Tordy Géza mesél idióta instrukciókról és katasztrofális magánéletről

2017.03.16. 14:06

Már az ezredfordulón az élet mulandóságán töprengett egy interjúban Tordy Géza, és még a ravatalát is eltervezte a Vígszínház előcsarnokában. Aztán beválasztották a nemzet színészei közé. Megszólalásai mégsem lettek derűsebbek. Bulvármédiumokban sorra idézték egy tavalyi nyilatkozatát, amelyben arról beszélt: múltja van ugyan, de jelene és jövője már nincs. Sztankay Ádám interjújából nemcsak az derül ki, mire emlékszik a hajdani időkből, hanem az is: ma is képes izgalmat találni egy jó könyvben vagy katartikus produkcióban.

Az utóbbi évek borúsabb megszólalásai nagyon mélyről fakadnak?

Őszinték, de van bennük humor is. A sötétebb fajtából. Közhely, hogy a színészet sokat veszített a rangjából. De nem az volt a legnagyobb problémám. Ötvenöt évesen kezdtem rendezni, aztán inkább azzal foglalkoztam. A rendezés több szabadságot adott. Sokkal jobb annál, mint amikor nekem kell alkalmazkodnom egy-egy idióta – tisztelet a kivételnek – instrukcióihoz. Szerettem kiválasztani a darabot, kitalálni a szereposztást, megbeszélni a díszletet a tervezővel. Megfogalmazni, mit is akarok elmondani a művel, amely hatással van rám.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Önt mi óvta attól, hogy idióta instrukciókat adjon?

Az ad idióta instrukciót, aki képtelen alkotótársának tekinteni a színészt. A jó rendező szabadságot ad a színésznek ahhoz, hogy a színész magából kiindulva tolmácsolhassa a szerző üzenetét. A jó rendező abból építkezik, ami a színészből fakad. Amikor például Az ügynök halálában eljátszottam Willy Lomant Szikora János rendezésében, én is magamból indulhattam ki. Azt mondják, Loman nyomorúságát az amerikai kisember kiszolgáltatottsága okozza. Lópikulát. Az amerikai kisember nagyon kiszolgáltatott lehet, de a második felvonásból kiderül: Loman egyik tragédiája, hogy imádott fia rajtakapta egyszer egy kurvával. A másik, hogy elhitette a fiával: kiváló rögbijátékos, de az élet ezt nem igazolta. Willy Lomant a bűntudat privát vétkek miatt rágja, amelyeknél semmi sem fájóbb.

Önnek hány gyermeke van?

Három. Három anyától. Van már öt unoka is. Viszonyaink rendezettek, de voltak bonyodalmak. Sarkosabban: rémes magánéletem volt.

Társai között akadt művész?

Első feleségem balerina volt, tőle van a fiam. A nagyobbik lányom édesanyja színésznő, akivel egy forgatáson bódultunk meg, és ment rá a dologra a házasságom. Legkisebb lányom édesanyja civil volt, ahogy – hála ég – gyermekeim sem választottak művészi hivatást.

Rendezőként milyen témakörök vonzották?

Kapásból a Bűn és bűnhődés ugrik be, amit Győrben és a Vígszínházban is színre vittem. Aztán az Amerikai Elektra. A Budapesti Kamarában rendeztem. Szenvedélyről, vágyakról, az emberi viszonyok zavarosságáról szólnak. Utóbbi egy őrült család történetén keresztül mutatja meg az élettel, szerelemmel való küszködés stációit.

Érez hasonlóságot az őrült család valamely tagjával?

Saját személyem kapcsán akadhat ilyen, miközben én normális polgári családból indultam.

Felmenői esetében az mit jelentett?

Anyám élete nagy részét a Kádár-rendszer vállalati világának irodáiban töltötte adminisztrációs munkakörben. Apám 1945 előtt jogot végzett. Az egyetem mellett a posta jogi osztályán is dolgozott, hogy fussa a tanulmányaira. Később volt ügyvéd, bíró is. Szüleim a háború előtt házasodtak, első fiukat súlyos gerincbetegsége miatt vesztették el nem sokkal születése után. Én jöttem másodikként 1938-ban, az öcsém '41-ben. Az Ilka utcában éltünk kellemes polgári lakásban, amelyet 1941-ben akartak elcserélni egy még kellemesebbre. Csak közben a háború egyre szörnyűbb méreteket öltött. Apámat ugyan postai jogászként nem vitték el katonának, de aztán katonaszökevénynek nézték, előbb a nyilasok, majd az oroszok is falhoz akarták állítani. Nem tett jót a mentális állapotának.

Repedezett a normalitás.

Az új rendszerben mindenhonnan kirúgták, ahogy általában a jogvégzett embereket. Elhagyta magát, tüdőbetegség támadta meg. Én már az Ybl Miklós Technikum magasépítő szakára jártam, amikor egy évet szanatóriumban töltött. A kezelések a tüdején javítottak, de a szervezete egészén sokat rontottak. A magasépítészet apám betegsége miatt is biztonságot ígérő pályát jelentett volna a családunknak. Hiszen várható volt, hogy korán elvesztjük. Alig múlt hatvanegy, amikor el is távozott.

