Benkő László a szövettani eredménye miatt aggódik

Benkő László Omega
Benkő László
Vágólapra másolva!
Még mindig nem tudja az Omega billenytűse, hogy jó vagy rosszindulató daganata van-e, mert nem kapta meg a hétfőre, a születésnapjára ígért eredményt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn lett 74 éves Benkő László, és ahogy az Origo is megírta, éppen erre a napra ígérte neki orvosa a szövettani vizsgálat eredményeit, amire hetek óta vár. A Bors azt írja, hogy aznap zenésztársai sem tudták elérni a billentyűst, ezért nagyon aggódtak, de most kiderült, hogy még mindig nem lehet tudni semmi biztosat a betegségéről.

Benkő László Fotó: Bielik István - Origo

Kedden azt mondta a lapnak, hogy senki se aggódjon érte, mert jól van, de a szövettani eredményeket még mindig nem kapta meg.

Addig amíg nem tudják egészen pontosan, nem mondanak semmit. Majd kiderül, hogy milyen további lépéseket kell megtenni. Egyébként pedig kutya bajom, nem kell értem aggódni” - mondta Benkő László a Borsnak úton a kórházba. Arról is beszélt, hogy nem volt nagy esemény a születésnapján, mert most nincs oka az ünneplésre.

Benkő Lászlóról körülbelül egy hónapja derült ki, hogy beteg, de azóta sem lehet tudni, mennyire súlyos az állapota.