzal, hogy megtanulsz nem félni.

A magyar kiadás borítója

Guus Kuijer úgy mesél, ahogy a legnagyobbak. Realista író, akinek valóságát annyira áthatja a gyerekkor mágiája, hogy olvasás közben azonnal működésbe lép a jobb agyféltekénk, és a világ legtermészetesebb módján könyveljük el, hogy a szomszédban boszorkány lakik, hogy Thomas ebéd előtt a meglehetősen tanácstalan Úr Jézussal társalog, hogy a legszebb lánynak nyikorgó bőrlába van, és hogy az egyiptomi tíz csapás akár egy amszterdami kis utcában is előidézhető.

Lehet-e boldognak lenni ilyen nyomasztó gyerekkor után?

Ha jól emlékszem, Ranschburg Jenő mondta egy interjúban, hogy ha elvből, pedagógiai szándékból verik a gyereket, az még annál is károsabb, mint amikor dühből esnek neki. Feldolgozhatóbb számára, ha érzelmekkel és indulatokkal találkozik, mint ha úgynevezett erkölcsi megfontolásból (hideg kegyetlenségből) okoznak neki fájdalmat. Ha pedig ráadásul az apa, felsőbbrendűségének biztos tudatában még az anyát is üti, végképp fekélyes sebeket ejt a gyerek lelkén.

Lehet-e boldognak lenni egy ilyen nyomasztó gyerekkor után? Igen, ha megtörténik a csoda, ami Thomaséknál megtörtént, és ami sajnos az ilyen családokban túlságosan ritkán fordul elő: hogy a családtagok kiszállnak a játszmából, átlátnak a bántalmazó gyengeségén, és kezükbe veszik a sorsukat, vagyis megtanulnak nem félni.

A téma súlyossága ellenére a történet nem didaktikus, és a happy end sincs juharsziruppal leöntve, mint a hollywoodi mesékben. Az anya és a két gyerek lerázza magáról az apa frusztrációkból és korlátoltságból ácsolt ketrecét, de a férfi nem tud velük tartani a félelem nélküli világba. Apa félt a vidámságtól, és ezen az Úr Jézus sem tudott segíteni.

Kár, gondolta Thomas, de megértette, hogy vannak emberek, akiket nehéz megváltani.

Az irodalom igenis csodákra képes

Példamutató gyerekkönyv Guus Kuijeré. Az irodalom a 21. századra kivonult a társadalomból. Legalábbis a mi közép-európai régiónkban. Ma már az írók sem hisznek abban, hogy műveiknek társadalomalakító hatásuk lehet. Pedig a skandinávok (és e tekintetben hozzájuk csaphatjuk a hollandokat is) bebizonyították, hogy például a gyerekjogok terén hatalmas eredményeket lehet elérni jó történetekkel.

Ötven évvel ezelőtt még Európa északi részén is úgy gondolta az emberek elsöprő többsége (több mint 90 százaléka), hogy a gyereknevelés természetes velejárója a fizikai fenyítés. Miközben nálunk még mindig ez a helyzet, az erőteljes, mindenféle színezetű kormányokon átívelő kampánynak köszönhetően a skandináv államokban ma már a lakosság mindössze egy (1!) százaléka gondolja, hogy verés nélkül nem lehet gyereket nevelni.

A spanyol kiadás borítója Forrás: Origo

Jól megírt, érzékenyen elmesélt történetekkel igenis csodát lehet tenni. Különösen, ha már kisgyerekkorunkban találkozunk velük. Egy olyan országban, ahol évente 30 gyerek és hetente egy nő hal meg bántalmazás következtében, és majdhogynem egyetlen gyerek sem nő fel szülői pofon és ütlegek nélkül, rendkívül nagy szükségünk lenne ilyen történetekre. Ahelyett, hogy az erkölcstant tennénk kötelező tantárggyá, a gyerekjogokról kellene felvilágosítani utódainkat. Mert aki nem ismeri a jogait, azzal bármit meg lehet tenni.

Attól tartok, átgondolt kampány híján az ilyen fontos történetek, mint a Minden dolgok könyve, csak nagyon kevesekhez jutnak el. És persze a legkevésbé azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Mégis, szeretném hinni, hogy minél több karácsonyfa alá odacsempészték az angyalok. És aki olvasta, adja tovább!