A külföldizésről – avagy már megint a balett 2.

Vágólapra másolva!

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/16. levélária

Origo

Vágólapra másolva!

opera Ókovács Szilveszter Magyar Állami Operaház

Drága Tatjána Néném!

A sportújságot nem járatja, tudom, de a balettal kapcsolatos „külföldizés" miatt hadd folytassam ezzel a szférával a múltkor megkezdett részletes választ. Egész egyszerűen léteznek olyan sportágak, amelyekben már mi, magyarok sem vagyunk meg más országokból igazolt játékosok nélkül. Nyilván nem a vízilabdára gondolok, de már a foci például, mármint a hazai bajnokság húsz éve alkalmaz külföldieket, és igazi sikerágazatok is, mint a kézilabda, azzal dobják fel a minőséget (és teljesítenek sikeresebben), hogy kitekintésük horizontja nem áll meg a szomszéd klubnál.

Mármost a balett ugyanilyen. Nincs elegendő utánpótlás, és ha még mennyiségben lenne is (de úgy sincs, ezt legutóbbi merítéses adatsorral mutattam), minőségben biztosan elmaradnánk – pláne, hogy a követelmény nem statikus, hanem emelkedik. Olyan olló nyílik, amelyet vendégművészek nélkül lehetetlenség egyben tartani: egyre jobban kellene tudnia táncolni egyre kevesebből kiválasztottaknak, amely rendszerelméletileg stabilan lehetetlen. Akárki vezetné most az Operát és azon belül a Magyar Nemzeti Balettet, nem tehetne mást, mintsem saját iskolát épít, és amíg onnan nem tud kinevelni megfelelő számú és minőségű tehetséget, az addíciókat külföldiek számára is lehetővé teszi.

De akár ott is megállhatunk, hogy kinek mit mond ez a stigma: külföldi? Ki is külföldi nekünk, akik anno Verne Gyula magyarságában is hittünk? Pl. Popova Aleszja, aki speciel magyarnak is született, mint Ön vagy én, vagy Carulla Leon Jessica, aki hiába kubai származású, már évek óta magyar állampolgár, sőt, esküjét az Operaház színpadán tette? Vagy Radina Dace, aki ugyan lett kislányként látta meg a napot, de úgy beszél magyarul, hogy kérni kell: lassítson? Akik itt vesznek lakást a keresetükből, itt rendezik be az életüket, itt választanak magyar férjet/feleséget, itt alapítanak családot, szülnek gyereket, aki már anyanyelvi szinten beszél a mi magyarunkon, ide röptetik előadásra a rokonaikat, erről az országról áradoznak a barátaiknak? Ezek a pénzüket nálunk költő emberek volnának a gyűlölt „külföldiek", akik miatt pár éve egyszer-egyszer feltűnt a „Magyar Öltöző" szégyellni való táblája a balettfolyosón? Mert a francia bankár oké, a német gyár rendben, de a kanadai, ukrán, koreai vagy éppen olasz prímabalerina (esetleg „csak" magasan képzett tánckari tag) meg tűnjön innen, miközben üres álláshelyeket kellene a nagyobb nézői megelégedésre betölteni? De erre még a harmadik levél végén visszatérek.

Még mielőtt mára kifogyna a téntám, arról, amit Kegyed kérdezett: hogy miért jelentkeznek ennyire kevesen a Magyar Táncművészeti Egyetemre? Nem hiszem, hogy elsősorban azért, mert azt gondolják, nem lesz esélyük, hogy az Operába kerüljenek. Több ok lehet: mert pl. vidékről egyre kevésbé engedik el a szülők 10 év körüli gyermeküket kollégiumba, tehát míg régebben az egész országból felvételiztek, most gyakorlatilag csak Budapestről. Vagy mert a baletten kívül számtalan más lehetőség kínálkozik a gyermekek számára, ahol sokkal kevesebb munka és áldozat árán tudnak érvényesülni – és botorság azt hinni, hogy ez az énekesképzésben nem érvényesül, mert dehogynem, tragikusan érik itt is a művészhiány. Vagy mert nem éri el a toborzás, egyszerűen nem találkozik a lehetőséggel, nincs, mi döntést érleljen a gyermekben és a szülőben. Az Operában mi magunk is keressük a választ, hogy lehetne több gyermek számára vonzóvá tenni a klasszikus balettet, ezért is hoztuk létre saját iskolánkat, ahol más rendszerben, más módszerekkel próbáljuk tanítani az ide jelentkezőket: idővel kiderül tudunk-e eredményesebbek lenni.

Másfelől, a friss diplomások irányából nézve pedig a mai fiatalok nem feltétlenül kényszerként élik meg, hogy külföldre kell menniük táncolni, sokan nagyon is szeretnének külföldre szerződni. Tehát nem azért mennek külföldre, mert nem kaptak szerződésajánlatot az Operától, nem is azért, mert a hazájukat nem szeretnék, hanem mert szeretnének világot látni, más együtteseket, alkotókat megismerni, idegen nyelvet tanulni, egyszerűen más közegben lenni, elszakadni. Ezeket a táncosokat évekkel később is örömmel várjuk az együttesbe, ha szeretnének hazajönni, így szerződött hozzánk több éves külföldi munkavállalás után Krajczár Balázs, Hangya Rita, Darab Dénes vagy Rónai András is.

Kedves Néném, tényleg annyi mindenről kéne még leveleznünk, de ígérem, a jövő heti postaváltással lezárom végre ezt a hosszúra nyúlt balettfejtegetést – ugyanakkor annak meg örülök, hogy egyszer csak kibeszéljük magunkból ezt a problémát.

Várom válaszát ugyanúgy, kák szálávej létá!

Az Ön Szilvesztere

2017. március 13.