Kulissza 2. Kibédi Ervin - egy szépségesen csúnya komédiás teátrális élete

2017.04.01. 17:08

Húsz éve ment el Kibédi Ervin, a rendszerváltás előtti évtizedek kabaréjának egyik legkarakteresebb előadója. Ifjan lett sógora Sztankay Istvánnak, amikor házasságot kötött a majdani nemzet színészének nővérével. A feleség is színészként működött akkoriban, de Kibédi Ervin lebeszélte a pályáról, majd kiitta magát a családból. Volt asszonya mégis egy életen át csak rajongva emlegette volt férjét, Kibédi Ervint. Sztankay Ádám, a hajdani házaspár unokaöccse annak járt utána: mi magyarázhatta nénikéje végtelen odaadását. 

A nagynéni

Családunkban atyai ágon a férfiak szépapáig visszamenőleg a görög katolikus egyházat szolgálták. Annak papjai felszentelésük előtt házasodhatnak, így szállhatott a hivatás apáról fiúra – mindazzal a képességgel, amely a szakrális szakma sajátja. Ami utóbbiakat illeti: lényeges eleme a karizma.
A puszta szolgálat kapcsán apámék generációja törte meg a hagyományt. Igaz, a három Sztankay testvér közül a legfiatalabb, István – a színészként ismertté lett apám – úgy tartotta: ő is pap, csak Tháliáé. Ám szakmán kívüli helyzetekben éppen olyan meggyőzően alakította a hétköznapi személyiséget, mint a nagyapám akkor, amikor munkaideje lejártával levette a reverendát.
László, a legidősebb fiú órásmester lett, aki szakrális gyökerű képességeit elsősorban hölgyek körében alkalmazta. Szuggesztív volt, megejtő, szószékre való orgánummal. De ha nő nem volt a közelben, meg nem mondta volna senki, hogy magnetikus hatással bír.
A három testvér közül az egyetlen leányban, Ágnes nagynénémben vibrált helyzettől függetlenül mindaz a különösség, amely a pódiumra termett embert jellemzi. Ő pap amúgy sem lehetett volna, ellenben non-stop színésznőnek született.

Sztankay ÁgnesForrás: A Sztankay család archívuma

Koherensen, hitelesen teátrális volt. Folytonos izzásban, szüntelen kíváncsisággal a világ történéseire, amelyeket a maga olvasatában tolmácsolt bármely publikumnak.

Egyházi alma materét az 1940-es évek végén, még maturandusa előtt állami tulajdonba vették, ezért Ágnes nénikém minden végzettség és előképzettség nélkül jelentkezett a Néphadsereg Színházába segédszínésznek. Hamar eljutott a kisebb szerepekig, például Csiky Gergely A nagymama című darabjában olyan partnerek mellett, mint Temessy Hédi, Péchy Blanka, Berky Lili, Gózon Gyula. De játszott még Kiss Manyi, Ruttkai Éva oldalán is, sőt, még a kissé feledésbe merült A Szív című mozi is őrzi alakítását.

Középen Kiss Manyi, jobbján Sztankay ÁgnesForrás: A Sztankay család archívuma

Nincs Isten, aki megállíthatta volna a színi pályán. Arra csak újdonsült férje volt képes.

Ágnes nénikém és Kibédi Ervin egy társulathoz tartoztak, de szerelmük a Rátkai Klubban szökött szárba. Majd egy hajóúton mélyült el igazán: Bajáig ringatózva, s vissza onnan. A folyami történést követően Ágnes jelentette édesapjának, vagyis pap nagyapámnak: ha ifjú életének bármi okból vége szakadna, mirtuszkoszorú semmiképpen ne kerüljön majd sírjára, hiszen az csak szüzeknek jár. Nagypapa talán csuklott egyet, kettőt. Aztán maga celebrálta hamarosan az esküvői szertartást, és a hajdani képek tanúsága szerint szemrevaló nénikémnek igen jól állt a menyasszonyi fehér.

Jobbról a második Sztankay András görög katolikus kanonok, mellette leánya, Ágnes. Tőlük jobbra a második Kibédi ErvinForrás: A Sztankay család archívuma

A vőlegény is hozta a maga karakterét: rezignált könyvelő, félárbócra eresztett szemhéjakkal.
Kibédi akkor már a Vidám Színpad tagja volt, esküvőjén két kollégája is tiszteletét tette. Kazal László és Kabos Gyula a templom előtt kurjongatták: Jaj, de szép a vőlegény!

Ervin és ÁgnesForrás: A Sztankay család archívuma

Ervin biztonsági játékos volt, nem sokkal nászuk után meggyőzte Ágnest: csak az életet bonyolítaná, ha olasz filmdívákat idéző nénikém tovább időzne a színi világ ordasai közt, akik a szimplán csinos kolleginákat is prédának tekintik. Szerelemtől bódult nénikém azonnal le is vonult a pályáról. Fellépései családi, baráti körben folytak tovább, majd idővel fenn a budai várban, a Történeti Múzeumban, ahol a szakmát elsajátítva tárgyrestaurátorként dolgozott nyugdíjig. Illetve bárhol, ahol megjelent, kivéve a rivaldát.
A magam részéről túl nagy árnak gondoltam ezt egy olyan házasságért cserébe, amely hét év után azért bomlott fel, mert Ervin elitta a folytatás lehetőségét. Ennek ellenére nénikém egész életében valami éteri emelkedettséggel emlegette Ervint. Pedig volt egy hosszú, második házassága, amelyből született egy remek fia, Iván unokatesóm, bár az a frigy sem ért dicső véget. Ám ahogy nénikém mind idősebb lett, úgy került Ervin mind méretesebb piedesztálra, és nem volt már kérdés: nénikém valójában első befuccsolt házasságát sorolja élete nagy veszteségei közé.

Szalad az idő mindenkivel, magam sem lettem fiatalabb, bizonyos korban pedig szeretné megérteni az ember azt, ami felfoghatatlan. Nem is olyan régen tapogatódzva rákérdeztem nénikémnél: voltaképpen honnan ered ez a múlt történéseinek látszólag ellentmondó rajongása Ervin iránt? Nénikém kitárta karjait, nézett rám, mint csacska kamaszra, majd azt búgta földöntúli hangon: „Erős volt közöttünk a kémia.” Csuklottam egyet, kettőt. Aztán az jutott eszembe: tartozom annyival egy embernek, aki születésem előtt hét évig a nagybácsikám volt, hogy utánaolvasok kicsit az életének. Az talán bizonyos kémiai folyamatokat is megmagyaráz.

A nagybácsi

Kibédi Ervin 1924 decemberében született Krischner vezetéknévvel egy tisztes, polgári kultúrájú, sváb családban. A bencések vezette, Baross utcai humán gimnáziumban érettségizett 1943-ban. 

Kibédi Ervin kamaszkorábanForrás: A Sztankay család archívuma

Szerzetesek által kiképezve elsőként az újságírással próbálkozott, amire egyik osztálytársa lapszerkesztő édesapjától kapott lehetőséget. Első, egyben utolsó teátrális hangulatú újságcikke órásmesterről szólt, aki olyan órákat készít, amelynek minden picinyke része fából van. A publikáció felkeltette egy államtitkár érdeklődését, aki akart magának egy ilyen órát. Az ifjú Kibédi akkor bevallotta: a cikkből egy szó sem igaz. Védekezett, hogy a képzelet világa sokkal színesebb a valóság szürkéjénél, de a szerkesztő irtózatos pofon kíséretében tanácsolta el a pályától.Kibédit nem törte meg a dolog. Hamarosan felvették a Zeneakadémiára, így rövid időre úgy tűnhetett számára, hogy a valóság mégis szebb az álmoknál. Kibédi Ervin gyermekkorától arról ábrándozott: világhírű tenorista lesz. Ám az Akadémián szembesülnie kellett a ténnyel, hogy hallgatói státuszában sem változik baritonja tenorrá. Álmait veszítve bliccelte el a kötelező zongoraórákat, de még a zeneelmélet kapcsán is lemaradásba került. Akadémiai mesterei idővel arra biztatták: mivel legalább szavalni kiválóan szaval az iskolai ünnepségeken, forduljon a színészet felé. Azzal még kivárt, járta tovább szellősen a kurzusokat, mintegy mellékesen azt is bizonyítva: lógások ide, bliccelések oda, van benne kurázsi.

Tanulmányi idejére estek a kékcédulás választások, amely kapcsán a Magyar Kommunista Párt, mondjuk úgy, erős pozícióba került. A Moszkvából hazatért káder, bizonyos Szabó László pedig az Zeneakadémiából Zeneművészeti Főiskolára átminősített intézmény élére. Szabó elvtárs egyik első intézkedésével kirúgta onnan Kodály Zoltánt. Kibédi egyike volt a kevés hallgatónak, aki a kor viszonyaihoz képest meglehetős garral tiltakozott az új direktor húzása ellen. Még a kultuszminiszterként regnáló Keresztury Dezsőt is megkeresték, hogy elmondják: Kodály kapcsán észre kéne térni.
Kodály nem sokkal később Kibédi Ervint kérte meg, hogy segítsen elrendezni otthoni kottatárát. A konszolidálódó főiskola új vezetése pedig azzal bízta meg: próbálja visszacsalogatni a megbántott mestert az intézménybe. Kodály végül vissza is tért a katedrára.Kibédi Ervin magánénekesi diplomáját kézhez kapva gyakorlatos színésznek jelentkezett a Vígszínházból Néphadsereg Színházává átnevezett teátrumba. Ott lépett fel azt követően is, hogy az megint Vígszínház lett. Gyakorlatos státuszából kikerülve olyan művek karakterszerepeiben is lehetőséget kapott, mint a Cyrano vagy a Szent Johanna. Recenziók dicsérték drámai erejét, amelyre rádiófelvétel is bizonyíték: Kibédi alakítja ott Peer Gyntöt.
Pályakezdőként sem jött zavarba a Víg színészóriásai között. Még zeneakadémistaként statisztált némi zsebpénzért a Nemzeti Színház Jegor Bulicsov című darabjában. Benne volt még Somlay Artúr, Básti Lajos, Görbe János, Lukács Margit, Ladomenszky Margit.
1957-ben Kibédi Ervint vendégszereplőnek hívták a Vidám Színpadra. Hórihorgas alakra volt szükségük. Kibédi később úgy nyilatkozott vidám színpadi debütálásáról: Látták, hogy röhögnek rajtam. Azt mondták, ott nagy karriert futok be. Azt feleltem, nem hiszek benne, de kikértek, és száz forinttal fizettek többet, mint a Vígszínházban.Kibédi hozzátette:Nem sajnálom, hogy így történt, mert ha ráhajtottam volna a klasszikus szerepekre, és nem sikerült volna megkapnom azokat, csak idegeskedtem volna. Túl nagy a harc ezen a pályán. Ebben nem szeretnék részt venni. Ilyen alkat vagyok, nem tehetek róla.Kibédi Ervin negyven évig volt a Vidám Színpad tagja.

Végtelen számú jelenetben reflektált rezignált Hacsekként a témákra, amelyeket Hlatky László okoskodó Sajója dobott fel kávéházi asztaluk mellett. Egy emlékezetes kabaréjelenetben Brezsnyevet figurázta ki: talpig érdemérmekben, amikor megfordult, még az ülepén is lógott egy Szovjetunió hőse érdemérem.

A Vidám Színpad színművészei próbálnak. Kibédi Ervin, Géczy Dorottya és Hlatky László, mögöttük balra Kazal László. Hátul jobbra Ullmann Ottó zeneszerzőForrás: Fortepan/MAGYAR HÍREK FOLYÓIRAT


Kalmár Tibor, a Vidám Színpad egykori rendezője írta Kibédiről:Kiváló karakterszínész vált belőle, a kabaré egyik legeredetibb egyéniségévé nőtte ki magát. Groteszk külsejével, már-már szépséges csúnyaságával, operaénekes képzettségével, nagyszerű poentírozó képességével.”

Kibédi ErvinForrás: A Sztankay család archívuma


Rendszeres szereplője volt a Magyar Televízió szilveszteri műsorainak. Filmek is őrzik alakításait, például a Dollárpapa, a Meztelen diplomata, az Egy magyar nábob, a Ripacsok vagy a Retúr. Hivatását gyakorolva idővel az italról is leszokott, de sosem csinált titkot elhagyott rossz szokásából. Újságíró kérdezte egyszer: „Mit fog csinálni a pénzzel, amit megspórol a pián?” Azt felelte: „Majd italra költöm!”Nem arra költötte: amúgy is óriási lemez- és könyvgyűjteményét duzzasztotta tovább. Illetve utazott, olvasott, tárlatokra járt, halmozta az információt a világ történéseiről, hogy aztán a maga olvasatában adhassa tovább.

Sokféle pódiumon megénekelt kupléja Kibédi Ervin egyik védjegyévé vált: „Én nem hiszem, hogy normális vagyok!” Annyi biztos: Kibédi Ervin civil valójában sem alkalmazkodott a normákhoz. Különcségei, hóbortjai, sajátos szokásai adtak keretet ahhoz a létformához, amelyben színészként, alkotó emberként kiteljesedhetett. Kibédi Ervin napi huszonnégy órában színész volt.

Ami privát közegét illeti: beszámolók sora írja le dél-amerikai dzsungelt idéző, hetedik kerületi lakását. Egzotikus papagájok mellett bizonyos ideig egy majom is lakott ott, az ugyancsak főbérlői státuszt élvező kutyák mellett. A színházon túli tartózkodás teátrális színtere, amely persze több volt puszta díszletnél. „Mivel magyarázható ez a növény- és állatszeretet?” – kérdezték tőle egyszer. Azt felelte: „Nem lehet magyarázni. Van. Hozzátartozik a humanizmushoz, jobban, mint az emberszeretet.”Jimmi, a csimpánz kapcsán pedig úgy nyilatkozott: csodálatos érzés, hogy a majom szemébe pillantva bizonyos lehet benne, hogy tiszta tekintettel találkozik.Színpadon, interjúkban karcos szarkazmussal szólt a világ visszásságairól.

A rendszerváltás utáni években úgy összegzett hivatásáról, annak rangjáról, egzisztenciális lehetőségeiről: „A színésztől minden korban elvárták, hogy a színpadon lelje halálát. Most már rá is segítenek.”

Kibédi Ervin színművész 1968Forrás: Fortepan/Hangosfilm


Kibédi színészi megmutatkozásai mellett több kötetet is jegyzett. Költői, prózai munkáinak stílusát inkább tartózkodó irónia jellemzi. Néhányat pedig mély líraiság. Kibédi-variációk című könyve 1989-ben jelent meg, abban életéből idézett fel epizódokat. A könyvről írta az irodalomtörténész Király István: „Azt is megéreztem, amikor saját anyanyelvemen, az irodalom nyelvén szólt hozzám, amit színészi játékában is észre kellett volna vennem: a mélyen érző és gondolkodó embert. Most kezdem érezni, amit valahol mélyen, színészi játékában is ott hord, hogy nála a humor filozófia, életbölcselet.”

Kibédi Ervin a kilencvenes évek elején vendégként játszott a Fővárosi Operettszínház Marica grófnő című előadásában. Az előző nyáron pedig a George Tabori rendezte Kriptaőr című darabban alakított intrikus udvarmestert az udinei Kafka Fesztiválon. Széles palettáról dolgozott, nagy amplitúdóval élt.
1997 augusztusában elindult, hogy új hálót vásároljon az erkélyére, amely megóvhatja madarait a külvilági tévelygésektől. Egy lépcsőfordulóval lejjebb összeesett, és meghalt. Éppen legújabb verseskötetét tervezte kiadni Századbúcsúztató címmel.

Folyami történések

Eljött a nap, amikor elhatároztam, szerzek egy kis örömet a nénikémnek, és elmondom: értem már a kémiát. Csak aztán eszembe jutott, hogy éppen Toscanában van. Amikor megjött, én nem értem rá, amikor meg igen, ő ment Mexikóba. Túl volt már a nyolcvanon, útjait nyugdíjból spórolta össze, s persze némi rokoni segítség is akadt néha. Végre Mexikóból is hazatért, találkoztunk is, de annyi új élmény között Ervin pont kimaradt abból, ami szóba jött. Gondoltam, ráérek még kalapot emelni az ügyben. Így puskáztam el a dolgot.

Nénikém a múlt ősz egyik napfényes délutánján megkérte apám özvegyét, kísérje fel a Várba. Nyolcvanharmadik évében botjára és az özvegyre támaszkodva barangolta – illetve kor tépázta csípője miatt inkább kacsázta – végig a Modigliani-kiállítást. Utána kiültek a Dísz téri Korona cukrászda teraszára. Amikor megérkezett a kirendelt kávé és sütemény, nénikém a fejéhez kapott, és távozott erről a világról. Teátrális vég, de utórezgéseit tekintve több műfajú. Ha közterületen mutatja magát a végzet, az mindig rendőri intézkedéssel jár. Azon az őszi alkonyon meglehetős sutasággal végezte az adminisztrációt két egyenruhás. A mundér védelmében bökték ki végül: csak gyakorlaton vannak Pesten, folyami történésekben sokkal jártasabbak, vízirendőrök ők Bajáról.
Drága Ágnes, kedves Ervin, most már vigyázzatok egymásra.

Forrás: A Sztankay család archívuma