Vérző hólyagokkal, 40 éve kezdtek muzsikálni

2016.10.23. 14:12

40. születésnapjukat készülnek megünnepelni október 25-i, zeneakadémiás koncertjükkel. 1976 óta szinte megállás nélkül zenélnek. A muzsikálás mellett pedig természetesen oktatnak. Azt adják át a fiataloknak, amit nap mint nap megélnek, ha hangszerhez nyúlnak: a népzene varázsát. A 40 éves Téka együttessel beszélgettünk.

A zenészekkel a Fonó Budai Zeneházban találkoztunk, ahova a keddi születésnapi muzsikálásra jöttek össze próbálni. A koncert egyik érdekessége az lesz, hogy a korábbi Téka-tagok közül többen is fellépnek az együttessel. Így viszonylag nehéz összehozni egy olyan próbát, ahol mindenki ott van. És mi ezt a nehezen megkomponált rendszert zavartuk meg egy beszélgetés erejéig. Talán nem hiába.

Lányi György kontrás, a háttérben Vizeli Balázs egykori Téka-tag, a Vujicsics együttes prímása

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

Hogyan állt össze a zenekar? Volt-e kapcsolatuk a népzenével korábbról?

Lányi György: Engem a népzene varázsa ragadott meg, az egyszerűsége, tisztasága és hihetetlen ereje. Én nem is hallottam előtte magyar népzenét. Talán csak annyit, amennyit énekórákon bejátszottak. Sőt, érdekes, hogy ha a rádióban volt is ilyesmi műsor, nem nagyon nyerte el a tetszésemet, mert akkoriban inkább a beat tetszett nekem. Gitároztam, hosszú hajam volt. Aztán megismerkedtem Porteleki Lacival, és az 1976-os abaújszántói népzenész és néptáncos táborba már együtt mentünk le. Laci mondta, hogy jönne velünk az egyik osztálytársa is, aki tud zongorázni. Ő volt a Havasréti Pali. Abaújszántón össze is álltunk,

azt tekinthetjük az első Tékának,

bár nem volt még nevünk, mivel mi csak annyit tudtunk, hogy szeretjük ezt a zenét, szeretnénk megtanulni.

Havasréti Pál: Én a gimnáziumban egy osztályba jártam Porteleki Lacival, és már az iskolai évek alatt együtt jártunk táncházba. Szóval innen volt egy kapcsolódásunk a népzenéhez, pedig mi is alapvetően a beatet szerettük. Én egy kicsit tudtam zongorázni, meg volt otthon egy citeránk, de nem sokat játszottam rajta. Végül érettségi után, 1976-ban döntöttünk úgy, hogy elmegyünk az abaújszántói táborba, mert nagyon tetszett nekünk a táncházban hallott muzsika.

Porteleki László: A hőskorszakról annyit mindenképp el kell mondani, hogy 19 évesek voltunk, amikor ezt a zenekart összehoztuk, mondhatom, hogy összehoztam. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az abaújszántói tábor után ezerrel elkezdtünk gyakorolni, és egy év után már megkaptuk a Népművészet Ifjú Mestere díjat, és nagyon hamar elég komoly rajongóbázisunk lett.

Egyből játszani kezdtek a tábor után?

Lányi György: Persze. Igaz, volt, hogy öt-tíz percnél többet nem tudtunk muzsikálni, mert kiesett a kezünkből a hangszer. Még 1976 nyarán, az egyik próbán ki is tettünk egy órát az asztalra, mert elhatároztuk, hogy ha törik, ha szakad, 30 percig fogunk játszani. Küzdöttem, de közben figyeltem a többieket is. Láttam, ahogy Havasréti Pali már váltogatja az ujjait bőgőzés közben, mert egyre több vízhólyagja nőtt. Aztán a vízhólyag vérhólyag lett, a vérhólyag kiszakadt, akkor már a hússal pengetett. Közben én is éreztem, hogy a vonós kezemen csordogál valami. Ugyanúgy

víz- és vérhólyagjaim voltak.

A Porteleki Laci vonójából a végére már kiszakadt a szőr, és a gyantás fával nyiszatolta tovább a hegedű húrjait. Amikor lement a 30 perc, lefejtettük az ujjainkat a hangszerről, és mindenki nyalogatta a sebeit. Persze fájt, de ott volt mellette az az érzés is, hogy mi már tudunk 30 percig muzsikálni. Ez pedig óriási erőt adott ahhoz, hogy ősszel beindítsuk a táncházunkat.

Havasréti Pál - bőgő, cselló, tekerő, ütőgardon, dob, citera, ének

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

Havasréti Pál: Az, hogy 1976 őszén már táncházat mertünk vállalni, abból jött, hogy úgy tanultuk a zenét – akkor még főleg Muzsikás és a Sebő együttesektől –, mint a gyerek az anyjától a nyelvet. Addig-addig gyakoroltuk, utánoztuk őket, míg aztán mi is tudtunk mondatokat szerkeszteni. Eszünkbe sem jutott, hogy az a tudás nem elég, mert az akkori funkcióját már betöltötte. Tehát mi élveztük, aki hallgatta, az is élvezte, és táncolni is lehetett rá. Mindennek megfelelt, tehát tudtunk szórakozni, ráadásul kulturális tartalmat is hordozott. Végre egy olyan dolgot találtunk magunknak, ami érték is. A Téka klubot 1977-ben indítottuk, és el kell mondani, hogy a '80-as, '90-es években, az Almássy téri Szabadidőközpontban a leglátogatottabb táncházunk volt abban az időben.

Teljesen hátrahagyták a beatzenét?

Havasréti Pál: A népzene előtt, amikor főleg rockzenét hallgattunk, éreztük, hogy az nem olyan magától értetődő. Például azért, mert akkor még főleg külföldi bandákat hallgattunk. Élveztük, de azért mégsem magyar nyelven volt, nem a magyar nyelv törvényei szerint működött, és valószínűleg ezért nem volt nekünk olyan evidens. De nem söpört el mindent a népzene. Hallgattunk mi továbbra is rockot. Igazából bármit, mert nem a műfaj a lényeg, hanem az, hogy jó zene legyen.

Honnan, kiktől tanultak zenélni?

Lányi György: Itthon a már létező népzenei együttesek közül is a Muzsikás együttes, azon belül főleg Csoóri Sándor vett minket a szárnyai alá. Sokat segített még a Sebő együttes is, és rengeteg zenész máshonnan. No meg mindenki mondta, hogy menjünk ki Erdélybe, mert ott kell megtanulni a népzenét, eredeti állapotában. Ki is mentünk, és olyan élmény ért minket, hogy ott aztán teljesen eldőlt minden. Én például otthagytam a fogtechnikusi állásomat, és onnantól már csak a muzsikálás volt.

Ekkor még csak a szórakozásról szólt a zenélés?

Lányi György: Már akkor az volt a célkitűzésünk, hogy a népzene által adott érzést abban a formájában tudjuk átadni a közönségnek, ahogy mi azt Erdélyben átéltük. Nyugodtan elmondhatom, hogy negyven év után ez most is így van. Ez az a közös nyelv, amelyen a Téka együttes fiatalabb tagjaival és minden, népzene iránt érdeklődő fiatallal beszélni tud. Hiszen nem a kor számít, hanem az, hogy együtt beszélgetünk és gondolkodunk.

Lányi György

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

Havasréti Pál: Ahogy mi tanultuk a zenét, abból szinte egyből jött az oktatás is. Csoóri Sándor zeneóráján már annyian voltunk, hogy ha valakinek jobban ment ez vagy az a hangszer, akkor Csoóri kérte, hogy egymást is tanítsuk. Tehát aki elég ügyes volt, az már tanítgathatta az újakat. Olyan önképző kör volt, ahol egymást is tanítottuk.

Mikor vált hivatalossá az oktatói szerep?

Havasréti Pál: Egy híres zenepedagógus, Béres János vette észre, hogy egész ügyesek vagyunk, nagyon gyorsan fejlődünk. Egyszer azt mondta, hogy „gyerekek, ez nagyon jó. Itt az iskola, gyertek ide tanárnak”. Magyarországon ekkor még nem lehetett népzenéből diplomázni, így kezdtünk el tanítani másfél-két éves gyakorlás után Gyurival az Óbudai Népzenei Iskolában. Ez 1979-ben volt, három évvel azután, hogy elmentünk Abaújszántóra.

Ennek az iskolának van más közös pontja is a mostani zenekarral...

Tárnoki Beatrix: Igen, ott kerültem kapcsolatba Gyurival és Palival. Én egyébként Sárisápról jöttem, egy Esztergom melletti faluból. Kislány korom óta népdalokat énekeltem. Eleinte anyukám tanított ezekre a közismert dalokra. Aztán hozzájutottunk többek között Sebestyén Márta és Szvorák Katalin nagylemezeihez. Ezeket tanulgattam, és ezekkel indultam versenyeken is. Aztán felkerültem Pestre, az Óbudai Népzenei Iskolába, Budai Ilona népi énektanárhoz. Pali mondta, hogy próbáljuk meg, mi lenne, ha énekelnék a Téka együttesben. Én akkor még csak tizenhárom éves voltam, tehát nagyon korán kezdtem.

13 évesen lett a Téka énekese – Tárnoki Beatrix kobzán is játszik

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

De nem bánta meg?

Tárnoki Beatrix: Nem bántam meg, de az elején nem volt egyszerű. Mégiscsak iskolás voltam. Középiskolai éveimben is az Óbudai Népzenei Iskolába jártam, tehát a kapcsolat állandó volt, és ez könnyebbség is volt talán. Könnyebben tudtunk kommunikálni az együttest érintő dolgokról. Jártam táncházakba, és persze a fellépésekre is, és Gyuriék mindig visszavittek a kollégiumba, ha későn végeztünk. (nevet)

Mi a helyzet a gyűjtéssel? Járnak még vidékre, Erdélybe?

Lányi György: Nagyon sokat jártunk, főleg a mezőségi falvakba. Mindig úgy kezdtük a túrákat, hogy elmentünk Kallós Zoli bácsihoz Kolozsvárra, akkor még ott lakott. Ő volt a fő informátor, ő segített abban, hogy hova érdemes menni, hol vannak lakodalmak. Volt nálunk magnó, később már kamera is, és indult a gyűjtés. A régi, híres zenészdinasztiák viszont már nem nagyon léteznek, sajnos a régi nagyok legtöbbje már meghalt. Ennek ellenére még sok mindenre rá lehet találni, nem mondanám, hogy vége van, inkább átalakult.

Havasréti Pál: Nincs vége a gyűjtésnek, mert a népzene nemcsak arról szól, hogy mit játszunk, hanem arról is, hogy hogyan. Ha bármilyen népzenét jól játszanak, akkor az hiteles, és érdemes újratanulni. Bárkitől. Régen persze többet jártunk, de már tanítunk. Ugyanúgy be kell menni a munkahelyre mindennap, mint bárki másnak.

Próba a Fonó színpadán

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

Milyen volt a mester-tanítvány viszony annak idején? Főleg az erdélyi zenészekkel?

Havasréti Pál: Ez nem egy alá-fölé rendeltségi viszony. Mi zenélve tanultunk, tehát úgy, hogy együtt játszottunk ezekkel a mesterekkel. Ahogy említettem előbb a nyelvtanulási hasonlatot. A gyerek is úgy tanulja az anyanyelvet, hogy próbálgatja, gyakorolja. Az természetes, hogy nem mindig sikerül, de kell beszélni, és kell tudni hibázni is. Mi zenészként is mindig azt mondjuk, hogy játszani kell. Van, amikor a játék jól sül el, van, amikor nem. Az a kérdés, hogy megvan-e az a képesség a tanulóban, hogy ki tudja javítani. Mi szerencsére

olyan kaliberű mesterektől tanulhattunk, akikkel igazi öröm volt együtt játszani.

Mestereink címmel lemezsorozatot is készítettünk a tiszteletükre, és természetesen fel is léptünk velük közösen. Egyébként magunknak csináltunk kiadót is, mert a lemezgyár akkor azt mondta, hogy ott a Muzsikás és a Sebő együttes, többre nincs szükség. Úgyhogy mi magunk adtuk ki a lemezeinket, demokazettáinkat, összesen 29-et a 40 év alatt. De volt írott kiadványunk is, a Téka újság. Ugyanis szerettünk volna egy fórumot, ahol megjelennek dolgok a népi kultúra témakörében, hiszen minket ez érdekelt, és nem nagyon volt más. Talán a Kassák klub lapját érdemes megemlíteni.

A Téka együttes jelenlegi felállása: Kalász Máté, Lányi György, Havasréti Pál és Tárnoki Beatrix

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

Ha az együttesről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a híres Téka-táborokat...

Lányi György: Ehhez fontos tudni, hogy minket mindenhonnan kirúgtak. Főleg táncházakban játszottunk, és az volt a baj, hogy mi mindig tovább szerettünk volna muzsikálni. Erre pedig nem volt lehetőség. Ezért találtuk ki, hogy elmegyünk az őrségi Hegyhátszentjakabra egy hosszabb lélegzetvételű bulira. Ennek annyira elterjedt a híre, hogy amikor leérkeztünk, már ott volt 300 ember. Akkor jöttünk rá, hogy te jó ég, ezeknek enni is kell adni. Beszprémy Kati barátunk mondta, hogy ezt össze lehetne kötni a kézművességgel, hiszen mindenhol csak zenei vagy táncos táborok vannak. Így született meg az első Téka-tábor 1983-ban Hegyhátszentjakabon, a Vadása-tó partján. Ugyanitt voltunk 1984-ben is, majd elköltöztünk Nagykállóba, ahol fölépítettünk egy teljes épületkomplexumot Ekler Dezső építész tervei alapján. 1999-ig voltak itt a táborok, aztán 2000-től 2002-ig átmentünk Boldogkőváraljára, ahol szintén fölépítettünk egy épületegyüttest. Könyörögtünk az akkori együtteseknek, hogy csináljanak ők is tábort, hiszen erre nagy igény van, nálunk már 1200 főre is rúgott a létszám. Aztán

terjedtek a táborok, nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos helyén, ezeket is mi tartottuk Ausztrálián keresztül Amerikáig,

és szépen bekapcsolódtak más zenekarok is. Talán a tanítás mellett erre lehetünk a legbüszkébbek! Ezrekkel ismertettük meg ezt a fajta szórakozási formát, amelynek lényege, hogy a népi kultúrából táplálkozik, és a mai kor embere tudja megélni, magáévá tenni.

Porteleki László Téka-alapító, a Muzsikás együttes prímása

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

Porteleki László: Rengetegen jöttek gyerekkel, tehát az utánpótlás önkéntelenül biztosított volt, ami miatt gyerektábort is kellett csinálnunk. A nyarunk gyakorlatilag elfüstölt, örültünk, ha tudtunk egy kicsit a saját dolgunkkal is foglalkozni.

Hogyan alakult az elmúlt 40 évben a népzene és a népi kultúra iránti érdeklődés?

Porteleki László: Nekem úgy tűnt, hogy mindig temették ezt a mozgalmat, főleg a táncházat. A klubok mégis mindig dugig voltak. A heti rendszerességgel jelentkező klubok és táncházak tekintetében elsősorban a Fonót kell ma megemlíteni. Itt szinte mindig telt ház van. De érdekes, hogy a budapesti kávézókban, éjszakai lokálokban a legváratlanabb helyeken tűnik fel népzene.

Vizeli Balázs: Arra kell vigyázni, hogy a népzene ne legyen divat, mert a divat mindig elmúlik. A népzene a zeneművészet gyökere, még talán a törzse is. Ebből ágaznak el a különböző műfajok. A levél ősszel elhullik, a gyökérnek viszont folyamatosan dolgoznia kell.

A Téka együttes ugye folyamatosan zenél, mások pedig táncolnak rá. De tudnak-e táncolni az együttes tagjai?

Havasréti Pál: Persze, természetesen. Anélkül hogyan lehetne a csajokkal megismerkedni? Hát táncoltatni kell őket.

Porteleki László: Azért nagy szívfájdalmunk volt mindig, hogy mi zenéltünk, és csak néztük a többieket...

Lányi György: De azért megtaláltuk a módját. (nevetnek)

Próbál a Téka együttes a Fonóban

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

A Téka együttesben viszonylag sokan megfordultak. Hogyan érintették a cserék az együttest?

Lányi György: Sokáig voltunk az a zenekar, ahol elképzelhetetlen volt a tagcsere. Abban az időben, a '70-es, '80-as években még az is elképzelhetetlen volt, hogy valaki egy másik zenekarban játsszon, ellentétben a mostani divattal, hogy van, aki 4-5 zenekarban játszik. Porteleki Lacival 15 évig játszottunk együtt, majd egy olyan élethelyzetbe került, hogy váltania kellett. Aztán Vizeli Balázs jött, aki az egyik legjobb hegedűs ebben a műfajban. Sok színt és fejlődést hozott a zenekar életébe, vele is 15 évet muzsikáltunk. Aztán jött Soós Andris, Ökrös Csaba, Kalász Máté, aki jelenleg az együttes prímása. Mindegyik prímásnak megvolt a varázsa, a lényeg, hogy

egyformán az eredeti, feldolgozás nélküli népzenét szerettük, ami megmaradt a mai napig.

Voltak más változások is. Nagy Zoli kontrás helyett Porteleki Zoli jött, majd Hegedűs Luca jött kontrázni, cimbalmozni. Énekestéren is voltak változások. Gaug Ági énekelt velünk 1979-ben egy évig, majd mi, fiúk töltöttük be az énekesek szerepét, míg 25 évvel ezelőtt Tárnoki Bea érkezett, akivel a mai napig is együtt vagyunk. Az élet kiszámíthatatlan, mindig hoz valami változást, de bárki ment is el az együttesből, az továbbra is a népzenét műveli.

Lányi György, Vizeli Balázs és Kalász Máté, a Téka jelenlegi prímása

Forrás: Pataky Zsolt - Origo

Szokták mondani, hogy a rockzene konzervál... Ránézünk Jaggerre, Iggy Popra, akkor értjük is... De jól sejtjük, hogy így van ez a népzenével is? Sőt, talán még inkább igaz rá, pontosabban a népzenészekre?

Lányi György: Hogy konzervál-e? Lelkileg biztosan! Ha viszont azt nézem, hogy millió koncertturné, utazgatás szerte a világban, folyamatos vezetés, éjszakai táncházak, lakodalmak, táborok, ahol szinte semmit nem alszik az ember. Akkor talán nem biztos, hogy konzervál. A szervezetnek is van egy tűrési határa. Mi eléggé két végén égettük a gyertyát, de hála Istennek, bírjuk a strapát, egészségesek vagyunk. Öreg széki mesteremmel, Icsán Pityu kontrással játszottunk egyszer egy háromnapos lakodalomban. Nem aludtunk egy szemet sem, por, cigaretta, ital, folyamatos muzsikálás volt. A lakodalom után mondta Pityu bácsi:

Gyuri drága! K.rva egy muzsika, megöli az embert!