Meghalt Robert M. Pirsig

Vágólapra másolva!
88 évesen meghalt Robert M. Pirsig, A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című filozofikus regény szerzője.
Vágólapra másolva!

Kiadója, a William Morrow azt közölte, hogy az író egészsége az utóbbi időben erősen hanyatlott, és hétfőn halt meg South Berwick-i otthonában.

Pirsig a hatvanas évek végén 12 éves fiával, Chrisszel motoros túrára ment, ennek nyomán született A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című könyve, amely 1974-ben jelent meg. A filozofikus regény kiadását, amely az emberi civilizáció sorskérdéseivel foglalkozik,

több mint 100 kiadó utasította el.

Miután mégis megjelent, gyorsan kultstátuszt vívott ki magának, és évtizedekre bestsellerré vált. A különleges regényt Salinger Zabhegyező és Kerouac Úton című művéhez szokták hasonlítani.

A főszereplők motorkerékpáron vágnak neki Amerikának, hogy prérin és hegyeken át eljussanak a nyugati partra. Az eredetileg esszének indult, olvasmányos pikareszk regényben a szerző technikáról és természetről, egyéniségről és tömeglélektanról, különböző gondolkodásmódokról elmélkedik.

Pirsig 17 évig írta a mű folytatását. A Lila - Vizsgálódás az erkölcsről című könyve, amelynek szintén egy utazás ad keretet, 1991-ben jelent meg. Hőse ezúttal a Hudson folyón vitorlázik, és az utat arra használja fel, hogy továbbfejlessze az előző műben megismert "minőség metafizikáját".

A Minneapolisban született Pirsiget csodagyereknek tartották, 9 évesen 170-es volt az IQ-ja, 15 évesen fejezte be a középiskolát.

A második világháború végén Koreában szolgált, ekkor mélyült el a keleti kultúrában és filozófiában, ami mély benyomást tett rá. Hazatérve az egyetemen biokémiát tanult, majd egy indiai egyetemen keleti filozófiát hallhatott. Rendhagyó értékelési módszereket honosított meg az amerikai egyetemeken, ahol tanított.

Fiát, Christ 1979-ben egy utcai támadásban halálra szúrta egy rabló, ezt követően a Zen új kiadásaiban róla is megemlékezett.