Megválasztották a Gyulai Várszínház új vezetőjét

Vágólapra másolva!
Elek Tibort nevezték ki a Gyulai Várszínház új vezetőjének - jelentette be Görgényi Ernő polgármester a csütörtöki gyulai képviselő-testületi ülés után tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Három pályázat érkezett a kiírásra, a szakmai bizottság Varga Marianna jelenlegi megbízott igazgató, valamint Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pályázatát támogatta. A harmadik jelentkező Csurulya Csongor romániai magyar színész, rendező, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője volt.

A gyulai képviselő-testület 10 igen szavazattal, két tartózkodás mellett Elek Tibort választotta meg.

Az új igazgató elmondta, hogy három évtizedes múlt köti a színházhoz, első kritikáit, évadértékelőit a Gyulai Várszínházról írta, Gedeon József korábbi igazgató tanácsadója volt, több mint egy évtizedig szerkesztette a teátrum műsorfüzetét és hosszú ideje szervezi a kétévenként megrendezett Irodalmi Humorfesztivált.

Arról is beszélt, hogy tovább szeretné vinni a Gyulai Várszínház a hagyományait, így például azt, hogy nyáron összművészeti fesztivált szervez, ősztől tavaszig pedig kamaratermi sorozattal várja az érdeklődőket.

Emellett fontosnak tartaná felújítani a történelmi drámák bemutatásának hagyományát, amelyekkel az ötvenes, hatvanas években a színház reflektorfénybe került; nagyobb teret adna a kortárs magyar drámának és kiemelten fontos feladatának tartja a fiatalok megszólítását.

Az is kiderült, hogy Elek Tibor továbbra is a Bárka című irodalmi folyóirat főszerkesztője akar maradni.

Elek Tibor november 1-jétől, öt évig tölti be a Gyulai Várszínház igazgatói posztját. A pályázatot januárban írták ki, mert a korábbi vezető, Gedeon József november 25-én, hosszan tartó súlyos betegséget követően meghalt.