Súlyos bokatörése van a Fővárosi Nagycirkusz artistájának

Vágólapra másolva!
Fülemen Tamás, a nemrég Németországban aranyérmet nyert High5 csoport tagja a Fővárosi Nagycirkusz mai előadásán a harmadik duplaszaltó után rosszul lépett, és súlyos bokatörést szenvedett. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az Origónak azt mondta, azonnal meglátogatta a kórházban az artistát.
Vágólapra másolva!

- mondta Fekete Péter. Hozzátette: "Ki kell emelnem a csapat hihetetlen profizmusát és kollegialitását. Bár még csak 16 -18 évesek az ifjú artisták, példaértékű, ahogy viselkedtek ma. Először a társuk biztonságba helyezése, ellátása volt számukra fontos, majd amint biztonságban látták a sérültet, rögtön próbálni kezdtek, és betanító tanárukkal azonnal átállították a műsorszámot, hogy a délutáni előadásra a közönséget szolgálhassák, azok ne érezzék műsorszámuk hiányát.

"Két előadás között megfeszítve próbáltak, és sikerrel le is adták a jelenetet, majd gépkocsiba pattantak, és rohantak a kórházba megölelni a barátjukat, de azt is csak röviden, hogy az előadás fináléjára visszaérkezzenek a Fővárosi Nagycirkusz manázsába. Példaértékű összetartás, nagy jövő előtt állnak ezek a fiatalok. Tamásnak innen kívánunk gyors felépülést, jobbulást" - tette hozzá az igazgató.