Vágólapra másolva!
Magyar diáklány, a 18 éves budapesti Ryan Anna nyerte a Vitázik a világ ifjúsága című, német nyelvű verseny nemzetközi döntőjét Rigában pénteken.
Vágólapra másolva!

A Trefort Ágoston Gimnázium tavaly végzett diákja a döntőn három versenyzőt győzött le a vitában, amelynek kérdése az volt, Legyen-e kötelezően érvényes az Európa Tanács tagállamai számára, hogy minden évben előre meghatározott minimum létszámban menekülteket fogadjanak be?

A lett nemzeti könyvtárban megtartott finálé több száz fős hallgatóságának soraiban ott ült Edelgard Buhlman, a német Bundestag alelnöke is.

Ryan Anna három versenyzőt győzött le a vitában Forrás: Kaspars Garda @ 2015/Fotogrāfs Kaspars Garda

A projektben résztvevő országok - Magyarország mellett Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Oroszország es Ukrajna - nemzeti válogatóján első és második helyezést elért diákjai hétfőtől péntekig

Az előfordulókon és az elődöntőben a versenyzők arról folytattak szócsatákat, hogy legyen-e kevesebb éjszakai kivilágítás, alapjogon járjon-e az internethez való hozzáférés, egyenértékű legyen-e a kannabisz és az alkohol fogyasztása.

Ryan Anna, a magyar győztes Forrás: Kaspars Garda

A döntő hetének programjain resztvevő 16 fiatal közül négyen jutottak be a nemzetközi döntőbe, ahol egy szakmai zsűri választotta ki, hogy ki lesz a nemzetközi győztes.

A Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedőt 2005 óta rendezik meg Közép- es Kelet-Európa középiskoláiban. A versenyt a középiskolák németet tanulói részére szervezik, hogy a fiatalok elmélyültebben foglalkozzanak politikai és társadalmi témákkal és közben nyelvtudásuk is fejlődjön, hogy megszilárduljon a vitázás, mint az emberi jogokról és azok történelmi hátteréről folytatott demokratikus eszmecsere kultúrája és hozzájáruljon a demokrácia fejlődéséhez, valamint a népek közötti megértéshez.

Tavaly Varsóban rendezték a nemzetközi döntőt, melyen a második és a harmadik helyen is magyar versenyző végzett. A verseny a Goethe Intézet, az Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Hertie Közhasznú Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje.