Megvannak az Armel Fesztivál fődíjasai

2017.06.19. 09:48

Jőrös Andrea és Juhász Levente nyerte a szakmai fődíjat, Sapszon Orsolya és Kálmán Tamás pedig a közönségdíjat a 10 éves Armel Operafesztivál dalversenyén. Bejelentették a fesztivál versenyszereplőit is.

A jubileum alkalmából az előadók számára kiírt dalverseny szakmai fődíjasai július 4-én, az Armel Operafesztivál jubileumi gálaestjén a Pannon Filharmonikusok kíséretében adják elő a Belső hang című dalt. A fesztivál hivatalos dalára Sztevanovity Dusán írt szöveget, a dalversenyre ennek feléneklésével lehetett jelentkezni.

A zsűri öt-öt énekes közül döntött a győztes párosról; Jőrös Andrea és Juhász Levente egy-egymillió forint pénzjutalomban részesül, a közönségdíjas Sapszon Orsolya és Kálmán Tamás 200-200 ezer forintot kapott. A testületben Meláth Andrea Liszt-díjas operaénekes, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője, egyetemi docens, Sztevanovity Dusán dalszövegíró és Vajda Gergely, az Armel Operafesztivál művészeti vezetője, az amerikai Huntsville Symphony zeneigazgatója foglalt helyet.

Vasárnap bejelentették a 2018-as Armel Operafesztivál második fordulójából kiválasztott versenyszereplőket is.

Harminc énekes közül öten kaptak szerepet a jövő évi nemzetközi produkciókban: Gluck Orfeusz és Euridiké című operájának svéd produkciójában Amor szerepét a jordániai Dima Bawab; Gavin Bryars Calamity Billy című operájának francia produkciójában a Narrátor szerepét a belga Sarah Defrise; Wood Gulliver című operájának holland produkciójában a címszerepet a francia Jean-Fernand Setti; Vajda Gergely Az Óriáscsecsemő című művének magyar, a Kolibri Színháznál készülő produkciójában Anya/Szűz/Stefánia szerepében a francia Agathe de Courcy; Dejan Despic Priest Cira and Priest Spira című operája szerb produkciójában pedig Antonel Boldan alakítja a román Pera Tocilov szerepét.

A Szegedi Operabarátok Egyesületének különdíjasa Kristóf István lett.

Az Armel Operafesztivál minden évben öt különböző ország operaházával/színházával együttműködésben hoz létre produkciókat, amelyeket nyaranta mutatnak be. Ezekben a produkciókban kapnak szerepet az Armel Operaverseny második fordulójában kiválasztott énekesek, majd a rendező és a karmester vezetésével az adott ország társulatával felkészülnek a szerepekre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK