Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni

2015.04.05. 18:09

Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés marad. Így nemcsak a magyar színház, de az egész magyar értelmiség a hitelét veszti, elsősorban a fiatalabb nemzedékek előtt. A mainál még a Kádár-rendszerben is keményebbek voltak egymással az emberek, jobban kimondták, ami bántotta őket a saját szakmájukban. Schilling Árpád színházcsinálóval beszélgettünk.

A Krétakör társulattal és a Krétakör Alapítvánnyal végzett munkád után, amelynek során direkt módon reagáltál a társadalmi, politikai ügyekre, mit szeretnél elérni azzal, egy kőszínházban, a Katona József Színházban megrendezel egy klasszikus drámát, Goethe Faustját?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sértett borzalmasan, amikor L. Simon László, Vidnyánszky Attila, Balog Zoltán és társaik azzal indokolták a Krétakör támogatásának elapasztását, hogy elfogyott a tehetségem. Ez a kisstílű politikai karaktergyilkosság-kísérlet is egy felhajtóerő bennem, noha nem arról van szó, hogy bármelyiküket is meg akarom győzni. Érdekel a nagyszínpad, a nagyobb közönség, a sok, remek színész mozgatása is; attól, hogy happeningeket és politikai színházat is csinálok, még nem tartom érvénytelennek a kőszínházat vagy a klasszikus darabokat.

Azzal indokolták a Krétakör támogatásának elapasztását, hogy elfogyott a tehetségemFotó: Bielik István - Origo

A Fausttal egy olyan sztorit mesélek el, amely az emberi létezéssel kapcsolatos általános kérdéseket feszegeti és nem mellesleg: szórakoztat. Ez az előadás azért készül, hogy minél több ember eljöjjön és rácsodálkozzon, hogy a Faust egy szórakoztató, izgalmas darab. Ez nem politikai akció, nem ugyanabból a gesztusból születik, mint a Krétakör előadásai.

Ha majd visszanézek a pályámra, biztos, hogy ez a bemutató is fontos sarokkő lesz: akkor készült, amikor a Krétakört a Fidesz megbízásából megpróbálták kinyírni, és engem ellehetetleníteni. Hálás vagyok a Katona József Színház kiállásáért: Máté Gábor és a társulat pontosan tudják, hogy mit képviselek, ismerik a helyzetemet, mégsem fordítják el a fejüket. Kevés ehhez hasonló szolidaritást érzékelek manapság.

Miért érdekli ugyanazt a rendezőt, aki borsodi roma gyerekkel foglalkozik drámapedagógiai eszközökkel, vagy aki saját meztelen testét kínálja fel politikai üzenetek megfogalmazására, egy „klasszikus”, nem a társadalomról, nem a politikáról szóló, abba beavatkozni nem kívánó kőszínházi előadás?

El tudom választani egymástól ezt a kétféle tevékenységemet. Megtehetem, hogy a Faustot az esztétikai és filozófiai aspektusai miatt rendezem meg és nem azért, mert nincs más lehetőségem arra, hogy kitomboljam magamból a bennem szunnyadó politikai elégedetlenséget. Azt megírhatom publicisztikában vagy egy blogon, kinyilváníthatom egy direkt, szókimondó zeitstückben, elmondhatom egy interjúban vagy egy demonstráción ezer ember előtt, de ezt az időt most nem erre használom.

Találjunk ki valami mást az arról való beszédre, ami a bögyünket nyomjaFotó: Bielik István - Origo

Magam is azt vallom, hogy mindennek megvan a maga helye. Például a III. Richárd általánosságban beszél a hatalom természetéről, de ha úgy csinálunk végig egy próbafolyamatot, hogy megpróbáljuk minél inkább Orbán Viktorrá változtatni a címszereplőt, azzal elvesztegetünk egy csomó időt ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, ami igazán érdekes abban a szövegben.

Ezzel együtt sokkal több kortárs formára lenne szükség, amellyel az alkotóművészek kifejezhetnék a véleményüket. Azzal, hogy azt mondom, ne használjuk erre a III. Richárdot, azt is mondom, hogy találjunk ki valami mást az arról való beszédre, ami a bögyünket nyomja.

Te miért érzed szükségét, hogy mindenféle színházi „csomagolás” nélkül, a lehető legkonkrétabban beszélj a Lúzer című előadásban például arról, hogy a Krétakörnek megítélt 10 millió forintos állami támogatást Vasvári Csaba, a minisztérium által kinevezett Színházművészeti Bizottság akkori vezetője indoklás nélkül megfelezte?

A csomagolást szükségtelennek tartom, amikor nem csak leírni akarunk egy helyzetet, hanem változtatni is akarunk rajta. Az általad felsorolt gaztettekről korábban is beszéltem interjúkban, tüntetéseken, de azt éreztem, ezt meg lehet csinálni színházi formában is. Kertész Imre díjátvétele volt az, amikor úgy döntöttem, ha pamflet is lesz belőle, akkor is meg akarom mutatni, hogy ez a vég, hogy ezzel a magyar értelmiség beismerte, hogy van az a pénz, dicsőség vagy bármi, amiért képes szembeköpni magát, és hogy innen nagyon nehéz lesz majd felállni. Hiszen tudjuk, ki Kertész Imre, tudjuk, milyen sokat jelent számunkra. És ez az ember mégis szinte térden állva fogadott el egy díjat, amiről tudjuk, kik, miért és miért pont most adták át.

Beszélni akartam az értelmiségiek, a művészek árulásárólFotó: Bielik István - Origo

Beszélni akartam az értelmiségiek, a művészek árulásáról, hogy miközben úgy csinál, mintha ellenállna, hogyan megy alá a hatalomnak díjakért, pénzért, nárcizmusból. De azt is éreztem, hogy ebbe az előadásba nem tehetek bele mást, csak a saját történetemet, azzal az önkritikus kérdéssel, hogy egyszer vajon majd én is belenyugszom-e. Az idő mindent elmos, meg egyedül ugatni egy idő után fárasztó és kiábrándító, az ember kirekeszti magát, magára marad, aztán végső egzisztenciális nyomorúságában majd lesz az a pénz.

Vagy így fog történni vagy nem, de a valósággal való kegyetlen játék talán elő tud idézni olyan katarzisélményt néhányakban, ami már igazi színházzá teheti az eseményt. Ha csak kiállok, és elkezdem Vasvári Csabát savazni, az lehet egy erős happening; akkor válik mindez színházi előadássá, amint reflektálunk is saját magunkra, és bemutatunk egy történetet: pontos dramaturgia mentén vezetjük a nézői gondolkodást.

Nem szeretem, hogy soha nem hangzanak el konkrét nevek. A Faust általában az emberről szól, de ha én a mai magyar valóságunkról akarok beszélni, abban Balogok, Vasvárik, Vidnyánszkyk és Schillingek vannak. Azért használom az előadásban a magam történetét metaforaként, mert ha csak egy emberrel is megtörténhetett az, hogy egy – mindegy milyen – pályáztatási eljárás során előbb azt mondták, hogy rendben, támogatunk, majd a miniszter bizottsága azt mondja, hogy márpedig nem, majd a pályázó rákérdez ennek az okára, a hivatalosságok pedig nem adnak választ, az egy olyan eset, amiből jól látható, hogyan működik a mai magyar állam. Itt ugyanarról van szó, ami most a bróker-botrányból is jól látszik: az államot már nem foglalkoztatja, hogy mi történik az állampolgáraival, megszűnt a korrekt viszony. Már nincs meg az a szint, ami túl ciki lenne a kormányzat számára.

Miért fontos ebben a formanyelvben a „provokáció”, a te meztelenre vetkőzésed az előadásban?

Szükség volt valamiféle határátlépésre, amely egyszerre mutat erőt és gyengeséget. Másfelől azt is meg akartam mutatni, hogy nincs mit vesztenem: ebből a gesztusból vagy az látszik, hogy ez a csávó megőrült, vagy az, hogy tényleg nagyon azt akarja, hogy gondoljanak valamit, akik nézik. De az világos volt, hogy mindez nem tehető meg önirónia nélkül, ami az én testi adottságaim esetében eleve adja magát. Furcsa módon az önirónia adja meg az egész akció és általánosságban a politikai ellenállás méltóságát.

Azt kellene elérni, hogy a fiatalok megérezzék, az irodalom nem szépelgő kikapcsolódásFotó: Bielik István - Origo

Befolyásolja a civil életedet, hogy kiteszed magadat a színpadra a Lúzerben?

Ez inkább Lilla számára kérdés. (Sárosdi Lilla színésznő, Schilling Árpád felesége szintén saját magát alakítja az előadásban – K. B.) Engem hajt a saját lelkiismeretem és innovatív vágyam, míg számára kérdés lehet, hogy ez meddig tartozhat az ő színésznői hivatásába, és honnantól lesz a férjét segítő házastárs.

Számomra a Lúzer az az előadás, amit bármikor el tudnék játszani, amiben bármit meg tudnék csinálni, amiben nincs semmiféle drukk, és amit egyáltalán nem színészetnek élek meg. Pontosan értem mindennek a helyét, tudom, mi miért fontos – ez vonatkozik a meztelenségre is –, és ezért nincs bennem semmiféle félsz.

Egy interjúban azt mondtad: hogy Faust „milyen állapotban van, az egy bizonyos kor alatt nem érthető meg, mert nem élhető át”. Milyen állapotban van szerinted Faust?

Eljutott egy olyan szintre az életében, amikor már kijelentheti, hogy elért valamit – mindegy, hogy tudományban, művészetben, sportban vagy politikában –, a csúcson van, és itt már nem talál annyi élvezetet, örömöt, és nem tudja, hol keresse az új kihívásokat. Másrészt olyan tapasztalatokat szerzett, amelyek feljogosítják arra, hogy azt érezze, kiismerte korának sajátosságait, vagyis látja maga előtt azt a társadalmat, amelyben él, látja a kor emberét, saját magát. Mindezt csak relatíve későn éljük meg.

Mostanában jobban foglalkoztat, hogy képes vagyok-e alkalmazott íróként anyagot gyártani a saját alkotásomhozFotó: Bielik István - Origo

A Faust kötelező olvasmány, de annak megértéséhez, hogy ki is ez a figura, tizenhat-tizennyolc évesen valami hihetetlen empatikus készség kellene. Ez tipikusan az a helyzet, ami bizonyítja, hogy a kötelező olvasmány elhibázott műfaj, amely elriasztja a súlyosabb művektől a fiatalokat, mert rosszkor mutatják meg nekik őket, amikor még nem tudnak velük megbirkózni. Azt kellene elérni, hogy a fiatalok megérezzék, az irodalom nem szépelgő kikapcsolódás, hanem interakció, amely akár a napi problémáinkra is képes reflektálni.

A csúcsra eljutott ember, aki már nem talál élvezetet, új kihívást saját szakterületében – rímel ez a gondolat Schilling Árpád, a neves színházi rendező életére?

Nem, inkább azért érdekelt ez a dráma, mert – bár mostanában jobban foglalkoztat, hogy képes vagyok-e alkalmazott íróként anyagot gyártani a saját alkotásomhoz – eljutottam abba a korba, amikor érdemes ezzel a művel foglalkozni. Ez olyan, mint a Hamlet: ha már színházzal foglalkozik az ember, érdemes megismerni, dolgozni, elmélkedni rajta. Negyvenévesen már van annyi tapasztalat, elkövetett hiba, annyi szarság a múltamban, hogy megérinthet a Faustban a korral való küzdelem, az idő múlásából következő megkeseredés, a cinizmus, az öregedéstől, a haláltól való félelem, a nagy kérdés, hogy  mennyi maradt az ifjúságból, merünk-e szembenézni még magunkkal?

És baromira érdekel a szerző. Nem is azt próbálom visszakeresni, hogy melyik mondatot miért írta, mert ezt soha nem fogom megtudni, de az, hogy ki volt ez az ember, mit jelentett ő a saját korában, mi volt a viszonya a világhoz, a természethez, az élethez, hihetetlen sokat hozzáad a mű megértéséhez. Megpróbálom értelmezni és használni az erről való tudást, és belerakni az én saját életemet, a saját csúcson vagy gödörben levésemet, és az arra adott saját válaszaimat is.

Ez nem azt jelenti, hogy azért foglalkoznék a Fausttal, mert azt gondolom, hogy én egy Faust-figura vagyokFotó: Bielik István - Origo

De azt a kijelentést, hogy Schilling Árpád tulajdonképpen maga is egy Faust-figura, visszautasítod?

Igen. Nem tudok három és fél hónapot végigdolgozni úgy egy anyaggal, hogy abba egyáltalán ne tegyem bele magamat, de ez nem azt jelenti, hogy azért foglalkoznék a Fausttal, mert azt gondolom, hogy én egy Faust-figura vagyok, és itt az ideje, hogy ezt közöljem a világgal. Ezért kár lenne igénybe venni ennyi tehetséges és elszánt ember energiáját.

Azt érzem, vagyok annyira érett, hogy el tudom mondani, hogyan látom a Faustot, és mit gondolok erről a történetről úgy, hogy abban ne legyen semmi nárcizmus. Azt hiszem, azt remélem, hogy képes vagyok távolságot tartani ettől a figurától, és képes vagyok nem bekenni saját magammal. Nem beszélve arról, hogy ez nem pusztán a saját munkám eredménye. Ebben éppúgy Benne van Máté Gábor, Kulka János és az egész társulat munkája, tehetsége és ötletei.

A Lúzer című előadásban a nézők a testedre írott mondatokkal üzenhetnek a mai magyar értelmiségnek. Te magad mit üzennél?

Hogy mondjátok ki, amire gondoltok. Rengeteg olyan sztori van, színházi büfékben, próbákon, zsűrikben, amikben nincsenek nevek, számok, konkrétumok. Már Orbán Viktor sem egy személy, hanem egy jelenség, az ő nevével már nem mondunk semmit. Miben mutatkozik meg az, amire azt mondják, hogy orbáni diktatúra? Melyik hivatalnokról, melyik képviselőről beszélünk, ki lopta el, ki állt rá a kocsijával? Ki melyik színházat nézte ki magának, és milyen nemtelen eszközökkel akar hozzájutni?

A mainál még a Kádár-rendszerben is keményebbek voltak egymással az emberekFotó: Bielik István - Origo

Ha ennek csak a negyede elkezdene feljönni, élesebb helyzetek, hatékonyabb viták alakulnának ki közöttünk. Így marad az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a puskaporos hordó, meg a benyalás, a túlélés, amely során a magyar színház, de tágabban a magyar értelmiség a hitelét veszti, elsősorban a fiatalabb nemzedékek előtt. A mainál még a Kádár-rendszerben is keményebbek voltak egymással az emberek, jobban kimondták, ami bántotta őket a saját szakmájukban.

De eközben azt látom, gyakorlati értelemben hiábavalóak a kiállások, mert ha néhány társulat bojkottálja a Magyar Művészeti Akadémiát, attól az még vígan működik tovább. Ha te azt mondod, nem pályázol állami pénzekre, ha a Szputnyik azt mondja, hogy az állam olyan rossz gazda, hogy inkább megszüntetik saját magukat, az az államnak teljesen mindegy.

A Szputnyik a lehető legrosszabb megoldást választotta azzal, hogy nem csinálnak ügyet a feloszlásukból, és még a szolidaritást sem használják ki. Ez csak egy nyilvános térben elkövetett öngyilkosság. Pedig talán az élére állhattak volna valaminek. A bojkott pedig teljesen más lenne, ha legalább a Független Előadóművészek Szövetsége alá tartozó társulatok mernének keményen kiállni. Megmondom, mit tesz majd a Fidesz: nem nyírnak ki mindenkit, találnak néhány társulatot, amelyeket szeret a közönség, és nem nagyon veszélyesek, stabilizálják a működésüket, a többieket meg elfelejtik.

A társulatok nem fognak össze, nem segítik egymást, akik kapnak, azok örülnek, hogy végre van pénzük, mondván, hogy így tudják csinálni, ami a dolguk, és közben majd arról beszélnek, hogy a helyzet konszolidálódott, újra minden a normális mederben folyik – így lehet kinyírni a kritikus közeget: megosztjuk, majd feloszlatjuk őket.

Én évekig harcoltam a függetlenek érdekeiértFotó: Bielik István - Origo

Jól időzített bojkottokkal azért lehetne kellemetlen perceket okozni, ha mondjuk a társulatok azt mondanák, hogy nem pályáznak, egy hónapig nem játszanak, de odamennek a Nemzeti Színházhoz, és nyilvánosan megszólítják Vidnyánszky Attilát, aki egy ideig saját kezűleg, majd aztán strómanjai által pusztítja a függetleneket és a vele nem szimpatizáló kőszínházakat. Én évekig harcoltam a függetlenek érdekeiért, azért, hogy a kormány képviselői szakmailag igazolható és transzparens módon hozzanak döntéseket az érintettek bevonásával. Idővel azt vettem észre, hogy egyre kevésbé akarnak kiállni mellettem az érintettek, egyre nehezebb az együttműködés.

Pedig ez csak akkor működik, ha van közös szándék és cselekvés. Ha a társulatok csak azt látják problémának, hogy kevés a pénzük, de a rendszer hibáival és a mindent behálózó korrupcióval nem törődnek, akkor soha nem lesz eredménye az ellenállásnak, mert hiányozni fognak a stabil elvi alapok. A színház csak hangyafasznyi része az állam rendszerének, ami mocskosul bűzlik, Quaestorostul, mindenestül.

Többször kijelentetted, hogy a Krétakörnek 2010 óta évről évre csökkent a konkrét támogatása, azért csökkentették 35-ről 10 millióra, majd azért vágták meg még ezt a 10-et is 5 millióra, mert Lázár Jánost kritizáltátok. Ezt valóban nyíltan egyértelművé tette számotokra valaki?

Ha egymás mögé teszed a történteket, ez elég egyértelmű. Mi is kaptunk a Norvég Civil Alaptól pénzt, amit a Humán Platform létrehozására költöttünk, amely javaslatokat és kritikát fogalmazott meg az EMMI működésével kapcsolatban. Aztán Gulyás Márton ügyvezető felszólalt a Ki az a Lázár János? című tüntetésen, amelynek az Origo.hu körüli botrány volt a témája – és ez után indult a Miniszterelnökség civil szféra elleni hadjárata. Most épp ott tartunk, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ránk küldte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt.

Ha valaki a Krétakör partnere akarna lenni, az azzal jár, hogy kaphat egy rendkívüli adóvizsgálatotFotó: Bielik István - Origo

Felmerült annak gyanúja, hogy a NAV kapott bizonyos külső instrukciókat, hogy mit is kellene keresniük, amit annyiban tudok megerősíteni, hogy amikor meglátták A Párt című előadás könyvelését, azonnal azt kérdezték: ez itt külföldi pénz? Ha erre kaptak instrukciót, akkor gondolom, a büntetésre vonatkozóan is. A vizsgálatnak van egy olyan aspektusa is, hogy meg akarják bénítani a működésünket: napokat vett igénybe csak a teherautónyi papír lefénymásolása, és amíg tart a vizsgálat, mind a két munkatársunknak egész nap bent kell ülniük a NAV irodájában. Így a Krétakör jelenleg nem tud projektet fejleszteni.

És ehhez jön még egy szint: Lázár János azt javasolta, hogy nemcsak a szervezetet, hanem a szervezet dolgozóinak adózását is vizsgálni kéne – ez engem a legsötétebb kommunista és fasiszta időkre emlékeztet. És a legújabb, hogy elkezdték a megtámadott szervezetek partnereit is vizsgálni, amivel azt akarják elérni, hogy büdösek legyenek az érintett szervezetek: ha valaki a Krétakör partnere akarna lenni, az azzal jár, hogy kaphat egy rendkívüli adóvizsgálatot.

Miközben mi egész évben legfeljebb annyi pénzből működünk, amennyiből Lázár János megvette a fiának azt a lakást, amit elfelejtett bevallani a képviselői adóbevallásában. Legfeljebb az amazóniai dzsungellakók nem értik, hogy ez egy átbaszás: Lázárt nem vizsgálják, de azt a szervezetet, amelyre az adóhatóság munkatársa jelentette ki, hogy ilyen jól vezetett könyvelést még nem látott, igen. Erre rossz pillanataimban csak annyit tudok mondani, hogy ha itt állna előttem Lázár János, akkor tökön rúgnám.

Én mindig azt gondoltam, hogy mi pénzt termelünk ennek az országnak, mert a külföldi partner pénzét a magyar díszletkészítőnek adjuk, aztán abból, amit a színész külföldön kap a munkájáért, itthon veszi meg a magyar termék majonézt. Igen, lehet azt mondani, hogy nem tudom bizonyítani az összefüggéseket, de ha ebben benne vagy, nehéz ezt máshogy látni; máshogy, mint hogy azt várják, mikor döglünk bele.

Csak így érhetjük el, hogy egyszer létrejöjjön már végre a valódi, magyar köztársaságFotó: Bielik István - Origo

Ha leülhetnél egy órára Orbán Viktorral, miről beszélnél vele, mit tanácsolnál neki?

Már biztosan nem ülnék le vele egy asztalhoz. Vidnyánszky Attilával sem ülök le, mert ezzel legitimálnám a fennálló helyzetet, azt a látszatot kelteném, hogy ő egy korrekt szakember, akivel elképzelhető egy korrekt szakmai vita. Én nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy Orbán Viktor egy komolyan vehető miniszterelnök. Orbán Viktor megszegte a hivatali esküjét, mert számára az ország lakosságának azon része, aki nem közvetlen üzlettársa, az csak kolonc. Neki mindegy, hogy valaki éhen hal vagy emigrál. Neki már csak az számít, hogy aki Magyarországon él, az alattvalóként funkcionáljon. Egy ilyen emberrel hogyan lehetne egy asztalhoz ülni? Egy ilyen embert elsősorban perelni kellene.

Gondoltál arra valaha, hogy még direktebben beszállj a politikába, és pártot alapíts vagy belépj egybe?

Az bennem van, hogy nem lehet csak dumálni, valamit csinálni is kell. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nincs ahhoz megfelelő felkészültségem, hogy el tudjam látni a képviselői munkát. A parlament kőkeményen felfal mindenkit, de ha nem mész be, hogy tudnál országos szinten elérni valamit? Talán valamiféle tanácsadó lehetnék, ha ez a poszt normálisan lenne kitalálva; biztos, hogy lenne, amiben hasznos volnék, például én volnék az első, aki kiszúrná az önhazugságokat, és azonnal le is leplezné azokat. Kisközösségi szinten kellene beszállnom. De nem csak nekem, minél többünknek, mert csak így érhetjük el, hogy egyszer létrejöjjön már végre a valódi, magyar köztársaság.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK