Vágólapra másolva!
Viva Arte Viva címmel rendezik meg az 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálét 2017. május 13. és november 26. között. Magyarországot Petrányi Zsolt kurátor és Várnai Gyula képzőművész Békét a világnak! (Peace on Earth!) című projektje képviseli majd.
Vágólapra másolva!

Christine Macel, a jövő évi biennálé főkurátora csütörtökön találkozott 57 kiállító nemzet képviselőivel, hogy ismertesse velük a 2017-es fesztivál koncepcióját. Magyarországot Fabényi Julia nemzeti biztos, a Ludwig Múzeum igazgatója képviselte.

Macel a találkozón elmondta, hogy a biennálé középpontjában

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója beszélt az MTI-nek a találkozóról Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Fontos kérdése lesz a jövő évi kiállításnak, hogy él-e még a művészek fejében érvényes utópia, tud-e még a művészet misszióként működni a világ megváltására - mondta az MTI-nek Fabényi Julia.

Azt is mondta, hogy a

magyar pavilon jövő évi kiállítása kiválóan kapcsolódik Christine Macel koncepciójához,

hiszen éppen az utópia áll a középpontjában. Petrányi Zsolt és Várnai Gyula projektje felidézi a szocializmus és a kommunizmus egyszer volt utópiáját, melyről bebizonyosodott, hogy nem megvalósítható, ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy miért nem működött, milyen előremutató elemeket lehet felfedezni ebben az utópiában, és lehetséges-e ma még utópiát megfogalmazni.

A Békét a világnak! című projekt a hidegháborús korszak egyik utópiáját, a világbéke eszméjét helyezi a jelen megváltozott viszonyai közé, egy többszörös perspektívájú reflexiós folyamatba ágyazva. A kiállítás látvány- és tárgykultúrájában az 1960-as évek óta Kelet-Közép-Európában is felbukkanó békemozgalmak nyelvezetét idézi, miközben arra hívja fel a kortárs közönség figyelmét, hogy

a jövőképek valamikor pontosan körülírtnak hitt víziói végül utópiák maradtak.

A párizsi Pompidou Központ vezető kurátoraként ismert Christine Macel a találkozó után közzétett programjában felhívta a figyelmet arra, hogy egy konfliktusokkal és kiábrándulásokkal teli világban, amelyben a humanizmust komoly veszélyek fenyegetik, az emberi létezés legértékesebb aspektusa a művészet.

A művészek és közönségük a biennálé nyitvatartásának hat hónapja alatt minden héten "Nyílt asztalok" mellett cserélhetnek eszmét. Külön helyen mutatják majd be a művészek által beküldött, saját gondolkodásmódjukat feltáró videókat, de lesz egy különleges könyvtár is, amelyet fesztiválon résztvevő alkotók kedvenc könyveiből állítanak majd össze.