Jövő pénteken kezdődik a Pápai Játékfesztivál

Vágólapra másolva!
Péteken kezdődik a Pápai játékfesztivál, ahol legalább száz program közül lehet válogatni. A rendezvény három napos lesz. A koncertek mellett vízi és ügyességi játékok várják majd az érdeklődőket.
Vágólapra másolva!

Három helyszínen húsz koncerttel várják az ellátogatókat a péntektől vasárnapig tartó 27. Pápai Játékfesztiválon. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont igazgatóhelyettese, Bognárné Novák Ilona elmondta, hogy a Várkert játékvárossá változik a fesztivál napjaiba. A játékvárosban több száz készség- és képességfejlesztő játék, kézműves kuckó és játszópark valamint a legkisebbeknek való gyerekjátékokkal baba és gyermeksziget várja a gyermekeket.

A fesztivál újdonsága, hogy a Fő téren felállított medencében vízi játékokban próbálhatják ki ügyességüket a játékos kedvűek.

Nem csak nézni, hanem kis is lehet majd próbálni a Tintaló Társulás automata bábcirkuszát, amely a cirkusz világát és kulisszatitkait mutatja be.

Az este hangulatát pedig az LGT emlékzenekar biztosítja. A Várkertben fából és boroshordóból készített fajátékok várják az érdeklődőket, ahol a játékok segítségével megismerkedhetnek az őshonos magyar állatfajtákkal és több mint 200 játék közül is választhatnak.

A várkerti színpadon, szombaton Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar szórakoztatja majd Önöket és meghallgathatják Csernik Szende székely mesemondó meséjét is. Vasárnap mások mellett fellép a budapesti Cakkumpakli színház, a társulat a Furfangos mese című előadást viszi színre óriásbábokkal, élőzene kíséretében.

Kézműves foglalkozások és kirakodóvásár várja a látogatókat és

népi ételeket, italokat is lehet majd kóstolni mindkét napon.

Az Erzsébet ligetben motoros találkozó lesz, ahol a tervek szerint több mint ötven veterán jármű látható majd, valamint lesz veteránautós és motoros felvonulás, ügyességi bemutató is.

Idén is lesz majd miniolimpia, amire a határon túlról és több hazai városból is érkeznek majd versenyzők. A program kísérő-redezvényeként pedig bicikli és gyalogtúrát szerveznek.