Egy koporsókereskedőtől örököltem a tehetségem

2015.01.17. 12:55

Mácsai Pál Kossuth-díjas színész, rendező, az Örkény Színház alapítója és igazgatója nem panaszkodik. Színháza 2004 óta komoly rangot vívott ki magának a szakmában és a közönség körében, ő maga most pályázta meg harmadszor az igazgatói posztot. Talán kevesebbet látjuk színpadon, de második éve játssza a Terápia című tévészéria főszerepét, rendez, hangoskönyveket készít. Beszélgetésünkből az is kiderül, hogy egy koporsókereskedőből is lehet remek színész.

Amikor január 6-án, kedden megbeszéltük ezt az interjút, rögtön azt kérdeztem, mi van az igazgatói pályázatoddal, amire azt felelted, „éppen ma adtam be.” Mi van az ajánlatodban?

Ha az olvasó fölmegy a honlapunkra, elolvashatja, a beadás napján nyilvánossá tettem. Elég hosszú. Dióhéjban arról szól, hogy egy színháznak szilárd esztétikai, ízlésbeli, világnézeti alapvetése kell legyen, hogy a valóságra – amelynek egyetlen állandó eleme a változás – megrázkódtatások nélkül tudjon reagálni.

Úgy érzem, a mi kiindulásunk állja az idők próbáját, ezért változatlanul repertoárszínházi, társulati működést tervezek, továbbra is ragaszkodunk a jó színpadi irodalomhoz, és ahogy eddig is, az esztétikai és közéleti nyitottságot jelölöm meg célként.

Egy színháznak szilárd esztétikai, ízlésbeli, világnézeti alapvetése kell legyen

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szó van a pályázatban arról is, hogy miért szeretnénk, ha lenne stúdiószínházunk. Legtöbbet az IRAM – Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely nevű színház-pedagógiai programunkról írok, amit azért hoztunk létre három évvel ezelőtt, hogy középiskolásokat tanítsunk színházat nézni, és általában a művészetről gondolkodni. Ehhez a munkához is tér kellene, több hely, ezért érvelek hosszabban.

Van remény arra, hogy a színház fenntartói ezeket a vágyaitokat komolyabban veszik?

Van. Mindig komolyan vették, elismerték, amit csinálunk. Semmi olyat nem mondhatok velük kapcsolatban, ami hátráltatott volna minket. Nehezebb dolgunk akkor volt, amikor még a Madách Színház része voltunk, de annak rég vége. A mai világban ritka egyenes működés a miénk.

Mire készül mostanság a színház?

Idén három premierünk lesz még: Moliére Tartuffe-jét Bagossy László rendezi, és már látható ebben a hónapban. Március végén Ascher Tamás irányításával kerül színre Székely Csaba marosvásárhelyi szerző új darabja, a Csoda, hogy élünk, amit a társulatnak írt. Azt kértem tőle, hogy az ő optikájukkal, onnan, Erdélyből nézzen át ránk, jobberekre, ballerekre, a kibírhatatlanságunkra, amikor két mondatot nem tudunk úgy váltani egymással, hogy félre ne értenénk, ne utálnánk a másikat.

Még egy bemutatónk lesz májusban. A hét szamuráj című darabot Kuroszava filmje alapján Mikó Csaba és Gáspár Ildikó, a színház dramaturgja, rendezője írja színpadra, Polgár Csaba rendezi. Ő a mi színészünk, de pár éve csak Münchenben rendez, most itthon is újra.

Azt kértem tőle, hogy az ő optikájukkal, onnan, Erdélyből nézzen át ránk, jobberekre, ballerekre

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A mi rendezőink a lényeget illetően mind egyformán gondolkoznak, de stilárisan egyáltalán nem, hiszen mi több generáció vagyunk: mondjuk én vagyok a bácsi, Bagossy a derékhad, Polgár Csaba és Gáspár Ildi a fiatalok, és nekem nagyon fontos, hogy ők kvázi itt nőttek fel, és jó lenne, ha még fiatalabb rendezők is csatlakozhatnának. Ezért is kell többek között egy stúdió.

Azt olvastam, hogy egyedüli pályázó vagy az Örkény igazgatói posztjára. Ez jót jelenthet?

Azt jelenti, hogy rendben vannak a dolgaink, és hogy nem a megmaradásunk a tét, hanem az, hogy mit tudunk kezdeni a jövőnkkel. Ez az igazi feladvány egyébként, fejlődésben lenni, kíváncsinak maradni, nem lelassulni. Természetesen sokkal jobb ezzel foglalkozni, mint azt latolgatni, tetszünk-e éppen a kultúrpolitikának. Ilyen jellegű konfliktusunk egyébként soha nem volt, és efféle mérlegelés nem volt része a műsortervek összeállításának sem. Ez a helyes, és ezt tervezzük a jövőben is.

Akkor nyugodtan tervezhettek?

Azt gondolom, igen.

Sokat dolgozol, az igazgatói munka leköt, kevesebb idő jut a játékra. Nem hiányzik?

Én nagyon szerencsés színész vagyok. Nem lenne hiteles, ha valaki, abban az évben, amikor plakátjaival van tele a város, mert egy remek filmes munka főszerepét játssza második éve – a Terápia tévémozira gondolok –, és éppen tárgyal a harmadik évadról, arról nyafogna, hogy kevesebbet játszik színpadon. Hol az egyik, hol a másik oldalra billen a mérleg az életben, nem érzem, hogy szerepek mennének el mellettem.

Vannak kedvenc színpadi szerzőid, akiket szívesen rendeznél?

Nincs kedvencem. Jövő évad végén kerülök sorra, mint rendező, de ilyenkor ez a lista még több címből áll, és lehet, hogy nincs is köztük az, ami mellett végül döntök. Szeretném, ha kortárs darab lehetne. Néha én magam is meglepődöm, mi áll nekem kézre. Azon sem én, sem más nem csodálkozik, ha mondjuk Örkényt rendezek.

Az már nem volt biztos, hogy például Jarry Übü királyán, ami vad és zabolátlan anyag, fogást találok. Azt se gondoltam volna előre, hogy nemigen tudok mit kezdeni a Tarelkin halála című színművel. Ez elég kiszámíthatatlan. Csak annyi biztos, hogy merni kell elindulni a bizonytalanba, a járt utat a járatlanért mentalitás a művészetben nem vezet sehova.

A járt utat a járatlanért mentalitás a művészetben nem vezet sehova

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A 20. század tele volt nagy színházi irányzatokkal: Sztanyiszlavszkij, Giorgio Strehler, Peter Brook. Hozzád melyik színházfelfogás áll a legközelebb?

Ez nem ilyen kategorikus dolog. Ezek egyrészt mind egymásba játszanak, másrészt csak három iskolát emeltél ki, pedig nagyon sok van még: például a német iskolák inkább expresszívek, nem az oroszos pszichológiai realizmus terepén mozognak, és akkor a baltikumi vagy a nem európai színházakról még nem is beszéltünk. A legnagyobb örömöt nekem az okozza, ha olyan színházi megoldással találkozom, ami számomra ismeretlen, új. Többek között ezért is vagyok mindig kíváncsi a független társulatok előadásaira.

Nagyobb a jövője a függetleneknek a mai világban?

Ezt nem tudom, mindenesetre nélkülözhetetlenek. A magyar színházi szakma a fontos inspirációit fele részben ebből a szabad televényből kapja már fél évszázada. Ezért a függetlenek visszafogása, forrásaik bizonytalansága, ez az állandó huzakodás körülöttük érthetetlen és elfogadhatatlan.

Gondolj hasonlatképpen a francia festészetre a 19. század utolsó harmadában. Volt az akadémikus piktúra: sok pénz, nagy kiállítási csarnokok, szalonok, díjak, és volt néhány csóró a külvárosban, konkrétan a Montmartre-on. Őrájuk emlékezünk és az ő képeikhez zarándokolunk Párizstól Amszterdamon át New Yorkig. Az akadémikusokat elfelejtettük. A független, szabad televény mindenfajta művészet megújulásának egyik forrása, a színházé is.

A független, szabad televény mindenfajta művészet megújulásának egyik forrása, a színházé is

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Művészcsaládban nőttél föl, de tudtommal fölmenőid között nem volt színész. Édesapád festőművész volt, testvéred, János zenetörténész. Hogy kerültél a színpadra, volt példaképed?

Nem volt, a szerepelhetnék vitt oda. Hogy miért színész valaki, annak a tartalma változik az idővel. 17 évesen más hajtóanyag vitt le a Pinceszínházba, mint amiért ma csinálom. Akkor a megmutatkozás, látszódni vágyás motivált, nagyon is érzelmi alapon. És egy kicsit amorf, de erős szabadságvágy volt bennem, nem tudtam elképzelni, hogy kötött munkaidőben csináljak valamit az életemben.

Most pedig igazgató vagyok a színházban, amiben nagyon sok a kötöttség, és tessék, szeretem ezt csinálni. Sokkal fontosabb nekem ez a színház, mint az, hogy éppen milyen szerepet játszom. Hozzáteszem, hogy ezt egy sikerekkel elkényeztetett ember mondja, akinek eredendő hiúságát már eleget dédelgették. Ki tudja, mi lesz, ha egyszer majd nem leszek már igazgató, talán visszatérnek ezek a régi vágyak, reflexek.

Múlhatatlan sikered az Azt meséld el, Pista! című Örkény-ested, amely jövőre lesz 20 éves. Generációk nőnek föl rajta, és most is telt házzal megy a nagyszínpadon. Miért a nagy siker? Valójában ki beszél,  honnan jött ez a cím?

Emlékkönyv készült Örkény István tiszteletére, és ebben Kardos G. György írásának ez volt a címe. Megtetszett, és elkértem tőle. Hogy ilyen régóta megy, az a szövegnek köszönhető. Az én részem ebben annyi, hogy megéreztem, Örkény privát szövegeiből színpadi monológot lehet csinálni.

Hogy ki a csuda mesél itt? Van egy sejtésem. Volt nekem egy nagyapám, nem ismertem, kicsit öregebb volt, mint Örkény. Legendás társasági ember volt, csodálatos kedélyű alak, apám apja, egyébként koporsókereskedő.

Valószínűleg ettől a nagyapámtól örököltem én valamit

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A család szent borzadállyal emlékezett arra, amikor a kegyszerkereskedők estjein fellépett, mint konferanszié. Az 50-es években, amik nem voltak a legderűsebb idők, esténként ennél a nagyapámnál gyűlt össze a társaság. Ő meg szórakoztatta őket a történeteivel. Egy koporsókereskedőben egyébként épp olyan előadói készség lehet, mint egy színészben. Valószínűleg ettől a nagyapámtól örököltem én valamit. Talán ő mesél itt.

Több mint húsz hangoskönyv fűződik a nevedhez. Még csinálod?

Persze. A múlt héten épp Hrabal négy novelláját olvastam föl, a következő héten pedig Örkény István eddig meg nem jelent írásaiból készítünk egy újabb hangoskönyet. Jó műfaj, és úgy tűnik, tulajdonképpen mára átvette a Magyar Rádió szerepét, mert régen a Bródy Sándor utcában az irodalmi osztály munkatársai vették fel színészekkel a verseket, novellákat, folytatásos regényeket.

Most mintha valami megmozdult volna, mert négy év után újra hívtak egy hangjáték felvétele ügyében. Azt tudod, hogy az 1-es stúdióban én rendeztem az utolsó hangjátékot? Utána bontották szét azt a stúdiót.