Kallós Zoltán az idei Kossuth-nagydíjas

2017.03.15. 17:16

„Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth-nagydíjat vehetett át a Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.

Kallós Zoltán még gyerek volt, amikor a szülőfalujában, a Kolozs megyei Válaszúton a helyi népdalokat, a magyar, a román és a cigány népszokásokat gyűjteni kezdte.

„A kolozsvári Református Kollégiumban, ahová jártam, nagy divatja volt a falujárásnak, kiváló felügyelőtanárom volt, aki ebbe ez irányba terelte az érdeklődésemet. Anyám feketelaki volt, apám válaszúti, kezdetben a rokonság körében gyűjtöttem Szék környéki falvakban, Észak-Mezőségben” – mondta a 90 éves Kallós Zoltán.

Kallós Zoltán átveszi a Kossuth-nagydíjat Áder János államfőtől

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Gyűjtőmunkáját előbb tanítói, majd zeneakadémiai végzettsége mellett végezte, és azután is kitartott, hogy az 1950-es években koholt vádak alapján börtönbe került. Eredményeire Magyarországon is felfigyeltek.

„Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót 1956-ban ismertem meg. Akkor Moldvában tanítottam, ő egy csoporttal egyetemi kiránduláson járt Romániában, és a tengerparti út helyett eljött hozzám. Később rajta keresztül ismertem meg Martin Györgyöt, Pesovár Ferencet, egy budapesti út során Kodály Zoltánnal is találkoztam.

Kaptam Kodálytól egy magnót ajándékba, és felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket vegyek fel, és hangszeres zenét, amit addig felszerelés hiányában nem gyűjtöttem

– emlékezett Kallós Zoltán.

Hosszú évtizedeket átívelő munkája során négy nagy gyűjtőterülete volt:

  • Kalotaszeg Nádas menti falvai 
  • Észak-Mezőség falvai 
  • a Gyimes csángók
  • a moldvai csángók

„Ezek voltak a legkevésbé feltárt területek. A Mezőséget elkerülték a gyűjtők, mert vegyes nemzetiségű terület volt; sokan azt gondolták, itt nem maradtak meg magyar javak, pedig még sokkal jobban, mint más területeken. A kincs leginkább a zenei anyagot jelentette.
Még mindig vannak olyan helyek, ahol soha senki nem járt gyűjtési szándékkal. Szerencsére a táncházmozgalommal a hetvenes években Magyarországon is elindult a fiatalok érdeklődése”.

A néprajzkutató főműve, a Balladák könyve 1970-ben jelent meg először, a kötet újrakiadásai hoztak kedvező változást a finanszírozás, a megélhetés szempontjából. „Domokos János, az Európa Könyvkiadó korábbi vezetője nagyon támogatott. A Balladák könyve öt kiadást élt meg, 1989-ben Budapesten jelent meg a Tegnap a Gyimesben jártam népdalgyűjteményem is.”

Kallós Zoltán a Kossuth-nagydíjjal

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kallós Zoltán egyszer azt mondta,
addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk, és magyarul énekelhetünk. Mint most kifejtette, bízik a romániai magyar kisebbség megmaradásában, és ebben nagyon fontos a zene és a tánc.
A Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze saját vagyonából 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely a szórványvidéken élő magyar gyermekek oktatására Válaszúton bentlakásos kollégiumot is működtet.
„Több mint kétszáz diák került ki már a négyosztályos iskolánkból, innen a szamosújvári Téka Alapítványhoz mehetnek tovább a gyerekek, ahol beindítottuk a mezőgazdasági szakiskolát. Főleg vegyes nemzetiségű házasságokból származó gyerekekről van szó, sokan egyáltalán nem tudtak magyarul, amikor hozzánk kerültek, itt tanultak meg” – mondta Kallós Zoltán.