Ez a Varázsfuvola még Mozartot is elvarázsolta volna

2017.04.24. 16:48

Nagy várakozás előzte meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik utolsó eseményét, Mozart A varázsfuvolá-jának előadását. A Komische Oper Berlin produkciójáról ódákat zengett a kritika. Ilyenkor az ember mindig kicsit gyanakodva ül be a nézőtérre, de ezúttal nem kellett csalódni, valóban minden dicséretet megérdemel a színrevitel.

A varázsfuvolá-t korábban pár évvel ezelőtt hallottam a Müpában Fischer Iván előadásában. Noha Fischer Iván Mozart operaelőadás-ciklusa általánosságban kiemelkedő volt, például remekelt a Figaro házassága fantáziadús színrevitelében, A varázsfuvola valamiért halványabbra sikeredett. Az akkor csalódott hallgatókat most bőven kárpótolta a berliniek előadása.

A librettókat nem érdemes boncolgatni

Mint többen írták már korábban, A varázsfuvola librettója nem tartozik az operairodalom remekei közé, de nem is ezért, hanem a csodás zenéjéért szeretjük. Az operalibrettók tartalmasságáról és irodalmi értékéről különben is körülbelül annyi értelme lenne vitatkozni, mint tudományos szempontból elemezni az Alien-filmeket, vagy boncolgatni egy látványos akciófilm mondanivalóját.

Az igaz, hogy a „mesejáték" elnevezés nagyon megtévesztő: mindig akadnak szülők, akik elviszik gyereküket az abszolút felnőtteknek szóló A varázsfuvolá-ra, aztán szegény gyerekek halálra unják, a felnőttek meg halálra idegesítik magukat.

Az Éj királynője „fegyelmezi" Taminót (a képek a főpróbán készültek).Forrás: BTF / Pályi Zsófia

A varázsfuvola nem túl bonyolult mű (bár néha eléggé összekuszálódnak benne a dolgok). Nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy a szerelem a legfontosabb a földön, és mindent legyőz. Ezt Mozart és Schikaneder megspékeli némi szabadkőműves körítéssel (beavatási próbák és szertartás). De nem ez a lényeg, hanem a zene és az ének.

Fantasztikusan ötletes előadás

A Komische Oper új rendezésének egyik óriási előnye, hogy a – valóban elég közepes – történetből szenzációs előadást tudtak produkálni.

Az egész díszlet egy nagy fehér fal, amelybe különböző szinteken ajtók vannak vágva. Igen ám, de itt jön a trükk. A fehér falra folyamatosan animált elemeket vetítenek, amelyekbe szervesen beleépülnek a szereplők, akár mozognak, akár csak állnak az „ajtókban". A hatást tovább fokozza, hogy a szereplők arca is fehérre van sminkelve, és arra is vetítenek, illetve a jelmezüket is vetített részekkel egészítik ki, valamint a kellékek is vetítettek. Ez hihetetlenül szellemes és változatos megoldásokat tesz lehetővé, amit a rendezés tökéletesen ki is használ.

Papageno és a macskájaForrás: BTF / Pályi Zsófia

Egyik kedvencem az volt, hogy a madarász Papageno kísérője egy (árnyék)macska. Ezzel az ötlettel végigjátszottak az egész darabon, kezdve azzal, hogy a macska előbb fogott madarat, mint Papageno, egészen odáig, hogy a „hős" macska lett a gyáva Papageno védelmezője.

Frappáns megoldás volt, hogy az átkötő szövegeket nem a szereplők mondták el, hanem némafilmszerűen vetítették a feliratokat a falra, miközben a szereplők csak gesztikuláltak.

Egy „némafilmes" átvezető részForrás: BTF / Pályi Zsófia

Kiváló előadók

Az énekesek egytől-egyig kiválóak voltak és láthatóan élvezték a bolondozást, ugyanakkor „véresen" komolyan vették az áriák megszólaltatását. Még ebből a magas színvonalon éneklő gárdából is kiemelkedett a Paminát alakító Iwona Sobotka, aki teljesen megérdemelt vastapsot kapott az előadás végén. A zenekar szintén kitűnő produkciót nyújtott Nánási Henrik vezényletével.

Összességében életem egyik legjobb – ha nem a legjobb – operaelőadásának voltam részese, amely valószínűleg még a kétkedők nagy részét is meggyőzte, hogy nem is olyan rossz mű ez A varázsfuvola, csak értő kézzel kell hozzányúlni.