Erről álmodnak a cigány gyerekek

roma gyerekek álmai
Vágólapra másolva!
Fotósorozatban mutat be az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek (CFCF) Alapítvány roma gyerekeket, akik rendőrnek, vasutasnak, szakácsnak vagy ügyvédnek készülnek. Pont ugyanúgy, ahogy a nem roma gyerekek. Akkor mégis miért emelték ki a romákat? Azért, hogy megmutassák, nem a gyerekek mások, hanem a tanulási és egyéb körülményeik.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a becslések szerint az általános iskolások 15%-a cigány, ők kétszer akkora eséllyel sodródnak ki az iskolarendszerből, mint nem roma társaik. Pusztán húsz százalékuk szerzi meg az érettségit, 2-3 százalékuk a diplomát.

A középiskolai kudarcot a sikertelen általános iskolai pályafutás alapozza meg,

az iskolát minden harmadik roma gyermek a többségtől elkülönített, szegregált cigány osztályokban végzi. Szegregált iskolából pedig nem vezet út a sikeres tanulmányokhoz, és mindig újratermeli a szegénységet – hangsúlyozza Daróczi Gábor, a CFCF elnöke.

Forrás: CFCF Alapítvány

„Minden gyerek egyformán szeret játszani, minden gyerek egyformán szereti a fagyit, a gyereknapnak is ugyanazt kéne jelentenie minden gyereknek. Mi ma mégis azt mutatjuk meg, hogy

– mondja a kampányról Daróczi.

A jó tanulás nem csak a gyerekeken múlik

A CFCF tizenkét éve harcol jogi és nem jogi, közösségi eszközökkel a nehéz sorsú és többségében roma gyerekek esélyegyenlőségéért, minőségi oktatásáért. Szerintük a lehető legjobb minőségű oktatás, a modern világnak megfelelő készségek legmagasabb szintű elsajátítása az egyetlen kiút a nyomorból és az elszigeteltségből. A jó tanulás pedig nem a gyerekeken múlik csupán, hiszen nekik nagy terveik vannak.

Forrás: CFCF Alapítvány

A 14 éves Józsi rendőrnek készül, pár hete derült ki, hogy már fel is vették a rendészeti szakközépiskolába. „Nem szeretek annyira tanulni, de ez a kilenc év még megéri az álmaimért” – mondja.

Az ő hatására kisebb testvéreit is vonzza a rendőri pálya, a 7 éves Dorina lány rendőrkutyát szeretne, Márk pedig helikopterrel üldözni.

Forrás: CFCF Alapítvány

A nagycsoportosok, mint Nati és Barnus nagyon várják már az iskolát, Nati annyira izgatott a tanulástól, hogy semmi másról nem volt hajlandó beszélni a fotósorozat alatt készült interjúban.

A 13 éves Zsuzsi is szeret tanulni, ő majd diplomát szeretne, Dzseni pedig egyszerre több szakmában és több állásban gondolkodik.

Forrás: CFCF Alapítvány

A közösségi médiakampányban szereplő gyerekek mind a CFCF Láthatatlan Tanodájában tanulnak, játszanak, fejlődnek. A tanoda a józsefvárosi gyerekeknek nyújt mentorprogramot és fejlesztő foglalkozásokat. Az általuk követett módszerrel jó eséllyel tudják leküzdeni az iskolakezdést és a későbbi pályaválasztásra is negatívan ható hátrányokat.

Az X Kommunikációs Központ által tervezett kampány még két hétig tart a CFCF Facebook-oldalán, minden második nap új gyermek céljait és álmait ismerhetik meg az oldal követői.