Elhunyt Kurucz Gyula író

Kurucz Gyula 2010-ben. Forrás: Wikipedia
Vágólapra másolva!
Életének hetvenkettedik évében elhunyt Kurucz Gyula író, műfordító - közölte a Magyar Írószövetség.
Vágólapra másolva!

Kurucz Gyula 1944. május 21-én született Nyíregyházán, december 17-én halt meg. A debreceni egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon diplomázott 1968-ban, ám tanársegédi állását politikai okok miatt nem kapta meg. Ezután Budapesten dolgozott mint nyelvtanár, dramaturg, nevelőtanár, tolmács, fordító. 1980-90 között a Bücher aus Ungarn című folyóirat főszerkesztője volt, 1991-95-ben a berlini Magyar Kultúra Háza, majd a Magyar Ház igazgatója, 1996 és 2000 között a Magyarok Világszövetsége anyaországi régiójának elnöke, 2001-2005-ben a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt.

Kurucz Gyula író Wikipedia

A Magyar Írószövetség 1971-ben, első regénye megjelenése után vette fel,

tagja volt a Magyar P.E.N.-nek, 1987-ben az MDF lakiteleki alapítói közé tartozott.

Esszéket, kritikákat, tévé- és rádiójátékokat írt, regényei közül a Kicsi nagyvilág és a Lukács evangéliuma emelkedik ki. A 2009-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg Tükörben a halál, a következő évben Akkor is, ha fáj című regénye, majd 2011-ben a Léggömbhuszárok látott napvilágot.

Nemzetközi kulturális diplomáciai és irodalmi tevékenységéért 1999-ben megkapta a Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét.