Meghalt Szőke István

Vágólapra másolva!
Október 30-án este öt órakor meghalt Szőke István – erősítette meg a felesége a közösségi oldalán a gyászhírt. A Jászai Mari-díjas színész-rendező 74 évet élt.
Vágólapra másolva!

Színházi rendezőként 76 darabot jegyzett több mint négy évtizedes pályafutása során.

Színészként pedig kilenc darabban és hat filmben láthatta a nagyközönség, legutóbb Koltai Róbert két rendezésében, az Ámbár tanár úr-ban (1998) és a Csocsó, avagy éljen május elseje!-ben (2001). Korábban szerepelt Törőcsik Marival a Szarvassá vált fiúk-ban (1974), a Nincs idő-ben (1973), a Majd holnap-ban (1980), és a Mészáros Márta rendezte 1975-ös Örökbefogadás-ban is.

Tanulmányok

Szőke István 1942-ben született a romániai Vedresábrányon. Színészi diplomáját a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerezte, rendezőnek 1968 és 1973 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Marton Endre osztályában tanult.

Színházi rendezőként dolgozott a kecskeméti Katona József Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban, a Békéscsabai Jókai Színházban és

1989-től öt éven át a Nemzeti Színház tagja volt, ebben az évben tüntették ki Jászai Mari-díjjal is.

Az 1990-es évektől szabadúszó rendezőként pedig szinte az ország valamennyi színházában megfordult. A világ és a magyar drámairodalom klasszikusai közül számtalant állított emlékezetesen színpadra. Az utolsó pillanatig dolgozott, gyászoló kollégái úgy emlékeznek rá, mint olyan rendezőre, aki mindig ki tudta hozni színészeiből a legjobb alakítást, és aki a Sztanyiszlavszkij-módszerben hitt. Vasárnap halt meg, a családja a Facebookon erősítette meg a halálhírét.