Arzénmérgezése lehetett Jane Austennek

Híres emberek, akik tüdőbajban hunytak el Dr.Life Jane Austen
Vágólapra másolva!
Szakértők szerint valószínűleg arzénmérgezés okozta Jane Austen (1775-1817) látásnak súlyos romlását. 
Vágólapra másolva!

Az írónő British Libraryben őrzött három szemüvegének vizsgálatából kiderül, milyen súlyosan romlott látása. Austen korában a gyógyszerek készítéséhez nehézfémeket, köztük arzént használtak és a reumában szenvedő írónő szedhetett ilyen gyógyszereket a szakemberek szerint. Azt is feltételezik, hogy

a mérgezés hozzájárulhatott Jane Austen korai, 41 éves korában, 1817. július 18-án bekövetkezett halálához,

amely régóta találgatások tárgya - írja a BBC.

A könyvtárosok a koruk ellenére jó állapotban lévő három szemüveg lencséjét mérték meg, hogy megállapítsák erősségüket. Austen első szemüvegének mindkét lencséje +1,75-ös, a második +4,75-ös és az utolsó +5,0-ös erősségű volt, ami azt jelenti, hogy halálakor az írónő már az olvasás, írás nehézkes volt számára.

- mondta Sandra Tuppen, a British Library kurátora. "Az arzént gyakran használták több betegség, köztük a reuma gyógyítására készült orvosságokhoz, ez utóbbiban szenvedett Austen" - tette hozzá.

Azt nem tudni, hogy a teknőspáncélból és üvegből készült szemüvegeket felírták-e Austennek vagy maga vásárolta. A brit könyvtárosok szemészek véleményét kérik ki elméletük igazolására.