Leszakították Hofi Géza szobrának fejét

2017.05.18. 10:08

Eltűnt a Mikroszkóp Színpad elől a népszerű, Hofi Gézát ábrázoló bronzszobor feje. A javítás félmillió forintba is kerülhet. 

Stremeny Géza a pesti Broadwayn látható Színház című szobrán a halál tartja kezében a humorista fejét. Ez azonban a napokban eltűnt, és a Bors azt írja, hogy azóta a Komédiás Kávéházban őrzik. Az ott dolgozók ugyanis megtalálták a leesett fejet, és erről bejelentést is tettek a kerületi önkormányzatnál.

Az ügyben a Budapest Galéria vezetője, Török Tamás pedig feljelenetést tett. 

A Hofi-szoborként emlegetett mű címe egyébként Színház, és 2004. december 28-án avatták fel a Mikroszkóp Színpad előttForrás: wikipédia - Fekist

A lap megkereste a szobor alkotóját is, aki azt mondta, hogy már megvizsgálta a károkat, és körülbelül félmillió forintba fog kerülni a helyreállítás.

Úgy tudom, kedvelt szokása volt a vigalmi negyedből hazatartó ittas fiataloknak belekapaszkodni a fejbe, és egy ilyen alkalommal megadta magát az anyag"  – mondta a Borsnak Stremeny Géza. Több vendéglátós is arról beszélt, hogy ezért törhetett le a fej.