A Nobel-díj remek, mindenkinek csak ajánlani tudom!

2017.04.21. 06:03

A 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége a világhírű, Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk, aki április 22-én, szombaton 11 órától dedikálja majd műveit a Millenáris B épületében, a Dedikálóstandon. A fesztivál nyitónapján Budapest Nagydíjjal tüntették ki a legsikeresebb kortárs török írót,  ezt megelőzően pedig a D. Tóth Kriszta vezette pódiumbeszélgetés során ismerhette meg közelebbről Orhan Pamukot a könyvvásár közönsége. 

A beszélgetés során kiderült, hogy a világhírű török író nem először jár Magyarországon, sőt: a volt feleségének – és ezáltal természetesen a lányának úgyszintén – magyar vér is csörgedezik az ereiben.

Orhan Pamuk a Könyvfesztiválon

Fotó: Mudra László - Origo

Az 1952-ben született író 23 évesen kezdett írással foglalkozni: akkoriban még csak egymillióan éltek Isztambulban. Azóta a várost 17 millióan lakják, és Pamuk maga is bevallotta: 40 éves korától már nem tud lépést tartani minden változással, ami ott zajlik – előfordul, hogy térkép számára a táj, amikor repülőn emelkedik fölé. Az író azt is elárulta: pályafutása feléig egyáltalán nem tudatosította magában, hogy kifejezetten Isztambulról írna. Egyszerűen csak úgy döntött, arról ír, amit ismer, márpedig ebbe óhatatlanul beletartozik a közeg, ahol élete túlnyomó részét leélte. 50 évesen ismerte fel, hogy nem alaptalanul tartották őt számon nemzetközi szinten is Isztambul írójaként. Mostanra azonban olyannyira tudatossá vált a törekvés, amely annak idején ösztönből fakadt, hogy ma már az asszisztensei is adnak neki ötleteket, mit dolgozzon fel a várost illetően a regényeiben.

Azt azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni a Nobel-díjas író, hogy az Isztambulhoz fűződő érzései sokkal összetettebbek annál, mint hogy leegyszerűsítően csak szeretetnek lehessen nevezni a viszonyulását: el is határozta, hogy soha nem fogja idealizálni, egyoldalúan csak kedvező színekben feltüntetni a várost. Távol áll tőle, hogy érdemein felül dicsérje azt – inkább ragaszkodásnak minősíthető az érzés, amely oda köti, mint elfogult szeretetnek.

Orhan Pamuk a kortárs török irodalom legnépszerűbb alakja

Fotó: Mudra László - Origo

Orhan Pamuk arra is kitért, hogy közéleti szereplőként már azt is megtanulta, miképpen reagáljon arra, ha valaki nem ismeri fel bizonyos kérdések komplexitását: ahelyett, hogy dühbe gurulna, kötelességének érzi, hogy inkább elmagyarázza a helyzet komplikált, árnyalt voltát.
A Furcsaság a fejemben című regényére illetve annak főhősére vonatkozó kérdések kapcsán az író elmondta: regényeiben mikrohistóriákból áll össze a történet - nem elnökök és háborúk, hanem olyan hétköznapi tevékenységek rajzolják ki a történelmet, mint az étkezés, a TV-nézés, a joghurtárulás, az, hogy mi történik a konyhában és a hálószobában, hogyan játszanak a gyerekek és hogyan változnak a minket körülvevő tárgyak.

D. Tóth Kriszta kérdésére Orhan Pamuk azt is kifejtette: az, hogy a regény főszereplője cseppet sem hasonlít rá, sőt, bizonyos vonásai igen távol állnak tőle, abból a szempontból kulcsfontosságú, hogy a regényírónak meg kell tanulnia ítélkezés nélkül azonosulnia, együttéreznie olyan emberekkel, akik gyökeresen különböznek tőle. Éppen ebből fakad, hogy Pamuk nem ítélkezik a karakterei felett amiatt, ha a homokba dugják a fejüket vagy éppenséggel nem a megfelelő pártra szavaznak. Pontosan azért ír róluk, hogy megértse azokat, akik rossz döntéseket hoznak: a című regénye például az iszlám fundamentalisták motivációit próbálta feltárni. Az író azt is hozzáfűzte: mindennemű kettősség, így a törökországi helyzet ábrázolásánál is fontos ügyelni arra, hogy soha nem szabad a konfliktust jók és rosszak, liberálisok és elmaradottak, felszabadítók és elnyomók szembenállásaként lefesteni – mindezek az ellentétek mindig ugyanabban az emberben, ugyanabban a szívben foglalnak helyet, egyazon egyénen belül viaskodnak egymással. Pamuk ezért Tolsztoj tanácsát fogadja meg, miszerint: ha bármelyik karakter túl jó vagy rossz volna, azt sürgősen meg kell változtatni. Ezzel együtt az író azt is vallja, hogy a „szeparálódás vagy integráció" a világon mindenütt gyakran visszaköszönő válaszútján sem kell kizárólagos döntést hozni: mindez együtt is lehetséges, a modernség és az identitás megőrzése megfér egymás mellett. Mi több, az ellentmondások mindig kifejezetten jó regényalapanyagot szolgáltatnak.

D. Tóth Kriszta és Orhan Pamuk a pódiumbeszélgetésen

Fotó: Mudra László - Origo

Munkamódszerével kapcsolatban az író azt is elárulta, hogy személyes ismeretségei és az olvasott életrajzok alapján is tudja: alkotás tekintetében némileg különbözik író barátaitól. Ugyanis mérnökcsaládból származik és építészetet tanult, így mindig precízen előre tervez. Van, hogy éveken keresztül készít jegyzeteket és végez kutatásokat, miközben a fejében formálódik a történet. A cselekmény funkciójának pedig azt tekinti, hogy összekösse mindazokat a témákat, amelyekről az író beszélni akar. A regény ezek után úgy bontakozik ki, mint egy fa, amelynek a törzséből folyamatosan nőnek ki az ágak, majd a levelek – amelyek alkalomadtán változhatnak is, és több nap munkája válhat hirtelen feleslegessé. Azonban a gondos tervezésnek köszönhetően az a veszély soha nem fenyeget, hogy Orhan Pamuk alkotói válságba kerüljön. Mint hangsúlyozta: 42 éve ír regényeket, de ez a mai napig nagyon boldoggá teszi.

A Nobel-díjára vonatkozó kérdés kapcsán bevallotta: miután már második éve jelentek meg a Nobel-díj kihirdetése után az újságok azzal a szalagcímmel, hogy „Pamuk idén sem tudott nyerni", az író attól tartott, hogy ez akár 20 éven át is ismétlődhet majd. Ezzel szemben 2006-ban viszonylag fiatalon megkapta a hatalmas elismerést, amelynek végül a politikai reprezentációjával kapcsolatosan is feleslegesnek bizonyult az aggodalma. Tekintve, hogy akkoriban éppen egy új művön dolgozott, és már sodorta őt a munka lendülete, azt is sikerült elkerülnie, hogy a díj feszélyezze, és a megnövekedett felelősség miatt képtelen legyen további regények írásába fogni.

Remek díj, mindenkinek csak ajánlani tudom" – mondta a Nobel-díjról nevetve.

Azonban az író azt is hangsúlyozta: a Nobel-díj ellenére nem igaz, hogy ő bármit írhat – van, amitől az óriási presztízsű díj sem védi meg. Mint mondta, most éppen a nacionalizmus erősödésének periódusát éli Törökország – e tekintetben párhuzamot vont Törökország és Magyarország között – de ő bízik abban, hogy sikerül megvédeni az individualizmust, visszaszorul a populizmus, és hosszú távon felülkerekedik az integritás, hogy mindkét ország élvezni tudja az Európa nyújtotta szabadságot.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Orhan Pamuk és Kocsis András Sándor

Fotó: Mudra László - Origo

A Könyvfesztivál hagyományaihoz híven a díszvendég a pódiumbeszélgetés után átvehette a Budapest Nagydíjat Kocsis András Sándortól, az MKKE elnökétől és Szalay-Bobrovniczky Alexandrától, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettesétől.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra beszédében többek között azt emelte ki, hogy Orhan Pamukot a The Guardian kritikusai a mágikus realizmus egyik legzseniálisabb képviselőjének tartják, akinek a politikai nézeteire, meghökkentő kulturális vállalkozásaira és remekműveire, amelyeket eddig több mint 40 nyelvre fordítottak le, évtizedek óta nagyon kíváncsi a nemzetközi és a hazai közönség egyaránt. A főpolgármester-helyettes kitért arra az érdekességre is, hogy Pamuk egy virtuális múzeumot épített egyik művének, Az ártatlanság múzeumá-nak, amelyet a könyve kiterjesztésének tekint, ezzel a világon egyedülálló összművészeti koncepciót hozva létre.

Laudációjában Péterfy Gergely azt mondta Orhan Pamukról, hogy amikor maga is Isztambulban járt, még nem tudhatta, hogy „van a városban egy író (...), aki hol higgadtan tárgyilagos, hol tüzesen meglóduló és metafora-tűzcsóvákat vető mondataival írja bele az örökkévalóságba a várost".

Orhan Pamuké olyan életmű, amelyből fáj kiszakadni: teljes világ" – fogalmazott Péterfy Gergely, majd hozzátette: „Vannak nemzeti beszédmódok, melyek megközelíthetetlenek más kultúrák számára. A magyar irodalom sokat panaszkodhatna erről. És aztán megtörténik, hogy egyszer csak jön valaki, aki olyan nyelvet és olyan szemszöget talál ahhoz, hogy elbeszélje a világot, amelyet elődei enigmatikus nemzeti látószöge és beszédmódja értelmezhetetlenné, vagy ami még rosszabb, érdektelenné tett más kultúra gyermekei számára, amelyben hirtelen ezer színben kezd el pompázni, és általa mélységet és dimenziót kap mindaz, ami korábban szürke és érdektelen volt. Orhan Pamuk olyan szemszöget talált, amely nem nyugati, de mégis megközelíthető a nyugat számára. Amely egyszerre lát bele keletről és nyugatról az anatóliai parasztba, a kurd kommunistába, a nacionalistába, ateistába, iszlamistába, anatóliaiba és izmiribe, nőbe és férfiba, Bizáncba, az Oszmán Birodalomba és a modern, 17 milliós Isztambul dübörgésébe. A világ pompázatos gazdagsága, a történelem, a hagyomány, az új és a régi konfliktusa, amely oly sokszor beszéltetett már el a világirodalomban, most Isztambul világán keresztül, Pamuk nyelve révén bomlik ki előttünk a legteljesebben."

Péterfy Gergely

Fotó: Mudra László - Origo

Péterfy Gergely beszédében a török és a magyar irodalom közös keleti tapasztalatát a jelenre is kiterjesztette, amikor azt, ahogyan Erdogan autokráciája „a Törökország megismertetéséért és megértetéséért legtöbbet tevő írót idegen ügynöknek, hazaárulónak becsmérli", a jelenlegi magyar kormányzat egyes intézkedéseihez és írókkal, újságírókkal, egyetemekkel szemben tanúsított megnyilvánulásaihoz hasonlította. „Nekünk, íróknak, nincs választásunk: a szabadság, a műveltség, a humanizmus, az emberi méltóság és az esélyegyenlőség mellett kell kiállnunk" - mondta Péterfy Gergely, majd hozzátette: Pamuk prózája azért is különleges, mert nemcsak a saját unikális igazságának univerzális igazságként való felmutatására törekszik, hanem „feltérképezi, megérti, átérzi és ábrázolja azokat az igazságokat is, amelyek nem feltétlenül, vagy egyáltalán nem azonosak az író személyes meggyőződésével."

Az író laudációját azzal zárta, hogy boldog, amiért Orhan Pamukot az Isztambullal sok tekintetben rokon Budapesten köszöntheti.

Orhan Pamuk első regénye, a Cevdet Bey és fiai az idei Könyvfesztiválra jelenik meg először magyarul.

Fotó: Mudra László - Origo

Orhan Pamuk a díjat a következő szavakkal vette át:

„Nagy megtiszteltetés és igen hízelgő számomra ez az elismerés, nagyon boldog vagyok. Nemcsak azért ismerem a magyar kultúrát, mert a lányom dédanyja magyar volt, hanem számos további szál is összekapcsol vele. Tudom, hogy a kultúráink hosszú múltra tekintenek vissza, és szerves részei Európának, amelyet boldogan és büszkén veszünk tudomásul. Megtanultunk büszkének lenni a kultúránkra, a múltunkra, az identitásunkra. Az európai történelem és kultúra elképzelhetetlenek volnának a magyar és az ottomán, a török kultúra nélkül. Bár kultúráinkban zavart és traumát okoznak a populista nacionalizmus megnyilvánulásai, véleményem szerint ezek az idők elmúlnak majd, és erősen magunkénak fogjuk érezni az európai gondolkodás alapjait, úgy mint a szólásszabadság és az emberi jogok tiszteletben tartását, a tanulás szabadságának biztosítását és a szabadságjogok tiszteletét, amelyeket egytől egyig kivívtunk és kiérdemeltünk, illetve továbbra is meg kell védenünk. Én nem vagyok pesszimista: meggyőződésem, hogy gyönyörű jövő áll előttünk, a libertárius Európa gondolatainak szellemében. Boldogan és megtisztelve állok itt, és elismeréssel adózom a török kultúrához igen hasonlatos, nagyszerű magyar kultúra előtt."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK