Kevin Spacey rangos színházi díjat kap

Kevin Spacey
Vágólapra másolva!
Különdíjjal jutalmazzák az amerikai színészt az idei Laurence Olivier-díjak átadásán a londoni Old Vic színház művészeti vezetőjeként végzett több mint egy évtizedes munkájáért.
Vágólapra másolva!

Az 55 esztendős Spacey-t legtöbben az Amerikai szépség vagy a Kártyavár sztárjaként ismerik. 2004-ben vette át az Old Vic művészeti igazgatását, idén azonban leköszön, írta a BBC News.

Caro Newling, a Londoni Színházi Társaság elnöke szerint Spacey hatalmas adomány volt az utóbbi évtizedben, és nagyon fog hiányozni a londoni színházi életből. Az Old Vic művészeti vezetését Matthew Warchus veszi át az amerikai színésztől.

Volt már angol király és amerikai elnök is Forrás: Netflix

Spacey búcsúzóul a Clarence Darrow című monodrámában lép fel. Az elmúlt években az Old Vic számos előadásában szerepelt, többek között a Sam Mendes rendezésében színpadra állított III. Richárdban.

Kétszer kapott Oscart

A színész korábban a londoni Evening Standard díját és az Olivier-díjat is átvehette alakításáért Eugene O'Neill Hickey című drámájában.

Spacey filmszerepeiért kétszer kapott Oscar-díjat (Amerikai szépség, Közönséges bűnözők), januárban pedig hét jelölés után a Golden Globe-díjat is elnyerte a Kártyavár című sorozat főszerepéért.

A Nagy-Britannia legrangosabb színházi elismeréseként számon tartott Olivier-díjat 1976-ban alapították, elnevezését a legendás színészről, Laurence Olivier-ről kapta.

Az idei Olivier-díjra jelöltek listáját március 9-én hozzák nyilvánosságra, a díjátadó ceremóniát április 12-én rendezik meg a Királyi Operaházban.