Vágólapra másolva!
Összeültünk, osztottunk, szoroztunk, és összeírtuk, hogy melyik a 10 legjobb RHCP-dal.Csütörtökön és pénteken két koncertet is tart a Red Hot Chili Peppers a Budapest Arénában. Mi meg már annyira be vagyunk sózva, hogy végighallgattuk a lemezeiket, és kimazsoláztuk a legjobb dalokat. Szerintünk ez a TOP 10, de ha ön máshogy gondolja, írja meg kommentben.
Vágólapra másolva!

10. Tell Me Baby

Ebben a dalban egy kicsit összekeveredik az RHCP régi és új kori stílusa. A dal a zenebiznisz lúzereiről szól.

9. The Zephyr Song

Kicsit a hatvanas évek dallamvilága köszön vissza a zefír dalban. A klip is a pszichedelikus hangulatot erősíti.

8. The Adventures of Rain Dance Maggie

A dal alatt döcögő basszusmenetet Flea a saját konyhájában fundálta ki. A mai napig nagy rejtély, hogy miről is szól, és hogy ki ez a Maggie. Anthony Kiedis mindig csak azt válaszolja az ezt firtató kérdésekre, hogy nem fedheti fel az inspirálóját.

A klipet egy Venice Beach-i háztetőn vették fel, egyetlen nap alatt. A videó bekerült 2011-ben a VH1 éves TOP40-ébe.

A dalt nagyon szerette a kritika (nem véletlenül, zseniális funk-rock), és a közönség is. A Rain Dance Maggie vezette a Billboard rockslágerlistáját.

Magányból és gyászból merít Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Karmann

7. By the Way

Az RHCP videói közül ez a kedvencünk. Hangulatos, izgalmas, vicces. Nyilván a dal is zseniális, ahogy a melódia és a brutál zúzás között váltogat.

6. Snow

Könnyed, dallamos darab. A 11. helyig kúszott fel a Billboard modernrock-slágerlistáján, de a német slágerlistán az első 5-be is bekerült. Azóta felhasználták a WWE Wrestlemania XXIV című pankrációs videójátékban és a Dokik-ban is.

5. Soul to Squeeze

Az egyik első siker, nagyon ütős videóval megtámogatva 1993-ból. A mai napig ez a banda egyik legnépszerűbb dala.

4. Otherside

Újabb hatalmas sláger, újabb zseniálisan elborult zenei videó.

A zenekar is szereti, 1999 óta minden turnén beveszik a repertoárba. A madarak azt csiripelik, hogy Budapesten sem marad majd ki.

Az Otherside nagyon komoly cucc, a banda régi gitárosáról, Hillel Slovakról szól, aki herointúladagolásban halt meg 1988-ban. Meg persze mindenkiről, aki valamilyen függőségben szenved.

A videót egy régi fekete-fehér német horrorfilm, a Dr. Cagliari ihlette. A dalt 2009-ben remixelte Ryan Lewis és Macklemore.

A Red Hot Chili Peppers Forrás: Origo

3. Scar Tissue

Ezt is sokat játssza a banda a koncertjein. 1998 óta mindig.

Ez volt az embertelenül jól sikerült Californication album első slágere és legnagyobb dobása. A Guitar About olvasói szerint a dalban hallható szóló minden idők 100 legjobb gitárszólójának egyike.

2. Dani California

A Dani California a 6. helyig mászott fel az amerikai slágerlistán, és nyert két Grammy-díjat.

A dal főszereplője egy fiatalon anyává lett, Kaliforniába költőző, keményen dolgozó, szegény déli lány, aki idő előtt meghal. Kiedis szerint a kitalált lánynak már volt egy mellékszerepe korábban a Californicationben. A dal egyik különlegessége, hogy mennyiféle gitártorzítást használnak benne.

1. Under the Bridge

Ez a dal hozta meg az áttörést 1991-ben az akkor már közel egy évtizede létező RHCP-nek, ezzel léptek ki az undergroundból a fénybe. Imádták a népek, de a kritikusok is. A koncerteken valószínűleg ez a legtöbbet játszott daluk, egyes becslések szerint már több mint 600-szor játszották el.

Az énekes, Anthony Kiedis és az akkori gitáros, John Frusciate abban a régi villában írták, ahová a banda bevette magát, hogy felvegyék a Blood Sugar Sex Magik albumot. Kiedis elég depis volt, az akkori alaphangulata ihlette a szám szövegét. „Úgy éreztem, hogy elidegenedem mindenkitől, és hogy csak egyetlen igazi társam van. Los Angeles. Valami kimondhatatlan kötelék volt köztem és a város között akkoriban” – mondta az énekes.

A dalban persze szóba kerülnek a kábítószerek is, amik nagy hatással voltak a már említett elidegenedésre. A dalról a Rolling Stone azt írta, hogy „Új dimenziót nyitott”, a Kerrang 2002-ben pedig minden idők 6. legjobb számának kiáltotta ki.