A betegség előtt és után - interjú Tahi Tóth Lászlóval

2017.06.05. 20:59

Sportteljesítmény egy nap alatt kétszer egymás után ugyanabban az előadásban szerepelni – ezt mondta az Origónak az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Tahi Tóth László. A színésszel mindössze néhány nappal azelőtt beszélgettünk, hogy kórházba került. Aztán nemrég ismét. Most azt is elmondta, hogyan élte meg az elmúlt heteket, és mikor tér vissza a színpadra.

Több mint négy hónapja készítettem önnel interjút. Aztán azonban nem volt időnk egyeztetni a részletekről, ugyanis kórházba került. Mi történt azóta?

A Hattyúdal előadása közben lettem rosszul. Még lejátszottam a darabot. Társaim segítettek, és a mentő kórházba vitt.

Hogyan élte meg az elmúlt időszakot?

Három hónapot töltöttem ott. Gondos, hozzáértő orvosok ápoltak, kezeltek, műtöttek.
Egy hónapja már itthon rehabilitálódom. Már több szerepre felkértek, de még szeretnék erősödni. Nyáron filmezek, és ha így megy tovább a jövő szezonban színpadra állok.

Az interjú további része azelőtt készült, hogy Tahi Tóth László kórházba került.

Tahi Tóth LászlóFotó: Mudra László - Origo

 

Kétszer egymás után - valódi sportteljesítmény

Azt kérte, hogy a Vígszínházban találkozzunk vasárnap kora délután. Két előadás között van, mindkétszer az Óz a csodák csodája című darabban szerepel. Nagyjából másfél óra szünet jut ilyenkor önnek, ha jól számolom.

Igen. Fél kettőkor fejeződik be a 11 órás előadás, és háromkor kezdődik a következő. Az előadás hossza két és fél óra.

Mennyire nehéz két előadást gyakorlatilag egymás után lejátszani?

Kétségkívül sportteljesítmény. Valahogy az ember szervezete tiltakozik az ilyen ismétlés ellen, szereti azért a változatosságot. Az Óz a csodák csodája Gárdos Péter rendezésében ment már itt a Vígszínházban, ezelőtt tíz éve. Akkor is lejátszottunk belőle 300-400 előadást. Akkor én egy másik szerepet játszottam, méghozzá az oroszlánt. Ezt a szerepet, amit most játszom, Henry bácsit, Bárdy Gyuri, kedves kollégám játszotta.

Felteszem – bár másik szerepet játszik – nagyon sokat nem kellett tanulnia a szöveget, gondolom, az egész előadás a fejében volt.

A fülemben volt és most is ott van Bárdy Gyuri hangja.

Mennyire nehéz attól elvonatkozni attól, ahogy a szerepet Bárdy György játszotta, és úgy játszani, ahogy ön gondolja?

Igazából a Gyuri nagyon jól játszotta és én nem is akarom kitörölni a fülemből a hangját. Szerintem ugyanazokat a hangsúlyokat használom, és szerintem a jót átvenni kötelező.

Előfordult máskor is ilyen, hogy mást – fogalmazzunk így – utánzott?

Természetesen, de hogy melyik darabbal volt így, nem ugrik be, nem is tudnék példát mondani. De mintha lett volna már ilyen a pályám során.

Várjunk csak, eszembe jutott! Szintén a Bárdy Gyuritól vettem át az Arzén és Levendula című előadásból Jonathan szerepét. Az is ugyanúgy ment régen, és a darabban főiskolásként egy rendőrt játszottam, de hallottam a Gyurit játszani.

És aztán jóval később játszottam Jonathant, és akkor is természetesen használtam az ő játékmódját.

1966-ban került a Vígszínházba, vagyis több, mint 50 éve szerepel ott. A Vígszínház nélkül el tudná képzelni az életét?

Furcsa ez. Én szeretem a tartós értéket. Nem ugráltam, nem váltottam, nem mentem tovább. Egy helyen szerettem volna megvalósítani a jót, a tökéletest, és törekedni a még jobbra, és maradtam. És a Vígszínház, a társulat alkalmas volt arra, hogy érdemes legyen maradni.

Jól érzi magát abban, ami körülveszi?

Biztos jó máshol is. Voltam én máshol is, vendégszínészként. Például az Operett Színházban, a Helló Dollyban partnere voltam Hernádi Jutkának, a színpadon a férje voltam. Voltam a Játékszínben, a Budapesti Kamaraszínházban, jelenleg pedig a József Attila Színházban vagyok vendég, a Hattyúdal című musicalben a főszerepet játszom. Lubickolok a szerepben. Republik számokat játszunk benne, amiket én régóta szeretek. Néha jó elmenni, egy-egy jobb szerepért.

Azt mondja, hogy az „egy jó szerepért", de mitől lesz jó egy szerep?

Hogy sok tartalmas lehetőség van benne. Van benne mód arra, hogy a drámai vénámat megmutassam, a groteszk vénámat megmutassam, a tánc, és az énektudásomat. Vagy ez előbb említett darabban a Republikhoz fűződő szeretetemet megmutassam. A filmben – merthogy készült erről egy film – Páger Antal játszotta a tamburás szerepét. Páger Antalhoz itt a Vígszínházban közeli szálak kötöttek és nagy példaképem volt, nagyon szerettem. Nagyon örülök, hogy az ő szerepét játszhatom.

Fotó: Mudra László - Origo

Volt olyan szerep, amit kifejezetten nem szeretett?

Volt. Azt is megkérdezi, hogy miért nem szerettem?

Ha lehet, persze.

Szívesen, csak nem tudom, hogy mindenkit érdekel-e az én belső szakmai nézetem. Például nem szeretem a nyelvtörő nagyon klasszikus irományokat, színdarabokat, amiket nehezen lehet megtanulni is, és nehéz továbbadni a közönségnek is, és a közönség is nehezen érti meg, hiszen annyira bonyolult, és annyira régies a nyelvezete, hogy nagyon nehéz játszani. Én ezeket nem szeretem. Gondolok itt a görög klasszikusokra, még Shakespeare-ben is vannak régi, nyakatekert fordítások. Nagyon kevés Shakespeare-t fordítanak mai nyelvre, pedig megérdemelné. Csak nem merik például a „Lenni vagy nem lenni"-t másra fordítani.

A humor sok mindenen segít

A humor valószínűleg elengedhetetlen téma, ha önről beszélünk. De ugyanazzal a könnyedséggel éli a mindennapjait is, amit öntől a színpadon is látunk, vagy az csupán egy szerep?

Mindig is figyeltem az élet groteszk, humoros oldalát, és próbáltam mindig megtalálni az életben a derűt, a humort, és ezt alkalmam volt a színpadon is eljátszani. Sőt

kerestem is a lehetőséget, hogy mikor találkozom ilyen vidám feladattal. Ez segít élni az életben.

Azt hiszem, szerencsés alkat vagyok, egy ilyen embernek könnyebb átlábalni bizonyos helyzeteken.

Voltak nehéz pillanatok az életében, amin a humor segítette túl?

Sokszor volt.

Valamihez nyúl ilyenkor, amit esetleg eljátszott, és beleképzeli magát abba a szituációba vagy egész egyszerűen viccet csinál az ön körül lévő problémákból?

Nem veszem könnyedén az életet, nem erről szól a dolog. Hanem azt a helyzetet, amiben éppen vagyok – mondjuk egy tragikus helyzet – megvizsgálom több szemszögből, és rájövök, hogy nem minden ugyanaz, és van olyan szemszöge a dolognak, ami egészen humorossá válik. És mindjárt az ember megfelelően tud ítélkezni a történtek fölött, és nem gyűri alá őt a tragikum.

A családjában a színészet megkerülhetetlen dolog volt, olyan amiről folyamatosan beszélnek? Már csak azért is kérdezem ezt, mert két testvére is színész lett.

Nem, mert a két színész testvérem és én köztem elég nagy a korkülönbség. Nem együtt nőttünk fel a családban, teljesen külön haladtunk és művelődtünk erre vagy arra. Ők más középiskolába jártak, igaz, aztán ők is a Színművészeti Főiskolába kerültek, de már jóval utánam. Én biztos hatottam rájuk, mint végzett színész, és úgy gondolták, hogy követnek engem ezen a pályán. Ehhez biztosan nagy bátorság is kell, hiszen ilyenkor azt kell mondani, hogy én jobb is leszek, mint a bátyám. Úgy nem lehet nekirugaszkodni, hogy „lesz, ahogy lesz".

Volt rivalizálás önök között?

Nem, sőt csak egyszer-kétszer játszottunk együtt televíziós játékban, illetve televíziós filmben, vagy színházban. De azok érdekes helyzetek voltak, amikor együtt játszhattam a testvéreimmel.

Szerette?

Igen, bár kicsit az ember az öccséért aggódik, hogy sikerüljön neki, és segít, ahogy tud. Ilyenkor az ember nem csak a szerepével törődik. Mindenképpen érdekes, sőt, hát annak is érdekes, aki tudja, vagy felfedezi, hogy ezek testvérek.

Mekkora kihívás – teljesen mindegy, hogy az televízióban vagy színházban – gyereknek előadni? Már csak azért is kérdezem, mert a már említett Óz mellett gyakran kölcsönözte a hangját mesefilmekhez is.

Nagyobb felelősség gyereknek játszani. Ezeregyszáz gyerek ül lent, őket elvinni egy meseországba igazi kihívás. Ott nem lehet kikapcsolni, privatizálni, ott tényleg csak szolgálni lehet az adott történetet, mesét. Azért az ember megkapja a jutalmát, mert vannak közbeszólások, felsikoltanak, beleszólnak az előadásba, és drukkolnak. Az ember ezzel kárpótlást kap mindenért. De ugyanez a felelősség a felnőttekkel szemben is, ott is végig koncentráltan, az adott történetet kell kiszolgálni. Régen mondták, vannak az átélő színészek és vannak - várjon, hogy is mondjam... Akik jelzik a szerepet, illetve magukra húzzák szerepet. Az átélő színészek belebújnak az alakba, és nem szeretnék, ha kiderülne, hogy nem azonosak azzal, akit játszanak. Én mindig szerettem az átélő színészeket. Ezért például Dustin Hoffmant nagyon szerettem szinkronizálni. Sok filmjében én voltam a magyar hangja. A legismertebb az Esőember. De szinkronizáltam az Ügynök halálában is, ahol kiritkította a haját. Mindent elkövetett, hogy teljesen hozzáalakuljon ahhoz, amit játszott, és én ezt nagyon szerettem benne, hogy ő ilyen átélő színész.

Tahi Tóth LászlóFotó: Mudra László - Origo

A Geg című könyve fiatal pályatársaknak készült?

Tele van iróniával, és folyton jelzem is benne, hogy ezt ne tessék nagyon komolyan venni.

A könyv nem egy tankönyv, sőt nem is így kell játszani, ahogy írom, hiszen nekem nincs semmi jogom ahhoz, hogy tanítsak, nem vagyok erre felkérve.

Csak a magam örömére írtam meg azokat a fonákságokat, amikkel találkozik egy épeszű, normális gondolkodású fiatal, aki erre a pályára téved.

Nekem úgy tűnik, főleg azután, hogy elmondta, hogy még a rossz dolgokat is próbálja könnyedén venni, hogy az élete kerek. Vitatkozna ezzel?

Én remélem, hogy kerek. Tele vagyok munkával. Több munkám van, mint valaha volt. Rengeteg új szerepem és terveim vannak, és a színháznak is terveim vannak velem.

Említene néhányat?

Egy nagyon modern, alternatív nézetű rendezővel dolgozom együtt itt a Vígszínházban, a Kovács D. Dániellel, a Szentivánéji álomban, Hermina apját játszom, ami egy nagyon érdekes szerep, és örülök neki. Erre készülök, szeretem nagyon.