Újabb Sziget-fellépőket jelentettek be

Sziget 2016
Budapest, 2016. augusztus 16. Fesztiválozók színes szélforgókat tartanak fel a budapesti Hajógyári-szigeten a 24. Sziget fesztivál ötödik napján, 2016. augusztus 16-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
10 újabb nevet jelentettek be a Sziget szervezői, és az eddigiekkel együtt már bőven 150 fölötti előadói listából válogathatnak a fesztiválra készülők.
Vágólapra másolva!

Az eddigi bő 150 fellépő mellé 10 újat jelentettek be a szervezők csütörtökön. Így kiderült, hogy a Sziget Nagyszínpadán lép fel a rapper Macklemore és zenész-producer Ryan Lewis négyszeres Grammy-díjas duója. 2009-ben robbantak be, és azóta több millió lemezt adtak el két albumukból. Az első 2012-ben jelent meg, a második pedig tavaly.

Rajtuk kívül az új nevek között van - a Szigetre visszatérő - skót Biffy Clyro, Skócia egyik leghíresebb rockzenekara - tavaly jelent meg hetedik nagylemezük. Aztán jön a mindössze húsz éves, de már három nagylemezzel rendelkező énekes-dalszerző Birdy is.

A keményebb rockzenei vonalat erősíti majd az amerikai Breaking Benjamin. Ambient zenéjét hozza el az itthon is telt házak előtt játszó Tycho. Az elektronikus fronton a holland veterán Don Diablo támad majd, a német elektro-rap szcénából pedig Marteria érkezik. Érdekes lehet még az amerikai Allah-Las zenekar, amelyik pszichedelikus garázs-beat zenéjét mutatja be. A tropical house egyik képviselője, Bakermat is fellép a Szigeten, ahogy az osztrák elektró-duó, a friss lemezét bemutató HVOB is.