Vendégekkel ünnepli a tavaszt az Opera

Erkel Bánk bánja Debrecenben
Vágólapra másolva!
Vidéki és határon túli színházak legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek április 4. és 9. között az Erkel Színházban, a Primavera '17 fesztiválon. A négy éve minden tavasszal megrendezett, egy héten át tartó eseménysorozat célja a fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése.
Vágólapra másolva!

A hagyományokhoz híven idén is hat színház fogadta el az Opera meghívását.

Gulyás Dénes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója azt mondta: „A tény, hogy a Primavera fesztivál él és működik, önmagában nagyszerű, hiszen

Ezek az erőpróbák pedig alakítják, érlelik a művészeket."

A Primavera '17 április 4-én a Kolozsvári Magyar Opera vendégszereplésével kezdődik majd. Mozart Don Giovanni című operáját a Bartók–Pásztory-díjas Selmeczi György, a kolozsvári intézmény megbízott művészeti vezetője rendezi. „Jellemzően

húsz-huszonöt évenként alakul úgy egy társulat összetétele, hogy e mű szerepeit kiegyenlítetten ki lehet osztani

– mondta a rendező. – A kolozsvári együttesben most éppen minden figurára van alkalmas előadó. A cél egy jól »olvasható« előadás létrehozása volt, amely a kamarazenélés és a kamaradráma attitűdjeit helyezi a középpontba." A társulatból Sándor Csaba, Sándor Árpád, Fülöp Tímea, Köpeczi Sándor, Barta Lóránt, Egyed Apollónia, Szilágyi János és Chiuariu Lívia működik közre a produkcióban.

Mozart Don Giovannija Kolozsváron Forrás: Máthé András


Április 5-én a Győri Nemzeti Színház művészeié a színpad, akik Verdi Traviatá-ját hozzák el a fővárosba, két hónappal a bemutató után. Szűcs Gábor rendező

rendkívül aktuálisnak tartja a szerelemről, megbocsátásról, társadalmi előítéletekről szóló történet,

amelyet ezért napjaink díszletei között rendezett meg. A Silló István vezényletével játszott opera főbb szerepeit Lőrincz Judit, Turpinszky-Gippert Béla és Bede-Fazekas Csaba éneklik.

Verdi Traviatája Győrben Forrás: Orosz Sándor

Április 6-án a Szegedi Nemzeti Színház társulatán lesz a sor, akik szintén Verdi egyik darabját választották. A Toronykőy Attila színrevitelében látható Trubadúr-produkció azonban nem kíván elvonatkoztatni a történet alaphelyszínétől, az egyházi befolyás alatt álló középkori Spanyolországtól. „A trubadúr-t a saját megírt korában, azaz a 15. században kell játszani, természetesen a mai színházi eszközök és a mai esztétikai érzet igényeinek megfelelően" – nyilatkozta a rendező. A zenekari árokban Pál Tamás dirigálja az együttest, míg a színpadon Kelemen Zoltánt, Nadia Cerchezt, Wiedemann Bernadettet, László Boldizsárt és Altorjay Tamást láthatja-hallhatja a közönség.

Április 7-én Erkel Bánk bán-ja szólal meg a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagjainak tolmácsolásában. Gemza Péter rendezésével a zenét kívánja szolgálni, míg a látványos külsőségek a történelmi kort idézik. A Szabó Sipos Máté által vezényelt produkció címszerepét a Liszt- és Kossuth-díjas Kiss B. Atilla formálja meg. Társai a színpadon többek között Rendes Ágnes, Wagner Lajos, Bódi Marianna, Balczó Péter, Jekl László és Cser Péter lesznek.

Erkel Bánk bánja Debrecenben Forrás: Máthé András

Április 8-án a Miskolci Nemzeti Színház érkezik Wagner A bolygó hollandi című operájával, amely

mérföldkő a színház történetében

– ugyanis a Szegedi Szabadtéri Játékokkal való együttműködés eredményeként először mutatnak be darabot a német zeneszerzőtől. A rendező Szabó Máté, aki a semmibevetettség, a távolba merengés, a végtelen üresség és az eleven termékenység találkozását emelte ki a darabbal kapcsolatban. Az előadást, amelyet Kálmándy Mihály, Rácz István, Rálik Szilvia, László Boldizsár, Bódi Marianna és Böjte Sándor közreműködésével láthatnak a nézők, Cser Ádám, a színház zeneigazgatója dirigálja.

A Primavera rendezvénye április 9-én, a Pécsi Nemzeti Színház Macbeth-produkciójával zárul, amely szintén először szerepel a baranyai megyeszékhely színházának műsorán. A Gulyás Dénes által rendezett előadás a címszereplő skót nemes jellemtorzulására összpontosít. A látomások megjelenítésében az animációs vetítés is szerepet kap. Verdi zenéje Oberfrank Péter vezényletével szól majd, a főbb szerepeket pedig Bognár Szabolcs, Kiss András, Miksch Adrienn és Bergovecz Dávid alakítják az előadásban.

A szervezők reményei szerint a Primavera egyhetes sorozata idén is alkalmat ad arra, hogy

az Erkel Színház a magyar nyelvű operajátszás találkozási pontjává váljon,

annak szellemében, amit Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója mondott a 2013-as újranyitáskor: „Az Erkel nem az Operáé, hanem az egész országé."