Nem volna itt keresnivalóm, ha a félelmeim vezérelnének

2017.05.12. 20:56

Molnár Ferenc Caramel a legújabb klipjéhez olyan kivitelezést és látványvilágot álmodott, amely egészen addig sehol a világon nem létezett. De nem csak az úttörőnek számító 360 fokos technológiáról beszélgettünk a népszerű énekessel: szóba került új lemeze, kiderült, milyen műfajban érzi magát a legjobban, és miket tart a legégetőbb problémáknak, miért akarták csaknem megkövezni, elég-e a sikerhez egy citera és egy kecskeduda, és természetesen Pápai Joci eurovíziós dalának esélyeit is latolgattuk.

Molnár Ferenc CaramelFotó: Csudai Sándor - Origo

Nem titok, hogy öntől származik az az ötlet, hogy A zeniten túl című klipben 360 fokos technológiát alkalmazzanak. Ez pontosan hogyan és mikor merült fel?

Azzal kezdeném, hogy nem az a nagy kunszt, ha egy előadó ötletelget, hanem az, ha azt valaki más meg is tudja valósítani. (nevet) Mi ugyanis néha hajlamosak vagyunk akár őrültségeket is kitalálni. Amikor előálltam azzal, hogy 360 fokos, virtual reality technológiát alkalmazzunk,  addig még nem készült egyetlen egy ilyen jellegű videoklip sem az egész világon.  Úgyhogy akkor, amikor leültem egyeztetni a rendezővel, Bogdán Balázzsal, én sem tudtam, mire számíthatok viszontválasz gyanánt. De hála Istennek ő az a fajta kreatív ember, aki mindig a megoldást keresi, és soha nem a kifogásokat. Elmondtam tehát neki a valóságtól picit elrugaszkodott ötletemet, ő pedig abszolút mértékben támogatott: azt mondta, bár soha nem készített még hasonlót, neki is nagyon tetszik ez a világ, és kész fejest ugrani a mélyvízbe. Így mindketten beleszerettünk az ötletbe. 

A klip a virtuális valóságot valós forgatott anyaggal, „élő” felvételekkel is ötvözi.

Igen, ugyanis a 360 fokos felvételen kívül a másik fix ötletem a klip kapcsán a motorozás motívuma volt. Nem volt ebben semmi macsóság, egyszerűen már eleve ilyen képek jelentek meg a fejemben, amikor írtam a dalt. A motorozásnak megvan a maga hangulata, jól szemlélteti a dalban megjelenő szabadságvágyat,  akárcsak a klipben látható helyszínek: az a sivatagos, ikonikus naplementés táj, amilyet elképzeltem, és aztán végeredményként viszont is láttam. Nagyon ritka itthon, hogy egy rendező az előadót is bevonja a munkába, őszintén kíváncsi legyen az ötleteire, meghallgassa és meg is valósítsa őket. A színeken, az árnyalatokon, a fényelésen is együtt ötleteltünk, amit nagyon élveztem. 

Az első meetingen, amikor az elképzeléseimet felvázoltam, nem tudtuk még, hogy hogyan fogjuk mindezt megvalósítani, mert ez a technológia meglehetősen gyerekcipőben jár,  nem terjedt még igazán el sem Magyarországon, sem máshol a világon. Nem is készült túl sok videoklip vagy más jellegű mozgókép, ami 360 fokos volna. A legutóbbi ilyen, amit láttam, éppen a Gorillaz videója, a Saturnz Barz (Spirit House), de megjegyezném, hogy mi hamarabb kezdtünk el dolgozni a saját videoklipünkön, mint hogy ez megjelent volna. Úgyhogy annyira nem is örültem neki! (nevet

Hamarabb kezdtek el dolgozni a saját klipjükön, mint hogy megjelent volna a Gorillaz 360 fokos videójaFotó: Csudai Sándor - Origo

Viszont az én produkcióm alapvetően nem nemzetközi piacra készült, így nem gondolom, hogy az értékéből a Gorillaz – eleve teljes egészében animált – videoklipje levonna bármit. Így is úttörőnek számít, amit csináltunk,  és éppen emiatt lehet, hogy nem is lesz akkora nagy a nézettsége. Azt tapasztalom, hogy az embereknek egyelőre még idegen, hogy VR-szemüveget vegyenek, és mozogjanak a klip terében, a csatornámra ezért feltöltjük a 360 fokos videoklip mellé a hagyományos verziót is. Nem az célunk, hogy a közönség innentől kezdve csakis a virtuális valóság és a kütyük bűvöletében létezzen, hanem az, hogy ha valaki megnézi ezt a 3-4 perces filmet, akkor legyen egy olyan maradandó élménye, ami miatt szívesen nézi majd újra, beszél róla vagy osztja meg a barátaival. A művészi elgondolás tehát vizuálisan önmagában is érdekes és szórakoztató eredményt produkált. Számomra is hatalmas élmény volt felvenni a VR-szemüveget, és körbenézni a saját klipemben. Sőt annyira élvezem, hogy minden este legalább egyszer megnézem, a feleségemre is rátukmálom (nevet), az ismerősök reakcióit pedig fel is szoktam venni arról, amikor először látják. Az ugyanis nagyon beszédes, hogy mekkora élményt tud ez okozni a közönségnek. Belátható időn belül ez a második videoklipem, amit szeretek, és ez ritka nálam, mert eléggé kényes vagyok ilyen téren. 

Ezek után nem hagyhatom ki a kérdést, hogy melyik a másik?

Az Elzárt övezet című dalomhoz készült videoklipet is nagyon szeretem: azt szintén Bogdán Balu rendezte. De ugyanígy szeretem a Lélekdonor, illetve a Végtelen című dalaimhoz készült videókat. Az összes többi klipem viszont nem üti meg azt a mércét, amelyet én 2017-ben elvárásként állítanék fel. Egy előadó kijelenthet magáról ilyesmit: publikáltuk, kiadtuk őket, de úgy gondolom, nem érik el azt a színvonalat, amelyet a mai, brutálisan vizuális világunk diktál.

Manapság már mindenki az Instagramon meg a Facebookon lóg, egyre nagyobb teljesítményű kamerákat raknak a telefonokba, a vizualitás az egyik legfontosabb kommunikációs eszköznek mondható. Ez nemcsak a szórakoztatóiparban, hanem a reklámokban, a politikában és minden egyéb területen is érvényesül. Mindenhol valóságos vizuális orgia zajlik:  lépten-nyomon óriásplakátok, filmplakátok, koncertplakátok, éjjel-nappal okostelefonok kijelzői vesznek körül bennünket. Így erre alkotóként is nagy hangsúlyt kell fektetnünk.

Ez tulajdonképpen azzal egyenlő, hogy egy művész nem is engedheti meg magának, hogy csak a saját területén legyen profi, hanem folyamatosan lépést kell tartania a technikai újdonságokkal is?

Igen. Bár én magam nem nevezném művészetnek, amit csinálok, csupán úgy fogalmaznék, hogy próbálok művészkedni – de ha valaki dalokat ír vagy énekel, akkor remélhetőleg szorult belé némi kreativitás. Ehhez nélkülözhetetlen a külső kontroll: a rendező, az operatőr, a fényesek, az animátorok, a vizuális effektekért felelős szakemberek tartanak a földön minket. Ez A zeniten túl esetében hála Istennek nem volt szükséges, mert teljesen megvalósítható volt mindaz, amit kiötlöttem.

„Teljesen megvalósítható volt, amit kiötlöttem”Fotó: Csudai Sándor - Origo

Arra gondoltak, hogy ez a fajta kivitelezés a nézőknek olyan szabadságot ad, hogy emiatt nem is lehet egyes hatásokat pontosan megkomponálni? Előfordulhat, hogy valamit, amit tudatosan elhelyeztek a klipben, egyetlenegyszer sem látják a nézők abban a formában, mert másfelé forgatják a kamerát.

Éppen ez az érdekes benne! Azért csábítja a klip arra az embert, így engem is, hogy mindennap megnézzem egyszer-kétszer, mert minden egyes alkalommal másképpen tudjuk megnézni, más szemszöget választhatunk. Olyan szabadsága van a nézőnek, mint amikor ül a valóságos térben, és oda néz, ahová szeretne.  Számomra is izgalmas, hogy egyszer saját magamra koncentrálhatok, máskor egészen másra.

Kitaláltunk például egy érdekes szájszinkront: az én ötletem volt, hogy a zenét gyorsítva játsszuk le a forgatáson, legalább dupla sebességgel. Azt kellett aztán dupla sebességben leplaybackelnem, majd a felvett anyagot visszalassítottuk rendes tempóra, és ez adott egy különös légiességet a szájmozgásnak. Néha ezekre a finomságokra fókuszálok, néha pedig csak a felhőket nézem, esetleg az út menti táblákat, vagy a port, amit a motor húz maga után. Élvezem, hogy a klip ennyire interaktív.

Miközben így lehet olyan, aki soha nem látja a speciális szájszinkront...

Sőt: akinek nem vagyok szimpatikus, az úgy is végig tudja nézni ezt a klipet, hogy engem nem is lát! (nevet) Csak elfordítja egy kicsit a látószöget, és már nem is vagyok ott! Ebben ez a csodálatos. Egyébként még többet mondok: akár a zenét is ki lehet kapcsolni, mert anélkül is nagyon érdekes élmény ez a látvány, főleg egy virtuálisvalóság-szemüvegben. Én is mindig felfedezek valami apró újdonságot. Úgyhogy biztosan nem ez az utolsó VR vagy 360 fokos videoklip, amelyet elkészítettünk: már töröm is a fejem a következőn.

Már most a következő 360 fokos videoklip ötletén gondolkodik.Fotó: Csudai Sándor - Origo

A zeniten túl születésének van olyan különleges háttértörténete, mint például a Vízió-nak, amelyről korábban elmondta, hogy egy álom alapján íródott?

Nem, egyszerűen csak elkezdtem írni a dalt, és már akkor éreztem, hogy szeretem ezt a nótát, van benne valami. Rögtön elküldtem a menedzsmentemnek, illetve Szakos Krisztiánnak, akivel együtt szoktam hangszerelni a dalaimat. Nekik is nagyon tetszett, de a szöveggel egy picit gondban voltam. Hirtelen nem tudtam, merre induljak el. Ilyenkor egyre többször csinálom azt, hogy olyan embereknek mutatom meg a dalt, akiknek semmi közük a zenéléshez vagy a szórakoztatóiparhoz.  Így megkérdeztem az egyik barátomat, hogy ő mit képzel el, ha hallgatja ezt a dalt, milyen hangulatúnak tartja. Ő fogalmazott úgy, hogy „ez olyan zenites”. Nekem is felkeltette az érdeklődésemet ez a csillagászati, tudományos jellegű kifejezés, mert én is valami olyasmit szerettem volna elmondani a dalban, hogy néha mennyire jó csak úgy fogni magunkat, és elindulni az ismeretlenbe,  amikor már túl sok rajtunk a teher. Természetesen nem az a tanulság, hogy ilyen helyzetben ez az egyetlen megoldás, hanem az, hogy én ilyen vagyok. Szeretem ledobni a terheimet, és akár az ismeretlennek is nekivágni.

Természetesen van egy romantikusabb, szerelmesebb, vallomásjellegű szál is a dalban. Azt is próbáltam megfogalmazni, mit érzek, amikor a közönség szemében látom az örömöt, miközben énekelek, ami persze rám is visszahat: kölcsönhatás jön létre. A „zenit” kifejezést is úgy igyekeztem belefoglalni a dalba, hogy egy pillanatig se legyen száraz, erőltetett vagy túl elvont. Szerettem volna meghagyni a szórakoztató jelleget és a ritmika fontosságát. Ha zeneileg izzadságszagúnak vagy a dalon belül öncélú tudálékoskodásnak éreztem volna ezt a nem hétköznapi kifejezést, másképp döntök, mert nem szeretem ugyan azt a szót, hogy tökéletes, de mégis mindig arra törekszem, hogy az arányok a lehető legtökéletesebbek legyenek. Úgy érzem, végül sikerült megteremteni azt az egyensúlyt, hogy a dal valóban szórakoztató maradjon. 

