Ez jobb, mint a szex!

cirque du soleil újcirkusz varekai
Az egyik főszereplő, Andrey Kislitsin (középen) teljes harci díszben a Varekai című előadás közben
Vágólapra másolva!
A világ legmenőbb cirkuszi társulata, a Cirque du Soleil több mint ötven művészt mozgat meg egy-egy előadás alatt. Ennyien sürögnek-forognak a színpadon. Bár elég nagy léptékűek ezek a produkciók, a részletekre mégis óriási hangsúlyt fektetnek. Így például minden egyes művésznek egyedi, saját sminkje van. Mindegyiknek. Mivel elég nagy a társulat, ezért aztán mindenkinek magát kell sminkelnie - durva luxus lenne félszáz sminkest utaztatni keresztül a világon. Még Írországban belestünk a Varekai című, hamarosan Budapestre érkező darab színfalai mögé, megnéztük, hogyan is festi magát az egyik főszereplő, az orosz Andrey Kislitsin. Közben persze sok más egyéb érdekességre is fény derült.
Vágólapra másolva!

A sztoriról már írtunk korábban is, rövid emlékeztetőül arról van szó tehát, hogy Ikarusz túl közel repül a naphoz, leolvadnak a szárnyai, és lezuhan. Eddig ugye az ismert mitológia az alap, és itt kapja fel aztán a fonalat a májusban Budapestre érkező Varekai című Cirque du Soleil-darab. Ikarusz a zuhanás után egy erdőben találja magát, ahol különböző furcsa, elvarázsolt lényekkel találkozik. Az ő kalandját és megméretéseit követhetjük az erdőn keresztül, amely során megelevenedik remény és szerelem egyaránt. Az említett furcsa lények egyike az Andrey Kislitsin által megelevenített bohókás figura, tulajdonképpen az egyik főszereplő - aki egyébként az egész előadás során egy kitalált, halandzsa-nyelven hablatyol rendkívül szórakoztató módon.

Az egyik főszereplő, Andrey Kislitsin (középen) teljes harci díszben a Varekai című előadás közben Forrás: Kálló Péter

Előadásonként Andrey-jel együtt több mint 50 különböző művész - táncosok, bohócok, akrobaták - bukkannak fel a színpadon.

Nemcsak művészek produkciói, de a jelmezei, sőt a sminkjei is különbözők és egyediek. Amelyet mindenki saját magának készít el minden egyes előadás előtt.

Mivel a szereplők nagy többsége korábban sportoló volt, és nem művész, ezért aztán mindenkinek egy alapos sminkeskurzussal indul a karrierje a Cirque du Soleil-nél, a társulat központjában, Montréalban. Itt 8-10 állandó sminkes dolgozik. Egyrészt képzik a művészeket, másrészt pedig dolgoznak az újabb és újabb kreálmányokon. A képzés nagyjából napi 2-3 órát vesz el a "tanoncok" életéből, összesen 30 óra alatt elsajátítják a saját sminkjük csínját-bínját. Eleinte hat órát is el tudnak bíbelődni a színek keverésével, az ecsetek válogatásával. Éppen ezért addig kell gyakorolni, amíg szinte már magától nem megy. A cél ugyanis az, hogy 45 perc, de legfeljebb egy óra alatt készen legyenek.

Andrey számára ez nem volt egy olyan eget rengető kihívás, hiszen ő maga nem a sport, hanem a színészet területéről érkezett: korábban különböző nagy sikerű, orosz mozifilmekben játszott. Az egyik forgatáson ismerte meg a feleségét is, Irina Golubot, aki egyébként korábban Szentpéterváron volt balett-táncos. Miután a szerelem szárnyra kapott a fiatal művészek között, Irina is hátrahagyta a várost, és csatlakozott a férjéhez, aki ekkor már a világot járta a Cirque du Soleil-jel. Így utaznak országról országra immár évek óta. Sőt nemcsak kettesben járják a bolygót: 4 éve született meg első gyerekük, és idén már egy kislánnyal is bővült a család.

Andrey koncentrál sminkelés közben Forrás: Hankó Viktor - Origo

"Nem vagyunk normális emberek, az biztos, inkább azt mondanám, hogy vándorcigányok vagyunk" - feleli Andrey arra a kérdésre, hogy vajon normális-e az az életvitel, amit ő és a családja folytat.

- mutat körbe a társulat kantinjában, ahol egyébként az ételek minősége és változatossága alapján inkább úgy érzi magát az ember, mint valami felső kategóriás étteremben. A Cirque du Soleil nem is bíz semmit a véletlenre! Cipelnek magukkal mindent a turné során: szakácsot, alapanyagot, eszközöket. Egyébként igazat kell adnunk Andrey-nek, tényleg nem sok normális alakot látni magunk körül. Mindenféle színes hajú, elmaszkírozott, vad kosztümöket viselő figura ebédel a környező asztaloknál. "Vagy egyszerűen csak nézz az arcomra! Szerinted így néz ki egy normális ember?"

"Szerinted így néz ki egy normális ember?” Forrás: Hankó Viktor - Origo

Hogy mégis hogyan lehet így családi életet élni, hogy lehet valaki így apa? "Jó apa vagyok, ebben biztos vagyok. Hiszen vagy dolgozom, vagy a gyermekemmel játszom, vagy alszom. A családom mindig velem van. Évente 6-7 hónapot úton vagyunk." Így aztán persze az otthon fogalma is egészen mást jelent.

Vajon megéri ez? - merül fel a kérdés. "Hogyne érné meg! Hiszen valami különlegeset adunk az embereknek, bevezetjük őket egy másik világba. Napról napra keményen dolgozunk azon, hogy kiragadjuk a nézőinket a mindennapjaikból, a telefonjuk képernyőjéből. Itt valódi csodákat láthatnak! Az emberek repülnek, nagyokat ugrálnak, súlytalanok, varázslatos dolgokat művelnek. Azt szeretném, hogy amikor valaki otthon mosogat majd egy ilyen előadás után, akkor beugorjon neki az, hogy micsoda különleges világ részese lehetett, amikor eljött megnézni minket!" Andrey azt mondja, hogy imád a színpadon állni, ez az egyik legfontosabb hajtóerő.

A Varekai című előadást május 12. és 14. között a Budapest Arénában összesen öt alkalommal adja elő a Cirque du Soleil társulata.