Vágólapra másolva!
Hatodik alkalommal nyílik meg a belváros leglátványosabb karácsonyi vására, az Adventi ünnep a Bazilikánál. A vásár most is rengeteg programot kínál a látogatóknak, de aki teheti, az segíthet több szervezetnek is: az Ökumenikus Segélyszervezet mellett ott lesz az Út a Mosolyért Alapítvány is, ők a Heim Pál Gyermekkórház súlyosan sérült betegeinek ellátására rendeznek gyűjtést.
Vágólapra másolva!

Advent első vasárnapján a hagyományoknak megfelelően Belváros-Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter köszönti majd a vendégeket és a rendezvény támogatóival közösen felkapcsolják a tér, a belváros és a vásár karácsonyfájának díszkivilágítását.

Az adventi időszak legfontosabb üzeneteit Snell György, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspöke, a Szent Jobb őre mondja el, és gyújtja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

Korcsolyapálya, koncertek, meglepetésprogram

A vásár egyik legnépszerűbb színtere a karácsonyfa mellett kialakított környezetbarát korcsolyapálya, amely a 14 év alattiaknak ingyen látogatható, de számos programból választhatnak ezen kívül az érdeklődők: lesznek kézműves foglalkozások, flashmobok, táncház, kulturális műsorok, koncertek a Bazilikában és meglepetésprogramok is.

Adomány segélyszervezetnek, beteg gyerekeknek

Idén már negyedik alkalommal van jelen az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontjával a vásárban. A szeretet.éhség. sütödében az önkéntesek a látogatókkal és a szervezetet segítő sztárvendégekkel közösen készítik el azokat a mézeskalácsszíveket, amelyekkel a helyszínen adományozóknak mondanak köszönetet.

Adventi ünnep a Bazilikánál Forrás: Facebook

Az ökumenikusok a sütöde mellett adományboltot is működtetnek, ahol elsősorban az intézményeikben készült kézműves ajándékokat lehet vásárolni. Ebben az évben először nemcsak az adományponton jótékonykodhatnak, hanem bármely árusnál lehetőség van pénzadományt felajánlani a Segélyszervezetnek.

Az Út a Mosolyért Alapítvány idén először választotta különleges jótékonysági rendezvényének helyszínéül a vásárt, ők a Heim Pál Gyermekkórház súlyosan sérült, hosszú ideig, tartósan lélegeztetett betegek ellátásának támogatására rendeznek gyűjtést december 11-én.

Az Út a Mosolyért Advent díszvendégei gyermekotthonban élő gyermekek lesznek, akik a rendezvény során olyan ismert emberekkel készíthetik el a saját. A közös éneklést és a nagyszabású flashmobot ismert énekesekkel és hírességekkel teszik emlékezetessé a gyermekek számára.

Street food, ételérzékenyeknek is

A tavalyi street food őrület ebben a évben is tovább folytatódik, a Zrínyi utcát teljes hosszában gasztro kiállítók töltik meg, ahol különleges ételekkel, adventi ínyencségekkel, hagyományos és modern ízekkel várják az érdeklődőket.

A kiállítói szinte mindegyikénél megtalálhatóak az ételallergiával együtt élők számára is fogyasztható finomságok. Január elsején az újévi hagyományoknak megfelelően Lencse Nappal köszöntik az újévet. A különféle receptek szerint elkészített szerencsehozó étel minden gasztrokiállítónál és street food árusnál kapható lesz.