Tudja meg, kik kaptak idén Kossuth-díjat

2015.03.15. 14:58

Kossuth Lajosról kapta a nevét a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb állami kitüntetés. Az országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította. 1963 óta kizárólag kulturális és művészeti alkotó tevékenységért ítélik oda.

 

"A mi dolgunk ezért a nemzet ünnepén elismerni azok teljesítményét, akik naponta mutatnak példát nekünk arra, hogyan lehet állandónak, szilárdnak, kitartónak lenni. A magyar nemzet nevében köszönöm személyes teljesítményüket, amely ugyan csak az önöké, de gyümölcse a magyar nemzeté is" - méltatta a díjazottakat Áder János.

Kossuth Lajos figurája a Kossuth-díj tetejénForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ünnepségen a Magyar Érdemrend különböző fokozatait harmincketten vehették át, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, hatan megosztott Kossuth-díjban részesültek. Széchenyi-díjat tizennégyen, megosztott Széchenyi-díjat pedig hárman vehettek át.

Idén március 15. alkalmából Áder János köztársasági elnök Kossuth-díjat adományozott:

ALBERT GÁBOR József Attila-díjas írónak, esszéistának, szerkesztőnek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kivételesen műfajgazdag prózaírói életműve, valamint jelentős írói-történészi munkája, különösen a 19. századi magyar történelem tekintetében kiemelkedő kutatói és tanulmányírói tevékenysége elismeréseként;

Albert Gábor József Attila-díjas író, esszéista, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjaForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

BACHMAN GÁBOR Balázs Béla-díjas építésznek, designernek a hagyományt a modernitással ötvöző, a 21. század elvárásaira reflektáló és egyedi vizuális nyelvezetet kiérlelő alkotóművészi munkája elismeréseként;

Bachman Gábor Balázs Béla-díjas építész, designerForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

BÁCS FERENC Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes és kiváló művésznek rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként;

Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművész átveszi a Kossuth-díjatForrás: MTI/Bruzák Noémi

BEDE-FAZEKAS CSABA operaénekesnek, érdemes és kiváló művésznek, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjának, a Győri Nemzeti Színház örökös tagjának az operairodalom leghíresebb szerepei mellett feledhetetlen zenés és prózai alakításokat is magába foglaló, hazánk színházi életét gazdagító művészi pályája elismeréseként;

GYÉMÁNT LÁSZLÓ festőművésznek, érdemes művésznek kiemelkedő, különösen a fotó- és festőművészet ötvözésében páratlan alkotásokat kiérlelő művészi életműve elismeréseként;

HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ színművésznek, a Madách Színház és a Turay Ida Színház művészének zenés és prózai szerepekben egyaránt kiemelkedő, emlékezetes alakításokat magába foglaló művészi pályája elismeréseként;

Hűvösvölgyi Ildikó, a Madách Színház és a Turay Ida Színház színművészeForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

KUNKOVÁCS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek, néprajzkutatónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kiemelkedő, az alföldi életet és a pásztorhagyományokat megörökítő művészi pályája elismeréseként;

MEZEY KATALIN József Attila-díjas költőnek, műfordítónak, szerkesztőnek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának általános emberi sorskérdéseket egyedülálló módon ábrázoló prózai alkotásai, valamint nagyhatású gyermekirodalmi és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként;

OSZVALD MARIKA Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként;

Oszvald Marika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művészForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

ÖKRÖS OSZKÁR cimbalomművésznek a klasszikus és cigányzenei hagyományok ápolását és népszerűsítését szolgáló, világszerte népszerű előadóművészi pályája elismeréseként;

Ökrös Oszkár cimbalomművészForrás: MTI/Bruzák Noémi

SAPSZON FERENC Liszt Ferenc-díjas karnagynak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítójának és művészeti igazgatójának több évtizedes kiemelkedő művészi tevékenysége, valamint a zenei nevelés érdekében végzett, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;

SZŐCS GÉZA József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas írónak, költőnek, a Magyar PEN Club elnökének az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként;

Szőcs Géza József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, költő, a Magyar PEN Club elnökeForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

TOLCSVAY BÉLA gitárosnak, énekesnek, zeneszerzőnek, szövegírónak rendkívül népszerű, az ősi magyar kultúra hagyományaiból és tradicionális hitvilágából építkező, egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként;

Tolcsvay Béla gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró átveszi a Kossuth-díjat Áder János köztársasági elnöktőlForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

a Kossuth-díjat megosztva adományozta:

a HOT JAZZ BAND tagjainak, Bényei Tamás alapítónak és vezetőnek, valamint Bera Zsolt, Fodor László, Galbács István Tibor, Juhász Zoltán és Szabó Lóránt Hunor előadóművészeknek páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként.

A Kossuth-díj története

Az első díjakat 1948. március 15-én, az 1848-as forradalom centenáriumán adták át az ország legkiválóbb tudósainak, művészeinek, ipari munkásainak, földműveseinek, akik hozzájárultak az ország újjáépítésének sikeréhez. A díj mellé akkoriban igen tetemesnek mondható összeg, 20 ezer forint járt. 

Kossuth LajosForrás: wikipedia

Az első alkalommal kitüntetett 110 Kossuth-díjas között volt többek között Bajor Gizi színésznő, Fejér Lipót matematikus, az író Déry Tibor és Füst Milán, Kovács Margit keramikus, Lukács György filozófus és esztéta, Molnár Erik történész, Somlay Artúr színész és Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus. Posztumusz díjat kapott többek között Bartók Béla zeneszerző, Derkovits Gyula festő és József Attila költő.

A Kossuth-díjnak alapításakor két, 1951-től három, 1953-tól (a nagydíj bevezetése után) négy fokozata volt. 1977 óta két fokozata van: a nagydíj és a díj. Nagydíjat eddig nyolc alkalommal adományoztak: 1953-ban Riesz Frigyes matematikus, 1955-ben Lukács György filozófus, esztéta, 1963-ban Lyka Károly művészettörténész kapta meg. Kodály Zoltán zeneszerző, népzenekutató kétszer kapott Kossuth-nagydíjat, 1952-ben és 1957-ben. A rendszerváltozás után először 2011-ben Nemeskürty István irodalomtörténész, 2012-ben Csoóri Sándor költő, majd 2014-ben Jókai Anna írónő kapta meg.

Csak a művészet és kultúra képviselőinek

Az 1963-ig évente osztott díjat 1965-től már csak a művészet és kultúra jeles képviselőinek ítélték oda április 4. alkalmából, 1966-tól pedig csak háromévente adták át az arra érdemeseknek.

1990 óta ismét évente egyszer, a március 15-i ünnepségekhez kapcsolódva ítélik oda Magyarország legrangosabb művészeti-kulturális elismerését. A díj egyenrangú a kiemelkedő, nemzetközileg is elismert tudományos tevékenység honorálására 1990-ben megalapított Széchenyi-díjjal. A díjakat a köztársasági elnök adja át, de meg is vonhatja attól, aki arra érdemtelenné vált.

Az alapításkor a pénzdíj mellé babérkoszorú járt, 1991-től egy Kossuth Lajos alakját formázó kisplasztikai alkotást kapnak a kitüntetettek. A szobor talapzata 255 milliméter magas, 40 milliméter átmérőjű rézből készült henger, amelynek a 89 milliméter magas szobrot tartó felső része aranyozott, az alsó - oklevéltartó - része ezüstözött.

A jutalom összege többször változott

Az idők során többször változott a díjjal járó, adómentes juttatás nagysága, a húszezer forintos induló összeget 1955-ben 50 ezer, 1964-ben 100 ezer forintra emelték.

A fokozatok egységesítése után, 1977 és 1984 között 80 ezer forint lett a jutalom, amely 1985-ben 200 ezer forintra nőtt.

A díjjal járó jutalom összege az Országgyűlés 2013. évi döntése értelmében jelenleg a bérből és fizetésből élők előző évi (a Központi Statisztikai Hivatal által számított), országos szintű nettó nominál átlagkeresetének hatszorosa, ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíjjal járó adómentes jutalom összege a díj összegének kétszerese.

A Kossuth-díjasok listáját itt nézheti meg.