Nemcsák Károly Józsa Imréről: Nagy tragédia ez

Józsa Imre
Vágólapra másolva!
Súlyos betegség után vasárnap meghalt Józsa Imre. A Jászai Mari-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével is kitüntetett színész 62 évesen halt meg. Régóta beteg volt. A József Attila Színház igazgatója szerint azért most is ott van közöttük. A szerdai előadás után csendes megemlékezést tartanak Józsa Imre tiszteletére.
Vágólapra másolva!

Megható sorokkal, személyes emlékekkel búcsúzott színésztársától Csonka András a közösségi oldalon. Ezt írta:

Bodrogi Gyula, akivel többször együtt játszott, arról beszélt a TV2 Tények műsorának, hogy Józsa Imrének titka volt, amit a közönség értett, ezért szerették.

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója az pedig azt mondta, Józsa Imre nem halt meg, hiszen mindig jelen lesz a színházban, a falakban és a nézőtéren is. Neki jó kapcsolata volt vele. Egy időben együtt jártak az ügetőre és hajtottak a művészhajtásokon.

Józsa Imre nagy színész, színes személyiség, erős egyéniség volt Forrás: http://jozsaimre.hu/

Nemcsák Károly az Origónak azt mondta, úgy emlékszik Józsa Imrére, mint aki színes személyiség és nagyon erős egyéniség volt és fantasztikus dolgokat játszhatott el a pályája során.

- mondja, majd hozzáteszi, már a múlt évad végén kiderült, hogy Józsa Imre nincs jól és nem tudja elkezdeni az évadot, ezért vissza kellett mondania a szerepeit.

Józsa Imre, Vándor Éva, Geiler Csaba és Kovalik Ágnes az Oscar című darabban, a HADART Színházban Forrás: P. Tóth László

Holnap este a József Attila Színház Balfácánt vacsorára című előadása után, amelyet ebben az évadban már nem tudott eljátszani Józsa Imre, várják a színészeket és a barátait egy csöndes emlékezésre.

- teszi hozzá Nemcsák Károly.

Ez az esemény nem a nagy közönségnek szól, hanem a szűkebb színházi családjának. Az épületben elhelyezett fényképe és egy gyertya előtt viszont a nézők is elbúcsúzhatnak Józsa Imrétől, megemlékezhetnek a nagy színészről, akit a József Attila Színház saját halottjának tekint.