Szép vállalás volt a magasépítészet, ám tudható: tizenhat évesen már tagja volt Versényi Ida műkedvelő színjátszó körének. Honnan eredt színházi vonzódása?

Anyám húgának a férje, Béla bácsi színházi szobrász volt, aki a háború elején elvitt az Operettszínház Latyi Matyi a szenes pincében című gyerekelőadására. Nagyon tetszett. A cselédlányunk pedig elkísért párszor egy hajdani városligeti teátrum előadásaira. Erdélyi Miska bácsi írta a darabokat, kopott gitárral pityegett hozzájuk. Egyik művében lábait veszített katonaként énekelt Szűz Máriához, mire kinőttek a lábai. Erős hatása volt ennek is.

Budapest, 2008. december 11. Tordy Géza Max szerepében Harold Pinter Hazatérés című színművében

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Versényi Ida műkedvelő körétől Kaposvárra vezetett az útja, ahol előbb segédszínész lett, majd komolyabb feladatokat kapott a direktor Zách Jánostól. Nála szúrta ki Máriássy Félix, s bízta meg tizenkilenc évesen a Külvárosi legenda című film főszerepével, olyan partnerek mellett, mint Kiss Manyi, Törőcsik Mari, Sinkovits Imre. Két év után szerződött Szegedre, ahol Versényi Ida került pozícióba. Onnan ment át a fővárosi Néphadsereg Színházhoz, amely hamarosan ismét Vígszínházként működött tovább. Mindeközben szinte folyamatosan filmezett. Ám volt még egy jelentős epizód az életében: felvételizett a főiskolára, de az ötvenhatos forradalom kitörése miatt végül nem indult osztály.

Pályám utolsó tizenöt-húsz évében gyakran gondoltam rá: talán civil sorsom is szerencsésebben alakul, ha elvégzem a főiskolát. Az a négy év segített volna fokozatosan átkerülni a gyerekkorból a fiatalember állapotába. Szó szoros értelmében szűzen kerültem a színészlét sajátos viszonyai közé. Az kemény.

1956 után már nem volt kedve a főiskolához?

Domján Edittel játszottam Szegeden, amikor lejött a színházhoz a tanintézet akkori rektora, Olthy Magda. Kérdezte: „Jössz vagy nem?" Hozzátette: „Gyere, ne szarakodj!" Nagy dilemma volt, de huszonegy évesen inkább elszerződtem a Néphadsereg Színházhoz. Édes csapat volt. A Cyranóban közös öltözőbe kerültem Erdélyi Miska bácsival, akit a Városligetben láttam gyerekként. Ott öltözött Gera Zoltán is. Meg Keres Emil, aki tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. Amúgy rendes ember volt. Amikor Erdély Miska bácsi néhanap kegyetlenül berúgott, akkor Emillel együtt „gólya viszi a fiát" módszerrel levittük, és beültettük a Cyrano díszletébe, a jelenet végén meg visszaszállítottuk. Nagy élet volt, szerettek. Eleinte mégis sokat szenvedtem, lelkiztem. Beilleszkedési zavaraim voltak: egy gyerek a felnőttek között.

Mikorra nőtt fel?

Talán mostanában. A finisre muszáj.

Vicces. Érkezése után a Néphadsereg Színházból ismét Vígszínház lett. Az igazgató-főrendezője pedig Várkonyi Zoltán. Az ön életében szinte apafigura.

Életem nagy szerencséje, hogy összehozott vele a sors. Szerintem a múlt század legnagyobb színi direktora volt. Nagyon szeretett, én pedig imádtam. Ám velem sem gügyögött soha. Okos, lényegre törő mondatokkal segített eligazodni szakmai és egyéb helyzetekben.

Amit azzal hálált meg, hogy négy vígszínházi év után átszerződött a Madách Színházba.

Mondom, későn érő típus vagyok. Ádám Ottó szép szavakkal csábított, engem pedig izgatott az új lehetőség. Várkonyi nem akart elengedni. Végül azzal rakott elém egy biankó szerződést: ha visszajönnék, csak alá kell írnom. Egy éve voltam a Madáchban, amikor telefonhoz hívtak a társalgóban. Várkonyi akkor ajánlotta fel A kőszívű ember fiai című filmben Baradlay Jenő szerepét. Akkoriban nem készültek még hasonló, nagy történeteket elmesélő, gazdag kiállítású filmek. Meglódította az életemet. Három évvel később ismét a Vígszínház tagja voltam.

A kőszívű ember fiai

Forrás: MOKÉP

Mely korszakához köthető az a pillanat, amikor úgy érezte: színészként beérett?

Sosem voltam magammal megelégedve. Filmjeimet sem szeretem visszanézni. Pedig mindig szorgalmas voltam, arra koncentráltam, ami egy színészt felépít.

Mi építi fel a színészt?

Eleinte a hiúság vezeti, jó esetben a kíváncsiság lesz meghatározó. Ám egy színész esetében fontos, milyen közegben kérdez rá az élet – egy-egy emberi karakter, a történések, reflexiók – értelmére. Milyen társaságban próbál válaszokat fogalmazni. Hamlet azt mondja: a színész tükröt tart a természetnek. Ám a színésznek nem mindegy: kinek a tekintetéből kap visszajelzést alakítása minőségéről. Várkonyi egyetlen pillantása hosszú elemzéssel felért.

Mestere 1979-es halála mennyiben változtatott az ön színházhoz való viszonyán?

Abban is része volt, hogy a színészet felől a rendezés felé fordultam.

De pár éve már rendezni sem rendez. Miért?

Elmondok egy történetet. Marton László, a Vígszínház akkori igazgatója 1989-ben felajánlotta: rendezzem meg Patrick Süskind A nagybőgő című monodrámáját Darvas Ivánnal a Pesti Színházban. Nagy falatnak tartottam a dolgot, Iván is húzódozott. Marton biztatott: nagyon szép lesz, Darvas majd ül egy impozáns fotelban, mondja a regényszerű szöveget, amelyet gyönyörű zenék festenek alá. Iván viszont mondogatta: ajánljon valami mást, eljátssza velem kettesben, egyedül nem szeretne vállára venni egy előadást. Marton csak tovább gyötört, Iván meg tovább húzódozott. Már az is eszembe jutott: Darvas nem akar egy esetleg halványabb produkcióval belemaszatolni annak a sikernek az emlékébe, amelyet a Gogol-monodrámával, az Egy őrült naplójával ért el Horvai István rendezésében. Végül beültünk Ivánnal egy sörözőbe, ahol elmondtam neki: megértem, ha nem akarja, hogy rendezzem, csak mondja ki, zárjuk le ezt az ügyet. Azt felelte: nincs gondja velem, csak Süskind szövegtengerével kellene kezdeni valamit, mert az fotelből felmondva altatóval ér fel. Akkor beugrott: Süskind történetét másik sztoriba kell helyezni, amelyet Darvas játékából ismer meg a közönség. Az éppen katasztrofális magánéletem adta a dologhoz az ötletet. Olyan helyzet, amely az akkor hatvanhárom éves Darvas Iván számára sem volt ismeretlen. Kitaláltam, a mi sztorink kezdődjön azzal, hogy a pasi felkel, lezuhanyozik, majd ahogy teszi a dolgát, a puszta cselekedeteiből sejlik elő a sorsa. Nincs nője, senkije, magára maradt, önbecsülése is odalett. Süskind zenéről, az élet különlegességeiről szóló szövege mellé felépül egy azzal merőben ellentétes sztori – egy kitárulkozó önvallomás. Ivánnak nagyon tetszett az ötlet. Elképesztő melót fektetett a megvalósításába. Csak azt hetekig gyakorolta, hogy a szöveg adta időszakaszhoz igazítva megcsináljon reggelire egy tojásrántottát a színpadon. Egyszer négy órán keresztül mást sem csinált, csak rántottákat a szöveg ritmusára. Tanult bőgőzni, varrógéppel varrni, minden mást. Élvezte, ahogy adom alá az ötleteket. Ahogy épült a figura, úgy foszlott le Ivánról minden évtizedek alatt rárakódott modorosság. Elképesztő sikere lett.

Szép történet. Kérdésem úgy szólt: miért nem rendez már?

Hol van ma egy Darvas Iván?

Vannak mások.

Más generációk, más stílusok, más reflexiók. Nem az én világom. Nem is hívnak dolgozni, de úgy is viselkedtem, hogy már ne is hívjanak. Sorra mondtam le a felkéréseket. Az én koromban más dolga van az embernek. Fel kell készülni a függönyre. Felkészültem.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Lehetne végszó. De érdekelne: mivel tölti így, felkészülten az estéket? Borozgat, mereng a múlton?

Kis whisky jöhet, de a szétcsúszást nem kedvelem. Esténként most egy amerikai történész munkáját olvasom. Évekig élt Oroszországban, megtanulta a nyelvet, titkokat fedett fel. Leninről írt könyvéből kiderül, hogy Sztálin az összes gazemberségét tőle tanulta. Lenin – nemzedékek példaképe. Na, szép. Múltkor A martfűi rémet néztem meg Szakács Györgyivel, aki a világ egyik legjobb jelmeztervezője. Jót dumáltunk vetítés után. Ami a filmet illeti: rendesen megcsinálták, de a téma borzalmas. Voltak pillanatok, amikor oda sem bírtam nézni. De hogy ne csak nyafogjak: nemrég katartikus élményben is részem lehetett.

Mely műfajnak köszönhető?

A Barcelona–PSG visszavágónak. Azt a meccset Shakespeare is írhatta volna.