A Polgár lányok több, mint egy film a sakkról

A Polgár lányok,
Vágólapra másolva!
A Polgár lányokról készült film inkább családregény, semmint egy film a sakkjátékról – mondta Yossi Aviram rendező. A többszörös olimpiai és világbajnok nővérek életéről szóló dokumentumfilmet május 14-én vetítik először az Uránia moziban.
Vágólapra másolva!

Először lesz látható Magyarországon „A Polgár lányok" című film, mely eddig sikerrel szerepelt a nemzetközi fesztiválokon. Itthon május 14-én, 11 órakor vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Zsidó Művészeti Napok keretében.

„A Polgár lányok" többről szól, mint a sakk. Egy család bámulatos történetét mutatja be, melyben a sakkjátékon keresztül válik fontos kérdéssé a

gyereknevelés módszertana, a nőkkel szemben támasztott előítélet,

valamint az "élhető létezés" és a "folyamatos teljesítés" közötti ellentmondás.

A film attól különleges, hogy olyan archív videókat és fotókat is tartalmaz, melyeket korábban még nem láthattak.