Elképzelhető, hogy idővel ez már ne legyen törekvés, hanem bátrabban kísérletezhessen olyan zenével, amely a közvélekedés szerint nem feltétlenül szórakoztató?

Azt gondolom, hogy az nem jó. Az én személyes véleményem az, hogy a zenének szórakoztatónak kell lennie.  Ez persze, attól is függ, hogy ki mit ért szórakoztatás alatt, illetve ki hogyan érti ezt a mondatot, amit most mondtam. Mindenki számára máshol húzódnak a határok, sok múlik a szubjektív ízlésen. Akad, akinek már ez a dal sem szórakoztató. A Facebookomon is olvastam olyan hozzászólást, hogy túl elvont lettem, és a 360 fokos felvétel is mekkora marhaság. Nem lehet tetszeni mindenkinek, van, akinek már A zeniten túl is túlzás. Szerintem még belefér a szórakoztató kategóriába, de egyébként is mindig arra törekszem, hogy amit csinálok, az soha ne csapjon át művészkedésbe vagy meg nem értettségbe. Hiszen nem tudom, hogy első- vagy másodsorban, de magamnak zenélek, magamnak írok dalokat, és nem tudom, hogy első- vagy másodsorban, de a közönségnek is. Ezt a rangsorolást mindig váltogatom. Nincs mindig tökéletes együttmozgás velük: előfordul, hogy a közönség kevésbé szereti a saját kedvenc dalomat.

„A zenének szórakoztatónak kell lennie”Fotó: Csudai Sándor - Origo

Én törekszem megmaradni a szórakoztató határokon belül, miközben nekem például egy Liszt-darab vagy egy fúziósjazz-koncert is szórakoztató, a legtöbb embernek pedig nyilván nem. Viszont én a legtöbb embernek próbálok zenélni,  csak igyekszem valami olyan ízt belecsempészni a hangszerelésbe és a dalszövegbe, amellyel elégedett vagyok. Ezúttal is sikerült a klasszikus zenei ízt becsempésznem a dalba: bevonultunk a Magyar Rádió egyik stúdiójának hatalmas terébe, és egy nagy szimfonikus zenekar játszotta föl a számot, Pejtsik Péter vezényletével, ami szerintem eleve ritkaság a mai rohanó popvilágban.

A kérdés, tudom, arra vonatkozott, nem engedhetném-e teljesen szabadjára magam, de én így engedem magam szabadjára. Annyira belém égtek azok a határok, amelyeken belül szerintem még mozoghat a popzene,  hogy akkor érzem jól magam, amikor örömet tudok szerezni a közönségnek. Ha ez nem sikerül, az nekem sem jó. Persze vannak más irányú vonzalmaim, sokféle zenei irányzatot szeretek, de a popzenében mozgok a legotthonosabban,  ebben tudom leginkább kifejezni a gondolataimat, az érzelmeimet.

Csak amióta beszélgetünk, hárman jöttek ide gratulálni, autogramot kérni. Akit ennyire szeret a közönség, attól talán elfogadnák a kísérletezést is. 

Lehet, hogy így van, nem tudom. Úgy érzem, már azzal a világgal is sokat tágítom a határokat, amelyet én képviselek. Ennek során szembesülök is kritikákkal, de éppen az a jó, hogy látom és értem a negatív véleményeket is. Ezzel görcsöt ugyan nem helyeznek rám, mert ezektől függetlenül is mindig a lehető legegyszerűebben próbálom kifejezni azt, amit gondolok és érzek. 

Carameltől az interjú alatt is többször kértek autogramotFotó: Csudai Sándor - Origo

Mit lehet elárulni a készülő lemezéről, amelyik nyárra van tervbe véve? 

Körülbelül két hónap múlva fog napvilágot látni az új album.  A Budapest Parkban tartott koncertemen lesz a premier, valószínűleg ott lesz először lehetőség hozzájutni a megjelent lemezhez. Túl sok mindent még nem tudok elárulni, mert a lemezcímet sajnos még nem tudtuk kitalálni. Ez mindig nehéz szülés, mert én általában akkor szoktam a lemezeimnek címet adni, amikor már elkészültek. Most pedig még nagyon nem tartunk itt, bár alapvetően jól haladok vele. Rengeteg munka áll még előttünk ezzel kapcsolatban, de az első számú házi feladatom, hogy rövidesen lemezcímet produkáljak.

Egyébként, ami az albumot illeti, azon a csapásvonalon megyek tovább, amelyen eddig is mozogtam. Aki ismeri a dalaimat, tudja, miről beszélek. Minden lemezemnél próbálok valamit megidézni. Most történetesen egy olyan korszakot, a 80-as, 90-es éveket, amely gyerekkoromban nagy hatással volt rám. Nem is feltétlenül a hangzást szeretném megidézni, hanem számomra ikonikus hangulatelemeket, ízeket, fűszereket. Ezek némelyike még nyomasztott is gyerekkoromban, de felnőtt koromra már tudom őket értékelni. Olyan jellegű dalok kerülnek majd az albumra, amilyeneket eddig is hallhattak tőlem, de próbálok azért megújulni is. 

Természetesen szeretném, hogy a népzenei íz továbbra is helyet kapjon a dalaimban, mert a magyar népzene vagy egyéb etnikus, folklóros jellegű motívumok számomra igazi szerelmet jelentenek. Ezen kívül szimfonikus, illetve klasszikus zenei, valamint rockzenei elemek is biztosan megjelennek, és ezt fogja majd össze a tőlem megszokott popos-r'n'b-s stílus. Már A zeniten túl-ban is szerepet kaptak hasonló törekvések: próbáltam rockos orgonákat használni a verzékben, amelyek megteremtik a hangulatot, illetve van gitárszóló is, ami a mai popzenében nagyon ritka. a vokálokat is próbáltam karakteresebbé varázsolni. Az egész album hasonló lesz: kicsit koszosabb, és úgymond „basic” dolgok is helyet kapnak majd rajta. 

Végigtekintve az elmúlt évtized lemezein, vannak dolgok, amelyekről csak utólag tudatosul, miért foglalkoztatták akkoriban, miért kaptak nagyobb hangsúlyt?

Az ember nyilván folyamatosan változik, és az ilyen jellegű, például a gondolatiságomban történt változásokat sokszor a kornak is tulajdonítom. Én is évről évre egyre idősebb és tapasztaltabb vagyok, és szerintem az az egészséges, ha az embert, ahogy halad előre az életében, folyamatosan foglalkoztatják új dolgok. Ez a zenében sincs másképp. Nem lehet különválasztani a dalaimat vagy a zenei életemet a privát életemtől,  hiszen a legtöbbet én is abból táplálkozom, amit átélek, a tapasztalatok és az emberi kapcsolatok formálnak engem is. Szoktam ezen filozofálni, de alapvetően nyugodt ember vagyok, aki inkább megfigyelem és elkönyvelem ezeket a változásokat, és mindig annak örülök, ami van.  Az aktuális érzelmeket és gondolatokat értékelem, még ha történetesen nem is pozitívak. Ilyenkor azzal nyugtatom meg magam, hogy ebből is tanulni kell valamit, így még ezek a történések is jó hatással vannak rám.

„Elkönyvelem a változásokat, és mindig annak örülök, ami van”Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogyan pedig változom és korosodom, úgy változik a zeném mondanivalója is. Most vagyok 35 éves, és egy 35 éves férfi még esetleg énekelhet bulikról, koktélozásról, meg éjszakában csajozásról, de mondjuk, ezt már 25 évesen sem annyira tettem.  Viszont nyilván egyre több dolog foglalkoztat, ami a popzene kereteibe talán nem is fér bele, de én próbálom a fogyasztható határokon belül becsempészni ezeket az üzeneteket.

Akkor végső soron, ha 50 év múlva hallgatja őket valaki, akkor általánosabb korlenyomatok is lesznek ezek a lemezek? Lehet következtetni belőlük arra, ami körülöttünk, a világban zajlik?

Ez jó kérdés! Én azt gondolom, biztosan, hiszen ha mi előveszünk most egy 50 évvel ezelőtti bakelitlemezt, akkor azért kapunk az akkori korról valamilyen képet. De itt is szem előtt kell tartani azt, amire korábban is többször utaltam: ez popzene. A popzene pedig kicsit olyan, mint a hollywoodi film: nem mindig a realitást mutatja, a fantázia is helyet kap benne. Így a dalaim nem indigólenyomatai a mai világunknak, de én személy szerint az aktuális világnézetemet is megpróbálom belefogalmazni a zenémbe.  A zenének ugyanis nemcsak az a feladata, hogy szórakoztasson, hanem az is, hogy beszéljen bizonyos dolgokról, még akkor is, ha a pop műfajában nem lehet annyira súlyosan nekimenni dolgoknak.

Az előző lemezem például, úgy gondolom, hogy elég kritikus hangvételűre sikerült az előzőekhez képest. A készülő lemezen is lesz olyan dal, amely kizárólag a mai kor érzelmi, gazdasági vagy politikai problémáival foglalkozik, ha nem is aktuálpolitikával. Nem is jó kifejezés, hogy „elrejtek” az albumon ilyen üzeneteket, hiszen miért is ne lehetne ezekről a dolgokról is beszélni? 

„A zenének az is feladata, hogy kimondjon bizonyos dolgokat. Miért is ne lehetne ilyenekről is beszélni?”Fotó: Csudai Sándor - Origo

A popzenét, a rockzenét ezért találták ki, de így született annak idején a jazz és a blues is, márpedig a popzenében minden a bluesból fakad. Úgy kezdődött, hogy a rabszolgák, szegények, énekeltek az ültetvényeken munka közben, az aktuális érzelmeiket és problémáikat öntötték dalba, ezzel szórakoztatták saját magukat. A szórakoztatáson túl pedig ez segített nekik kitartani is. Ha pedig megnézzük a forradalmakat, a harcokat, a háborúkat: azok, akik elöl mennek, mindig énekelnek!  Akár egy tüntetést is hozhatunk példaként: általában a szélsőséges érzelmekhez is mindig párosul zene, visszatekintve a történelmünkre, minden egyes forradalmunknak, szabadságharcunknak, háborúnknak megvolt a saját zenéje, indulója vagy verse, az alkotás, amellyel a mai napig azonosítjuk. Nem kell tehát attól félni, hogy ehhez az eszközhöz nyúljunk: a következő lemezen is bemutatok olyan jelenségeket, amelyek szerintem problémát jelentenek globálisan, az emberek látásmódjában: harácsolás, anyagiasság, felületesség. 

De ne gondoljuk, hogy ezek csak a mi korunkra jellemzőek: szerintem minden korban megfigyelhető volt mindez, amióta csak tudjuk ezt dokumentálni. Ezek, mondhatni, alapvető emberi tulajdonságok, én pedig emberi tulajdonságokról mindig szeretek dalokat írni.

Ha már dalokról beszélgetünk, megkerülhetetlen aktualitás, hogy közeledik az Eurovízió döntője. A magyarországi válogatóversenyen, A Dal című műsorban a zsűriben ült, komoly szerepe volt a győztes kiválasztásában. Tudom, hogy nehéz jóslatokba bocsátkozni, de ön szerint mik a reális esélyei Pápai Joci dalának?

Lehet, hogy elfogult is vagyok, de majdnem az összes dalt jól ismerem a mezőnyben, és azt érzem, hogy Jocié a top 5-be kerülhet. A megérzésem szerint pedig egyenesen a második vagy harmadik helyre várom. Én ezt abszolút reálisnak gondolom, de a végeredmény tényleg teljesen kiszámíthatatlan. Az első helytől az utolsóig bármi megtörténhet. Ha szakmailag kell jóslásba bocsátkozni, fenntartom, hogy a top 5-ben helye lesz Jocinak, illetve a dalának, az Origó-nak, úgyhogy én bizakodó vagyok. Ha szemben a megérzésemmel, 26. lesz, akkor mindenkitől elnézést (nevet). Az első helyet szándékosan nem merem említeni, csak a dobogót.

„Ha Joci, szemben a megérzésemmel, 26. lesz, akkor mindenkitől elnézést!”Fotó: Csudai Sándor - Origo

De ha nem így lesz, akkor se leszek szomorú, mert nagyon büszke vagyok Jocira és erre a dalra. Nemcsak én szeretem, hanem az egész ország és a nemzetközi hallgatóság. Joci mostanában Hollandiában, Amszterdamban járt egy közönségtalálkozón. Sokan felléptek a döntőbe jutott versenyzők közül, de Joci volt az egyetlen előadó, akit visszatapsoltak, és kétszer kellett elénekelnie a dalát. Ezek tehát biztató jelek.

A Dal-ban zsűritagnak lenni már a sokadik bíraszerepe volt. De a The Voice elején kimondottan a koncepció része, hogy háttal ülve hallgassák a mesterek az énekeseket, hogy annyira semmi más ne befolyásolja őket, csak a hang. Az Ének Iskolájá-ban pedig olyan apróságok szerepelnek, akiknek még nincs olyan előéletük, amelyről tudni lehet. De amikor A Dal-ban olyan előadók versenyeznek, akik pályatársak, kollégák, régi barátok – akár például Pápai Joci is –, akkor hogy lehet ezeket a tényezőket függetleníteni az értékeléstől, és objektívnek maradni? Lehetséges egyáltalán? 

Úgy lehetséges, hogy máshogy nem lehet. Ha valaki nem tud függetlenedni az ilyen külső befolyásoló tényezőktől, az ne vállaljon el egy ilyen műsort.  Én úgy érzem, hogy erre képes vagyok, sőt, magamnak is sokszor bizonyítottam már, hogy nem vagyok elfogult és előítéletes. Még akkor sem, ha emiatt megköveznek. Volt már arra példa, hogy a szakmaiságomra hallgattam, és rengeteg alpári, negatív, undorító üzenetet kaptam utána,  több százat, több ezret. Éppen hogy csak le nem köptek az utcán. Ezt is vállalni kell. 

A Dal kapcsán került ilyen helyzetbe, mert nem tetszett a közönségnek valamelyik értékelése?

Hajjaj. Itt, A Dal-ban, de a The Voice-ban is előfordult ilyen. A legemlékezetesebb eset az volt, amikor Mohamed Fatima a The Voice-ban elénekelte az én dalomat, ami nagyon király volt, óriási sikert aratott. Aztán eljött egy olyan pontja a műsornak, amikor párbajoznia kellett egy másik versenyzőmmel, Nguyen Anh Quannal. Quan produkciója, ezt a mai napig sem tudom szépíteni, szakmailag nekem jobban tetszett. Pedig nagy tisztelője vagyok Fatimának, mondhatni, rajtuk, a Fekete Vonat zenéjén nőttem föl, és én is roma vagyok, akárcsak ő. De mivel szakmai szemmel abban a pillanatban felkészültebbnek találtam Quant, nem dönthettem másként, mint hogy őt juttatom tovább. Emiatt nagyon sok bántást kaptam,  sőt, ez mostanáig elkísér. Ezt nem tartom jogosnak, de fel kell rá készülni. 

Most, hogy Tóth Gabi nem jutott be A Dal 2017-ben a legjobb négybe, bár én még adtam is neki pontot, szintén kaptam az átkozódástól a nyomdafestéket nem tűrő sértésekig mindent, amit el lehet képzelni. Akit ez felkészületlenül ér, és hagyja magát befolyásolni az ilyen félelmek által, az nem cselekszik helyesen. Az én életemet is megváltoztatta a Megasztár, ezért nem volna keresnivalóm egy ilyen műsorban, ha döntési helyzetben a félelmeim vezérelnének.  Muszáj erősnek maradni, és hinni kell abban, hogy helyes, amit teszel. Ehhez elengedhetetlen a stabil szakmai hit és meggyőződés. 

„Elengedhetetlen a stabil szakmai hit és meggyőződés”Fotó: Csudai Sándor - Origo

Emellett különböző nézőpontokat kell figyelembe venni, szakmailag hitelesnek kell maradni. Én nagyon precízen figyeltem például, hogy konzekvensen pontozzak. Mérlegre tettem az aktuális teljesítményt, illetve összehasonlítottam, hogy mennyivel jobb egy adott előadás, mint előző héten volt, aminek a pontokban is tükröződnie kellett. Nyilván a tükör másik oldala, hogy a közönség erről mit gondol, de én mindig a szakmai szempontokat követem, nem érdekel, hogy kinek mekkora a hype-ja, ki mennyire van jelen a zenei életben. Pont az a szép és izgalmas egy ilyen műsorban, hogy össze tudja magát mérni egy Tóth Gabi vagy a The Couple,  két homlokegyenest más zeneiség, szellemiség, üzenet. Ők megmérkőznek, a közönség pedig választ: szerintem ez így fair és igazságos.

Nálam az a szempont, hogy melyik dal tetszett jobban, melyiknél szórakoztam önfeledtebben, de természetesen nagyon fontos a hangzás, a maiság, a frissesség, és nem utolsósorban az Eurovíziós Dalfesztiválnál az sem elhanyagolható, hogy mennyire reprezentál minket az adott dal. Nem azt mondom, hogy mindenkinek citerával kell egy magyar népdalra emlékeztető dalt énekelnie, de örülni szoktam, ha csak valami minimális dolog megjelenik a kultúránkból. Én éppen azért lennék alkalmatlan egy ilyen szereplésre, mert az én zeném hangzása annyira nemzetközi,  hogy senki nem nevezné kőkemény magyaros történetnek, ez legfeljebb az Elzárt övezet-nél merülhet fel. Éppen ezért tuti Joci dala: úgy érzem, valami olyat tud megmutatni benne, amit eddig senki. De természetesen Gabi is olyan ízt hozott, amellyel egyébként szépen tiszteleg a magyar népzene előtt, és egyben fel is frissíti. Ezek remek dolgok, miközben természetesen voltak a kínálatban ettől nagyon eltérő stílusú dalok és versenyzők is, ami szintén csodálatos és izgalmas.

„Minden csak akkor jó, ha hiteles és szívből jön”Fotó: Csudai Sándor - Origo

Megütötte a fülem, hogy az ön zenéje alkalmatlan lenne egy ilyen szereplésre. Pedig 2012-ben a Vízió-val elindult a nemzeti dalválogatón, és a mai napig lépten-nyomon javasolják önt a hozzászólók Magyarország képviseletére. 

De most, A zeniten túl-lal valószínűleg nem aratnék nagy babérokat. Ez a dal hangzásában nemzetközibb, viszont a dalszöveg magyar nyelvű, mégsem annyira népies. Ha valaki meghallja, és nem ismeri fel egyből a magyar nyelvet, nem biztos, hogy azonnal úgy felfedezi a magyar jellegzetességet, mint ha egy kecskeduda szólna benne. Az Eurovízión pedig nagyon jól működnek az olyan jellegű dalok, ahol egy pici utalás történik a folklórra. Nyilvánvaló, hogy ha jövőre húsz pontosan ilyen, magyar vagy roma népzenei alapokon nyugvó dal landol nálunk, attól is herótunk lesz. A verseny egyik legfontosabb része ugyanis az, hogy minden csak akkor jó, ha hiteles és szívből jön. Azokat a rezgéseket, amelyek szívből jönnek, megérzi az ember. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK