30 évig rostokolt a roswelli kifutópályán Elvis kibelezett magángépe

Elvis Presley magángépe
Vágólapra másolva!
430 ezer dolláért vette meg valaki Elvis Presley egykori magángépét. A félig roncs vörös repülő 30 évig parkolt egy új-mexikói kifutópályán. 
Vágólapra másolva!

Valaki 430 ezer dollárért (körülbelül 118 millió forintért)Ű vette meg Elvis Presley egykori magánrepülőgépét. A vörös repülő 30 évig rostokolt egy új-mexikói kifutópályán. Egy kaliforniai árverésen vette meg valaki szombaton.

A piros színű, 1962-es Lockheed Jetstar kisgép eredetileg Elvis és apja, Vernon Presley tulajdona volt. A repülőben ma már nincs motor és pilótafülkéje is alapos javításra szorul. A gép egyébként évtizedek óta háborítatlanul áll Roswellben egy reptéri kifutón.

A GWS Auctions árverésén az egyik licitáló végül 430 ezer dollárért vihette el a nem működő monstrumot. A repülő belső dizájnját az aukciósház szerint

maga Elvis tervezte piros bársonyülésekkel és szőnyeggel,

ezt azonban a gép egyik korábbi tulajdonosa, Roy McKay cáfolta. A férfi a helyi televíziónak azt mondta, hogy amikor a gépet megvette, szürke, koporsószerű volt a berendezés, és ő változtatta meg.

Az aukciósház szóvivője ennek ellenére kitartott amellett, hogy Elvis ötlete volt a belső dizájn, és közölte, hogy a Szövetségi Légügyi Hivatalban nyoma sincs annak, hogy valaha bármiféle belső változtatást végeztek volna a gépen. Elvisnek több magángépe is volt. A legismertebb, a Lisa Marie a memphisi Gracelandben áll.