Kulissza 7. Major Tamás, akit az ÁVH vezetője képzett ki mozgalmárnak

2017.06.29. 20:18

Az újkori színháztörténet egyik legbefolyásosabb szereplője volt. Színházat vezetett, és életek felett diszponált. Reflexiói olykor azt sejtették: mintha rendre eltávolodna mindattól, ami a humánus értékrend szerint a normalitáshoz tartozik. Mindemellett jó színész volt, és akadtak elgondolkodtató rendezései. Személyiségét képes volt sármosnak is láttatni, ahogy humorával is rabul ejtette azt, aki nem került vele konfliktusba. Máskor meg biccentéssel, unott vállrándítással járult hozzá ahhoz, ami más számára a végzetet jelentette. Öröklött adottságok, családi tradíciók mellett őt is erősen formálta a korszak, amelybe beleszületett.

Anyai buzgalom

Major Tamás édesanyja színházi és irodalmi késztetésű, erős karakterű asszony volt. Ő jegyezte a Hozsanna néktek magyar katonák! című költeményt is: „Dús orgiákat ült itt a becstelenség,/Árulók száján a bűn volt a törvény (...)/Úr volt itt a céda, az idegen fajta/ Aki elárulta, mocskolta honát (...) /Ma elröpült a város homlokáról, Mindörökre a vörös keselyű." Satöbbi.

Majorné Papp Mariska a teljes opust is előadta 1920 augusztusában a pécsi Széchenyi téren, amikor a Nemzeti Hadsereg bevonult az addig szerb fennhatóság alatt álló városba. A „vörös keselyű" kitétel nem a megszállókra vonatkozott, hanem a levert kommün Pécsett meghúzódó emigránsaira.  A sors fintora, hogy Tamás fia úgy pattan majd a szárnyas nagy barátjaként a vörös madárra, mint Nils Holgersson a maga Márton lúdjára.

Major TamásForrás: MTI/Várkonyi László

A költői hajlamú édesanya tanítónak tanult, de Rákosi Szidinél színészdiplomát is szerzett. Már végzett színésznőként ment hozzá Major Gyula Györgyhöz, aki inkább a ráció embere volt: magyar királyi műszaki számvevő. Három fiuk született. Tamás, a középső, 1910. január 26-án, kicsit sietve, hét hónapra. Anyja és a születése körül segédkező dajka, Busfi néni gyorsan újságpapírba burkolták, és már vitték is a paphoz. Mire apja hazatért a hivatalból, újszülött fia már megkeresztelve pihegett egy rongyokkal bélelt vájlingban a sparhelt közelében.Az apai ág felmenői ugyan nemesek voltak – ráadásul ott volt az atya „királyi" állása –, Majorék mégis szerény körülmények között éltek akkoriban Újpesten. Házuk három apró szobából állt, mosdás évekig a konyharészben, vécé az udvaron.

Ám Papp Mariska még így sem mondott le vágyai beteljesítéséről.

Amikor Major Tamást ötéves korában először vitték színházba, saját édesanyját is láthatta a budai Várszínház Trilby című előadásának játszói közt. Anyukája ugyanis – akkor már a keresztényszocialista párt nőbizottságának elnökeként – kijárt magának egy szerepet a színházban. 1917-ben szerzőként is debütált, a Hatalmas című darabjával a Budai Színkörben; 1919. november 16-án pedig az Állj meg, Horthy! című költeményével köszöntötte a Budapestre bevonuló kormányzót. Idővel a budapesti Városi Színházban léphetett fel a Névtelen asszony című darabban. Mariska hamarosan ifjúsági műveket állított színre az intézményben, ahova aztán főrendezőnek is kinevezték.
Major Tamás mondta egyszer: Nem arról volt szó, hogy én akartam színész lenni; anyám tervezte meg nekem ezt a pályát. Bennem látta meghosszabbíthatónak színészi vágyait. 

Édesanyja olyan színházi és mozielőadásokra is elvitte, amelyekben maga nem szerepelt. Tamás házuk udvarában próbálta leutánozni a nagy színészeket, némafilmsztárokat. 

Kilencéves korában élte át a kommün napjait. Akkor hallotta először – Major sosem említette, hol, kitől – Ady Endrétől A proletár fiú versét. Tamáska állítólag azonnal felismerte: Ady szövege mélyebb kérdéseket feszeget, mint az addig látott, a polgári világ ügyes-bajos dolgaira fókuszáló szalondarabok. Azon melegében megtanulta a verset és Ady több költeményét. 
Major utóbb felidézte: a lázító poémák tolmácsolásában rendpárti édesanyja segítette instrukcióival. Művészi elhivatottság inspirálta erre az anyát, vagy más megfontolás – arról nincs adat. Major Tamás az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium diákjaként Arany János Széchenyi emlékezete című versével aratott sikert – Ady és a többi lázító akkor éppen tiltó listán – egy iskolai Széchenyi-emlékünnepélyen. Az előadást megtekintette a konzervatív szellemiségű, humanista író, Gaál Mózes, egyben a Pest vidéki tankerületi igazgató. Az oktatásügyi nobilitás másnap kivillamosozott a Major családhoz Újpestre. Biztatta őket: fiuk mindenképpen a színészi pályát vegye célba. Tamás édesanyja ujjongott, édesapja kétségbeesett. Utóbbit orvosolandó Major Tamás maturálva a jogra is beiratkozott, de jelentkezett a Színi Akadémiára is.

Felvételije előtt Papp Mariska meglátogatta fiával Fáy Szeréna művésznőt. Major Tamás őt később szerényebb kvalitású, „pót" Jászai Mariként jellemezte, ám akkoriban mindenesetre tagja volt az akadémiai felvételi bizottságnak. A Szerénánál tett vizit után Major Tamást, aki Petőfi Sándor Magyar vagyok című versével kandidált, a Színiakadémia bizottsága a hallgatók sorába engedte.

Major visszaemlékezéseiben hangsúlyozta: Máig sem tudom, hogy mi döntött, Petőfi verse, vagy az anyám buzgalma, aki mindenüvé eljárt az érdekemben. Hosszú időre megzavart az, hogy a hátam mögött állandóan protezsált. Annál rettenetesebb érzés nincs, mint amikor az ember úgy érzi, hogy nem magának, vagy nem egészen magának köszönheti, ha némi sikert egyáltalán elér.

A táncoló ördögfióka

Major Tamás hallgatóként kitűnt tudásszomjával, és nyitottságával a színházi irányzatokra. A színészi karizma is elősejlett alkatának szögletessége, merevsége mögül. Már elsős akadémistaként színre léphetett a Nemzeti Színházban.  A Szentivánéji álom bergamaszka táncában alakította a lányt, sikerrel. 

Akadémistaként került be egy határokat feszegető Szomory Dezső darabba is. A Nemzeti repertoárjában – akkori vélekedések szerint – nem lett volna helye a „kétes" származású, kritikus hangvételű Szomorynak. A nagyasszony című művében Major ördögfiókát játszott: táncolt, énekelt. Felvillanását vastaps követte. Ám aztán a medvének öltözött ügyelőt is észvesztve ünnepelték, miután átcammogott a színpadon. Kiderült: az ováció valójában a darab elleni tüntetés. A „Turulisták" szervezte balhéban hamarosan már bűzbombák szálltak a színpad felé. Major egész életében erős emlék maradt az epizód.

Major Tamás (Archie Rice) a girlökkel John Osborne: A komédiás című színművébenForrás: MTI/Keleti Éva

Diplomázva, 1931-től hivatalosan is a Nemzeti Színház tagja lett. A teátrumot akkor Hevesi Sándor vezette. Az européer direktor, a magyar rendezőképzés megteremtője nemcsak publikumával, de társulatának nagy részével is harcban állt. A Nemzetiben korábban jöttek-mentek az igazgatók, a teátrum sokáig gazdátlan volt. Közben több színészből kikopott a hivatástudat. Sokan a szerepüket sem voltak hajlandóak megtanulni, a színházban a súgó lett a főszereplő: a többség őt követve deklamálta, „dalolta" a szöveget. Hevesi társulatának jó néhány tagját még Ferenc József kabinetirodája helyezte a színházhoz, cserébe a háborús érdemeikért.
A színészek Hevesi instrukcióit megmosolyogták, vagy kikérték maguknak. A többség kalapban, nagykabátban unta végig a próbákat, s már délben azt mondogatták: „Puha a leves!" Vagyis: ideje ebédelni.

A vaskalaposan konzervatív közönség így is eljárt Herczeg Ferencz, Csathó Kálmán szalondarabjaira, vagy a veretes dilettantizmust képviselő Voinovich Géza „műveire". Ebben a közegben Shakespeare, Molière is idegen, érdektelen szerzőnek számított.

A friss diplomás Major felháborodott mindezen, és megértette: a gazdátlanság elrothasztja a színházat. Másfelől látta Hevesi csatáit is, és hitte, a direktor megnyerheti a háborút. Hiszen olyan színészek is tagjai voltak a társulatnak, mint Bajor Gizi, Ódry Árpád, Kürti József, Sugár Károly. Büszke birtokosai mindannak, ami a hivatásukhoz tartozik.

Kezdetben Sugár Károly volt Major Tamás fő színházi mentora. Tőle tanult játéktechnikát, maszkolást, egyebet. Sugár az első világháború után hadifogolyként megjárta Szibériát, ahonnan gyalog tért haza. Útközben ragadt rá fogva tartói eszméiből is. Azokból is átadott valamennyit az őt mesterének választó ifjú színésznek. Major az 1930-as budapesti munkástüntetéseket is Sugár társaságában tekintette meg. Mindkettőjüket felháborította a rendőri brutalitás. Major apja azonban leszólta a „hőzöngő" melósokat. A degradáció miatt fia elköltözött otthonról. Hol itt, hol ott húzta meg magát.

Édesanyjával azonban napi kapcsolatban maradt. Még azok után is, hogy Olty Magda színésznő személyében a szerelem is beköszöntött az életébe. Párkapcsolata ugyanakkor tovább izmosította a mamájáétól eltérő eszmei vonzódásait. Olty Magda nevelőapja Bánóczi László volt, egy szocdem városatya. Bánóczi invitálta Majort a Simplon kávéházba, a baloldali művészek, értelmiségiek törzshelyére. Itt ismerkedett meg Major egyik legfontosabb szellemi atyamesterével, Reinitz Bélával.

Karikatúra a Pesti Izében 1947

Forrás: Origo

Konspiratív összejövetelek, illegális nyüzsgések

Az ötvenes éveit taposó Reinitz huszonéves művészek sokaságára is magnetikus hatással volt. Addigi élete egyszerre idézte nívósabb esztrádműsor bódító sokszínűségét, plusz kiérzett belőle egy fajsúlyosabb színmű minden mélysége. Érdemes elidőzni alakjánál.

Az 1875-ös születésű Reinitz jogból doktorált, ám elsősorban jó képességű kuplé- és sanzonszerzőként jegyezték. A múlt század első éveiben meghatározó szereplője volt a magyar kabaré kialakulásának, de zenekritikái is fontosak voltak. 1910 és 1918 között az Országos Munkásbiztosító Pénztárnál töltött be titkári posztot, továbbá az a Martinovics szabadkőműves páholy engedte tagjai közé, amelyhez Ady Endre tartozott. Reinitz zenésítette meg elsőként Ady verseit, és ő volt a bimbódzó munkásdal-irodalom egyik meghatározó reprezentánsa is. A Tanácsköztársaság diktatúrája idején a művészeti ügyek kormánybiztosa lett, valamint az államosított színházak ügyvivője. A kommün bukása után Bécsbe emigrált, és kitűnő zongoristaként osztrák, német és svájci városokban adott hangversenyeket. Bécsből az szélsőjobbra tolódó politikai közélet miatt tért vissza Budapestre 1931-ben. Hazájában még a színházak környékéről is eltiltották – barátai segítették egy ideig a megélhetésben –, ám pódiumot veszített polihisztorként erős késztetést érzett, hogy mindenképpen hatást gyakoroljon valamiféle publikumra. Azt találta meg a Simplon ifjú művészei között.

Major mellett Reinitz „tanítványa" lett a Belvárosi Színház fiatal színésze, Apáthy Imre, a Nemzeti Színház ifjai közül Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán, Ungvári László, Olty Magda.

Reinitz éjszakákon át esztétizált és politizált. Reggel felé a kávéházi újságtartó keretével ütlegelte azt, aki kimerülve hazafelé vette volna az irányt. Ütlegelés közben síros hangon fedte a klienst: „Nem hagyhatsz máris itt!" Olykor szavaltatta is „növendékeit". Reinitz arra adott reflexióiban teátrális bömböléssel intette őket: sose mondják pátosszal a fennköltségre hajlamosító Ady verseket. Reinitz avatta be az ifjakat József Attila költészetébe is, felhívta figyelmüket Csokonai művészetének többrétegűségére. (Érdemes említeni: Reinitz Béla 1943-ban, teljes kirekesztettségben, barátaitól, tanítványaitól akkor már elkerülve hal majd meg egy szegényeknek fenntartott zsidó kórházban.)

A harmincas évek Reinitz-fakultációjának hallgatói, mintegy a szeszgőzös kurzus mellékhatásaként, kezdik úgy érezni: ideje túllépni a szómágián, a cselekvésnek határt szabó kávéházi kereten. Első, kommunista szellemiségű gyűléseiket Olty Magda lakásán tartották, amelyeken a Népszava ifjabb szerkesztői is jelen voltak. A konspiratív összejövetelek hamarosan nagy népszerűségre tettek szert. Programot alkotnak, majd hozzálátnak a megvalósításához. Munkásgyűléseken, Vasas-matinékon lépnek fel, csatlakoznak Hont Ferenc baloldali Független Színpadához. Rendszeres szavalói a Vigadói Estek műsorainak. Agitáltak a háborúba sodródás ellen, majd a kilépés mellett. Mindeközben a színházi végzettségű revolucionisták többsége a hatalom által fenntartott Nemzeti Színház rendes tagja.

Ugyanakkor összesodródtak az ellenállási mozgalom hardcore szereplőivel is. Major Tamás közeli ismeretségbe került Révai Józseffel, Rajk Lászlóval, Szakasits Árpáddal, Kádár Jánossal. Személyes mentora is lett, mégpedig a négy elemijét csak kínlódva abszolvált Péter Gábor, aki majd az Államvédelmi Hivatal vezetője lesz.

Ki vagyok én?

Ami Major Tamás nemzeti színházi pályafutásának kezdeti éveit illeti: Hevesi Sándor 1932-ig tartó igazgatása alatt – végül csak elbukta a Nemzetiben vívott háborúját – Major csupán kisebb feladatokat kapott. A Hevesit követő direktorok sem terhelik túl. Major ezért beiratkozott a bölcsészkar francia szakára. Szorgosan tanult, vizsgázott. Másrészt él a konzervatív édesanyja által felkínált lehetőséggel: a mozgalmi matinék mellett a Városi Színházban folytat progresszív, balos felhangú színházi kísérleteket. Molière és Shakespeare sorozatokat rendez, amelyekben játszik is. Tervei szerint a Nemzeti Színház majdani közönségét „nevelik ki".

1935 októberében megjelent egy cikk a Színházi Életben, amelyben azt írják: négy olyan fiatal kapta meg a főváros 800 pengős ösztöndíját, akikről még a Színészszövetség sem hallott. Állítólag mind protekciós. A lap az egyik érintettként szólaltatta meg a huszonöt éves Major Tamást. Az újságíró felveti: ösztöndíját az is magyarázhatja, hogy Papp Mariskának a fia, aki a főváros megbízásából a Városi Színház diákelőadásait rendezi. Major hárít:Öt éve vagyok a Nemzeti Színház tagja. Szerepeltem mint színész, segédrendező, néha mint ügyelő is. Különösnek találom, hogy a Színészszövetség elnöke nem ismeri a nevemet. Elsősorban mert tagja vagyok a Szövetségnek, másodsorban azért, mert játszottam Békeffi László elnök úr darabjában, A bécsi menyasszonyban is.

Szakírók szerint Major Tamás Nemzeti Színházbeli pályája valójában csak 1935-ben indult be. Akkor került a színház élére a konzervatív Németh Antal. Az új direktor eleinte nem kedvelte Majort, hiszen, mint szinte mindenki, ő is tudott az ifjú színész illegális nyüzsgéseiről.Ám Németh Antal megérezte Majorban a színházi tehetséget is, és ellátta játékmesteri feladatokkal. Ahogy az is Németh elfogulatlanságát jelzi: egy alkalommal még A velencei kalmár előadást is átvette a Városi Színháztól. Csak Major túl szimpatikus Shylockot alakított saját rendezésében, ezért Gömbös Gyula miniszterelnök gyorsan be is tiltotta a produkciót a Nemzetiben. Más baj nem lett a dologból.
Németh Antal már kinevezése évében szerepekkel is kistafírozta az ifjú Majort. Igaz, a direktor szinte napi szinten kapta a leveleket Majornétól, aki pár semleges megjegyzés után rendre rátért fia lehetséges szerepeire.

Major Tamás arcaiForrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Majorra a kritika az 1935-ben bemutatott Ki vagyok én? című dán kísérleti darabban figyelt fel, amelyben epizódnyi feladata volt: levezetett egy terjedelmes matematikai tételt. Az Est írta alakításáról: rövid színrelépése közben szinte egy teljes élet pergett le a nézők előtt.
Hamarosan eljátssza A vihar Calibanját, Ibsen Nórájában Krogstadot, a Csongor és Tünde Duzzoghját. 1943-ban pedig a Tartuffe címszerepét. Szendrő József azt írta róla: A gazemberség lángocskái minduntalan lövellnek arcán, modorában és stílusában. Ő a nézőben nem hagy kétséget, már-már össze is kacsint vele, míg áldozatait behálózza. Alakítása démonikus, helyenként ördögi.Arról nem szólt a fáma: miként lehetett így hiteles Orgon elhúzódó naivitása?

Rigó Jancsi vastag bajusszal

Major folytatta versmondó körútjait is. A Városi színházban is aktív maradt. Az ellenállásban ugyancsak. Elvtársai utasítására rendelt például partizánindulót Illyés Gyulától. A költő egy hét múlva át is adta neki a kész művet. Major később úgy mesélte: Teljesen értelmetlen és használhatatlan volt. Nem akarták elhinni, hogy nem én írtam. Máig dührohamot kapok, ha erre gondolok.

Voltak sikerültebb akciói is. Lakást szerzett titkos gyűlésekhez, röpcédulát nyomtatott, agitált.

Mindeközben bátyja, Major Ákos a Magyar Királyi Hadseregben szolgált hadbíróként. Fiatalabb testvérük, Major Gábor pedig belépett a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségbe, amelyet a Don-kanyart megjárt honvédek hoztak létre, akiket hazatérve mentesítettek a további katonai szolgálat alól, ám ők megesküdtek: ha Magyarországot megszállják az orosz csapatok, önként jelentkeznek a haza védelmére. Az Imrédy Béla vezette szövetség tagjai 1945 februárjában élcsapatát alkották a Várból kitörő német és magyar szövetséges haderőknek. Major Gábor a túlélők között volt.

Major Tamás a maga részéről a német megszállást követően a „föld alá vonult". Álneve az illegalitásban Rigó Jancsi lett. Hamisított személyigazolványában pedig a Maróthy Gábor név szerepelt, foglalkozásként a hadüzemi tisztviselő. Vastag bajusszal, fekete keretes szemüveggel álcázta magát. Színészkollégája, Harsányi Rezső idézte fel később, mit gondolt akkori felbukkanásai kapcsán: Találkoztam az utcán Major Tamással, napszemüveg és álszakáll volt rajta, a kezében pedig fehér bot. Így járkált 1944 nyarán a pesti utcákon, hogy rá ne jöjjenek, kicsoda ő. Igen ám, de olyan kihívó és olyan színpadias volt ez a fehér botos grasszálás, hogy mindenki látta, aki nem vak, hogy egy kitűnő színész valamelyik szerepét folytatja a főváros utcáin.

Major Tamás múltidéző beszélgetéseken rendre említette: mozgalmi szerepvállalása idején folyton érezte a nyomozók, rendőrségi emberek közelségét. A lebukás, számonkérés állandó veszélyét. Másfelől: nincs nyoma, hogy a Horthy-rendszer elhárítása vagy Szálasi veszettjei különösebb figyelmet fordítottak volna Majorné Papp Mariska játékos kedvű gyermekére.

Major a homlokára csapott

Major Tamás egyszer azt mondta:Udvari bolondnak születtem, de királynak kellett lennem.Majorné Papp Mariska 1945 után hátrébb húzódott fia életéből. Már bőven akadtak mások, akik gondoskodtak Tamás előrejutásáról. Áprilisban a Magyar Kommunista Párt a következő képviselőket delegálta a Debrecenben összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlésbe: Lukács György filozófus, Kádár János műszerész, Péter Gábor szabó és Major Tamás színész.

Az ugyancsak 1945-ben alakult, kommunista befolyású Budapesti Nemzeti Bizottság öttagú színművészeti bizottságának tagjai: Gobbi Hilda, Both Béla, Oláh Gusztáv, Várkonyi Zoltán és Major Tamás. Utóbbi testület 1945. február 13-i javaslata irányt jelölt az újjászülető színházi életnek. Lényegében a Tanácsköztársaság színházpolitikai törekvéseit citálva.

Major Tamás a Nemzeti igazgatói pozícióját önhatalmúlag szerezte meg. Visszaemlékezésében úgy fogalmazott: Az nagyon mulatságos dolog volt, ahogy én a Nemzeti Színház igazgatója lettem.

Budapest, 1951. február: Major Tamás, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas igazgatója beszédet mond a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusán a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége (MÉMOSZ) székházában.Forrás: MTI/Bauer Sándor

Még Buda eleste előtt összegyűltek a színészek a Nemzeti pincéjében: Somogyi Erzsi, Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán, Maklári Zoltán, mások. Major a homlokára csapott: úgy, ahogy vannak, abból össze is áll a Tartuffe szereposztása. Biztatására kezdték is toborozni a közönséget az óvóhelyekről előmerészkedők között. Még mindenütt romok, az utcán halottak, de gyűlt a színházbarát publikum is.
Az első előadást a Magyar Színház épületében tartották, mert a Nemzetit bombatalálat érte. Az áramellátással ott is akadnak gondok, de Major mindjárt a szovjetek bevonulása idején barátságba keveredett egy Gurkin nevű orosz őrnaggyal, aki aggregátort szerzett a játszóknak.

A Nemzeti Blaha Lujza téri épületét is hamarosan kipofozzák, a Bánk bánnal nyitnak újra. Major saját pozíciója kapcsán úgy emlékezett: Még akkor sem volt olyan kérdés, hogy igazgató, nem igazgató.Ám aztán csak szóba került a dolog. 1945 októberében az Ideiglenes Nemzeti Kormány kultuszminisztere, Teleki Géza magához hívatta a Nemzeti Színház direktoraként buzgólkodó Major Tamást és rákérdezett: ki nevezte ki? Major azt felelte: senki, de „dolgozni kellett".

Major később úgy mesélte, hogy Teleki egyszerűen rábólintott. Azzal egészítette ki: Telekinek kellett volna kineveznie az igazgatót, de úgy látszik, nem merte akkor már.A báty, Major Ákos élete is akkoriban vett új irányt: a korábbi hadbíró az új rendhez csatlakozva a Budapesti Népbíróság és Népbíróságok Országos tanácsának elnöke lett, ő hozza az első halálos ítéleteket a háborús perekben.1945 novemberében a Nemzeti Parasztpárt tagját, Keresztury Dezsőt nevezik ki vallásügyi és közoktatási miniszternek, és ő ugyancsak feszegeti: miként került Major a Nemzeti Színház élére?
Major tartott egy nehezen kibogozható szpícset, amelyben azért arról is szó esett: a Kommunista Párt vezetői informálisan említették neki, hogy ő lesz az igazgató. Keresztury felajánlotta, hogy hivatalosan is megerősíti pozíciójában, valamint megkérte, szerződtesse vissza a teátrumhoz a nyugdíjazott Rózsahegyi Kálmánt. Major nem kért a megerősítésből. Rózsahegyire sem tartott igényt, mert szerinte „az egy műparaszt". Keresztury annyiban hagyta a dolgot.

Fényszóró - 1. évf. 2. sz. (1945. aug. 2.)Forrás: Origo

Már Rózsahegyi esete kapcsán is kimutatható az a kettősség, amely Major személyzeti politikáját, illetve az emberi viszonyokkal való sajátos kapcsolatát jellemezte. Rózsahegyi színi tanodája – amely meghatározó színészek sorát indította útjára, vagy készítette elő a Színiakadémiára – a legnagyobb konkurense volt a Major Tamás édesanyjának diplomáját kiállító Rákosy Szidi-féle tanodának. Persze hogy nem volt helye Major színházában. Ám Major tizenhat évvel később gond nélkül felkereste Rózsahegyit, amikor azt érezte: kezd megroppanni az igazgatói posztja. Rózsahegyit pedig még akkor is sokan szerették. Major a színész halálos ágya mellett megesküdött: amint Rózsahegyi felépül, visszaveszi a Nemzetihez.

Major „problémakezelése" kapcsán Várkonyi Zoltán egyik hajdani megjegyzése is sokat elárul. A Várkonyi által jegyzett, polgári szellemű Művész Színházat 1949-ben politikai szándékkal verték szét. Annak kapcsán mondta Várkonyi: Major hátamba döfte a kést, de humánus volt, mert nem húzta ki a pengét. Vagyis Várkonyi erős sérülése mellett tovább egzisztálhatott.

Jávor, Csákányi, Egri, Timár

Persze nem mindenki tudta hasonló iróniával szemlélni mindazt, amit Major Tamás igazgatása első éveiben kirótt rá. Többségük némán tűrt, vagy csak szikár tényeket osztott meg a nyilvánossággal.
A nyilasok által elhurcolt, németországi fogságból hazatért Jávor Pál vissza akart szerződni a Nemzetihez. Vacsorára hívta Majort, aki a desszert után közölte: nem vele képzeli a jövőt. Jávor nem sokkal később Amerikában próbálkozott karriert építeni, nem nagy sikerrel. Hazatérése után, 1959-ben aztán újra leszerződhetett a Nemzeti Színházhoz. Betegsége miatt azonban szerepet már nem kapott.

Csákányi Lászlót huszonnégy éves korában a Nemzetiből rántották be katonának 1944-ben. Osztaga a fronttal együtt hátrált, szovjetekkel addig nem is találkoztak. Linz környékén jártak, amikor vége lett a háborúnak. A várost elfoglaló szovjetek bevagonírozták, és útnak indították egy orosz fogolytáborba. A vonat néhány napig a ferencvárosi pályaudvaron vesztegelt. Csákányi pár barátja felkereste Majort: intézze el, hogy Csákányi lekerüljön a szerelvényről. Ám a direktor titkárnője közölte: Major elvtársnak rengeteg a dolga, nem érdemes rá várakozni. Csákányi László három évet húzott le orosz bányákban, gyárakban. Amikor hazakerült, egyik első útja a Nemzetibe vezetett. A színész így idézte fel az epizódot: Major Tamás titkárnője közölte, hogy az igazgató elvtárs házon kívül tartózkodik. Tudomásul vettem, bár az ajtórésen láthattam, amint a tükör előtt áll, és borotválkozik. Évekkel később Major elmesélte, hogy mielőtt odaértem volna, megcsörrent a telefonja. Elhangzott a rám vonatkozó utasítás: „Kirúgni, fasiszta!"

Már amennyiben Major igazat mondott. Major egyébként sietve szabadult meg Uray Tivadartól és Gombaszögi Fridától is. Uray esetét Major úgy magyarázta: Déry Tibor egy darabjában Uray az ellenszenves főhadnagyot olyan meghatóan játszotta, hogy a darab végén a figurát sajnálva sírt az egész nézőtér. Rákosi leüzent: ha ez nem változik meg, baj lesz. Mivel Uray nem volt hajlandó másképp játszani a szerepet, azonnal elvitték volna, engem pedig a legjobb esetben kirúgnak. Gombaszögi Frida eltávolítását Major így vezette le: Rendkívül nagyra becsültük és szerettük, de rájöttek, hogy ő kapitalista és nagypolgári. Központi rendelkezésre kellett elküldeni.

Ami Major első igazgató éveinek szakmai hibáit illeti, azt Egri István színész-rendező fogalmazta meg egy, a direktorhoz írt levelében: Rosszul vezeted a Nemzetit, Tamás. Nincs határozott programod, nincs egységes, összehangolt műsorpolitikád. A legsúlyosabb tehertétel igazgatói számládon önmagad mérhetetlen színészi és rendezői becsvágya. Te vagy a legtöbbet játszó színésze, legtöbbet rendező rendezője a színháznak.Egri lényegében azt fogalmazta meg: a színháznak van igazgatója, mégis gazdátlan. Major kapásból kirúgta Egrit.

Egri István és Major TamásForrás:Egri István örökösei

Hamarosan mennie kellett a Nemzeti Színházból Timár Józsefnek is. Különvéleménye volt az akkor induló Rajk-perről. Másrészt 1949. december 31-én sajátos hangsúlyozással szavalta a Szózat egy rövid részletét a Magyar Színház szilveszteri műsorában. A „Még jőni kell, még jőni fog / Egy jobb kor" sorokat kicsit megnyomta, előre is lépett. Ott ezt vastaps fogadta. Major viszont azonnal elbocsátotta Nemzetiből.
Timár segédmunkásként dolgozott évekig. Utóbb Major Tamás azzal érvelt: ha kiállt volna érte, bizonyára őt magát is elviszi az ÁVH, cafatokká verik, majd kidobják az ablakon, és még az emlékét is befeketítik. Úgy elmélkedett: igaz ugyan, hogy Timár Józsefet elküldték kicsit „valamilyen üzembe", de aztán nagyon jó dolga volt a Miskolci Nemzeti Színházban.

Akkor tehát Major marad

Amúgy a Rajk-per kapcsán Majornak a kényelmetlen Timár József nélkül is volt mitől tartania. Major akkoriban már Beck Judittal, a Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni házasságán karcot ejtő képzőművésznővel élt. Major Tamás erős karakterű, színház és irodalomkedvelő, amúgy ugyancsak mozgalmár múltú felesége a pártelitből inkább a kiműveltebb Rajk Lászlóval és az ideológiáért felelős kultúrpolitikussal, Révai Józseffel érzett szellemi közösséget. Péter Gáborral, Major korábbi mentorával kevésbé. Egy színházi premieren, melyen Rajk és Révai is jelen volt, Beck Judit azzal hárította a szünetben Péter Gábor meghívását egy esti beszélgetésre: már elígérkeztek Rajkékhoz. Major Tamás hamarosan a Rajk-per egyik fő bűntárs-gyanúsítottja lett. Beck Judit Rajkék otthonában található néhány skicce pedig bekerült az eljárás dokumentumai közé.
Ugyanakkor az ÁVH eljárása alatt Major Tamás végig a Nemzeti Színház élén maradhatott. Végül büntetésként öthónapos pártiskolára küldték, ahol, mint utóbb elmondta, nagyon jól érezte magát.

A pártiskolai hónapok után Majort behívták a párt kulturális főosztályára, ahol Révai József mellett jelen volt a színház párttitkára, valamint több, kulturális ügyekben felelős pártfunkcionárius, illetve a Nemzeti Színházat Major távolléte alatt irányító főrendező, Gellért Endre.

A jelenlévők megkérdezték Gellértet: Major leváltása után is vállalja-e a színház igazgatását? Gellért azt felelte: nem vállalja.
Akkor Révai és Gellért kivételével a pártfunkcionáriusok megszavazták Major leváltását. Az elnöklő Révai József pedig bejelentette: Akkor tehát Major marad.A helyén hagyott direktor később ezt úgy kommentálta: Hiába, személyi kultusz volt. Major utóbb azt is állította: tudomása szerint Péter Gáborék már előkészítették peranyagait arra az esetre, ha mégis menesztenék a színház éléről. Alighanem Major helyén tartásaPéter Gábor felé is üzenet lehetett, akit 1952-ben mozdították el posztjáról, aztán ült is, majd könyvtárosként dolgozott nyugdíjazásáig. 1993-ban halt meg.

Politikai diagnózisok

Gellért Endrét Major Tamás 1950-ben nevezte ki a Nemzeti Színház főrendezőjének. Mindketten hitték, hogy Sztanyiszlavszkij módszere kimozdíthatja a Nemzetit a „patetikus" tradíciókból. A háború utáni első Hamletet is közösen vitték színre 1952-ben. A rendezés marxista koncepcióját Révai Józseffel vitatták meg.

Másfelől mindketten ellenálltak annak a pártutasításnak – kisebb, nagyobb sikerrel –, hogy menetrendszerűen állítsák színpadra szovjet szerzők szocialista-realista darabjait.

Major későbbi olvasata szerint csak akkor támadtak közöttük feszültségek, amikor Gellért Endre Németh László és Illyés Gyula műveit kezdte favorizálni, mely szerzőket Major nem tartotta kompatibilisnek a kommunista eszmékkel. (Shakespeare, Molière esetében sosem említett ilyesmit. Igaz, velük nem is lehetett privát konfliktusa.)

Major Tamás, Németh László író és Aczél György kultúrpolitikus 1966. február 23-án a Kossuth KlubbanForrás: Fortepan/NÉMETH LÁSZLÓ TÁRSASÁG

Major és Gellért között 1956-ban tovább nőtt a feszültség. Major szerint Gellért az „ellenforradalmárokkal" szimpatizált, ami – ahogy azt évtizedekkel Gellért halála után felidézte – szerinte abban is megnyilvánult: Gellért egy alkalommal a járda túlsó feléről figyelte az őt amúgy a hétköznapokon Major ellen hergelő feleségét, amint az asszony együtt tüntetett a Corvin közben a diákokkal. Mindenesetre akkor még úgy tűnt: Gellért látja jól a jövőt. Ugyanis a teátrum forradalmi bizottsága – amelyet Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Raksányi Gellért és Szörényi Éva vezetett – a forradalom első szakaszában leváltotta posztjáról Major Tamást. Annak ellenére, hogy a gyűlésen Makay Margit – akit Major 1948-ban kirúgott, majd 1950-ben visszavett – azt mondta: Major nagyságú művészt kritizálni kisszerű és gyalázatos dolog.

Major nem sokáig maradt partra vetve. A szovjetek érkezésekor azonnal felajánlotta szolgálatait az MKP Központi Bizottságának. A forradalom leverése után azonnal visszakerült a Nemzeti élére. A korábbi történések kapcsán volt, akin bosszút állt, mást békén hagyott. A maga kiszámíthatatlansága szerint.

Major Tamás 1957-től már az MSZMP Központi Bizottságának is tagja volt, de arra még úgy is maradt ideje, hogy Gellért Endrét időnként pszichiáterhez kísérje. Major saját diagnózisa szerint Gellért pszichéjét az ellenforradalom idején tanúsított magatartása miatt érzett szégyen éppen úgy megtépázta, mint a Major irányába táplált szakmai féltékenység.

Gellértet egy alkalommal bent is tartották a pszichiátrián, ahol elektrosokk-kezelést kapott. Végül kezelőorvosa azt mondta Majornak: inkább kiengedik, mert bár valószínűleg öngyilkos lesz, az még mindig jobb, mint a sok szenvedés, amit a zárt osztályon kellene átélnie. Major – aki maga idézte fel egy könyvben az epizódot – nem vitázott, rábólintott.Egyébként Major bátyja ekkoriban éppen "ellenforradalmárokat" védett ügyvédként. Többször megesett: ha védence enyhébb ítéletet kapott a vártnál, Major Ákos maga folyamodott súlyosbításért. Ami pedig a legifjabb Major testvért, Gábort illeti: ő 1956-ban Nyugatra távozott.

A kettészakadt Nemzeti Színház

Major Tamás 1956-ban nevezte ki a Nemzeti Színház második főrendezőjének Marton Endrét. Gellért éppen Kínában járt egy delegációval. Nem tudta, hogy pozícióját lekettőzték. A váratlan döntés mentális állapotát sem erősítette.

Major – saját bevallása szerint – azért kezdte futtatni Martont, hogy megmentse tehetségét. A Vígből szerződtette a Nemzetihez, és azon igyekezett, hogy Marton Endrét polgári rendezőből átképezze kommunista rendezővé. Ám Marton nem akarta, hogy Major megmentse. Ragaszkodott saját alkotói személyiségéhez.

Major Tamás és Kállai Gyula, az MSZMP PB (Politikai Bizottság) tagja, az Országgyűlés elnöke kávézik és beszélget az Országgyűlés szünetében.Forrás: MTI/Vigovszki Ferenc

Egy idő után egymás ellen kezdtek rendezni. Csatáik miatt kettészakadt a társulat. Ennek kapcsán került szembe Major Gobbi Hildával is, aki kedvelte Martont. Az már korábban is köztudott volt, miket jelentett régi harcostársáról Major az ötvenes évek elején a pártvezetés felé, mert feljegyzései még a forradalom idején kikerültek a társulat nyilvánossága elé. Gobbiról azt írta:Erkölcstelensége és destruktív magatartása komoly nehézségeket okoz a társulat fejlődésében. Régi harcostársát végül 1959-ben tette ki a Nemzetiből. A következő évadban Gellért Endre – tíz Major Tamás mellett töltött év után – levetette magát egy liftaknába.A színházcsináló Major akkoriban már túllépett Sztanyiszlavszkijon is. Bertolt Brechtre esküdött fel. Úgy vélte, a német szerző színházi eszményein keresztül valósítható meg legteljesebben mindaz, amit egy harcos és kommunista elkötelezettségű színháznak meg kell valósítania.

Színházi legenda szerint egy készülő Brecht-darab próbáit is megnézte a kelet-berlini Berliner Ensemble színházban, majd itthoni rendezéséhez pontosan lemásoltatta az ott látott színpadkép furcsa vastraverzeit. A kusza és értelmezhetetlen látványvilágú színpadképről valaki kiderítette: Major Berlinben nem kész díszletet látott, a német színészek csupán jelzésben próbáltak. Lehet, mese a sztori, de találó.

Major Tamás 1962-ig igazgatta a Nemzeti Színházat. Az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális Osztályának 1962. április 10-én kelt leirata úgy fogalmaz:

Javasoljuk, hogy a Politikai Bizottság Major Tamás elvtársat mentse fel a Nemzeti Színház igazgatójának tisztje alól. Major elvtárs a felszabadulás óta igazgatója a Nemzeti Színháznak. Az utóbbi években munkájában jelentős fogyatékosságok voltak. Major elvtárs a színházban elsősorban mint rendező és színész működött, és az igazgatás tennivalóit az ismételt bírálatok ellenére is elhanyagolta. A gyenge igazgatás közben a színházban rossz légkör alakult ki, a művészek elégedetlenek voltak a tervszerűtlen, kapkodó és erősen szubjektivista vezetéssel, és a színház egész munkáját károsan befolyásolta. Ugyanakkor Major elvtárs művészi (rendezői, színészi) munkássága igen magas színvonalú volt, és ez mind a közönség, mind a művészek részéről ismételten elismerést váltott ki. Ezért javasoljuk, hogy Major elvtárs a jövőben a Nemzeti Színházban mint főrendező és színész fejtse ki tevékenységét.

Major a leváltását lényegében azzal kommentálta: kedvére volt a döntés, mert már unta az egészet.

A Nemzeti Színház szovjetunióbeli vendégjátékon. Balról Szersén Gyula, Király Istvánné tolmács, Zolnay Zsuzsa, Berek Kati, Major Tamás (félig takarva), Gyurkó László, Horvai István, Horkay János, Sztankay István.Forrás: Fortepan/Király Julia

Az igazgatói tisztségben Meruk Vilmos és Both Béla követte, majd Marton Endre kapta meg a pozíciót. Karinthy Ferenc, aki a Nemzeti Színháznak is dramaturgja volt, 1968-ban azt írta:Major, pestiesen szólva, kipukkant. Teljes eszmei, ízlésbeli zűrzavarban él, Brecht és a kabaré között, szimata is elhagyta, ami azelőtt mégiscsak a jó művészek felé vitte. (...) Fut a közönség kegye után, a karzatnak játszik és rendez – s úgyszólván minden rossz, amit csinál. Aki véres, vörös izzás volt – ma csak kiégett, megzavarodott, ócska bohóc.

Az imposztor

Marton Endrét 1978-ban menesztették a Nemzeti éléről. Szakírók szerint Major ekkor színészként valósággal kivirult.

Rádiókabaré felvétele, Jenő és Lujza: Major Tamás és Psota IrénForrás: Fortepan/RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG

1982-ben aztán a Nemzetibe visszatért Gobbi Hildával szerződött át az induló Katona József Színházhoz. A két „öreg" részéről ez akkor „forradalmi" lépésnek számított. Major élete vége felé játszotta el a Katonában Spiró György Az imposztor című drámájának főhősét, amelyet az író részben róla mintázott. 1984-ben a Vadászat című Hobo-lemezen is szerepelt. Ő citálta a prológusban A vadászat alapelveit.

Major Tamás és Kállai Ferenc a Döglött aknák című darab előtt az öltözőben.Forrás: MTI/Benkő Imre

Major Tamásnak gyermeke nem lett. Beck Judit mellett  élete alkonyán kapcsolata volt egy "szoborszépségű" ifjú színésznővel, majd egy "maszekvilághoz" tartozó, ugyanakkor művelt, kötőipari termékekből kényelmes egzisztenciába került  pesti asszonnyal. Utóbbitól kapott egy kutyát, azt Major Tamás nagyon szerette.   

Egy évvel Major Tamás halála előtt Karinthy Ferenc már így írt róla: Tegnap este váratlanul és bejelentetlenül beállított Major. Csaknem 80 éves, súlyos szembeteg (2 szürke hályog, 2 retinaleválás), amellett egy vesekőműtét, bélműtét és valószínűleg prosztata is. Mindezek ellenére hallatlanul fickós, pepita zakóban és kockás sildes sapkában, teli tervekkel, elképzelésekkel. Vagy másfél órát ült itt, és nem is pontosan bírtam követni, hogy mit mond. Csupán megismételhetem, amit itt már korábban leírtam: ismerem minden förtelmes bűnét, gyilkosságát. S mégis van benne valami megragadó, ez az elfojthatatlan életkedv, kiolthatatlan láng.

Major Tamást sokan gyűlölték, akadtak rajongói.A publikum csak annyit látott belőle, amennyi a zsöllyesorból megfigyelhető. Az sem kevés.

1986. április 13-án halt meg. Amikor két héttel korábban kórházba került, Major Tamás azt mondta a személyzetnek: ha lábbal előre kell elhagynia az intézményt, senki nem kap tőle hálapénzt.

Major TamásForrás: Fortepan/KÁDAS TIBOR

Források:

Illés Jenő: Forró színpad - Major Tamás visszaemlékezései,sorozat, Lobogó folyóirat 1975. 

Antal Gábor: Major Tamás,  Népművelési Propaganda Iroda, Budapest 1982

Marton Frigyes: Portré öniróniával, Major Tamással beszélget Marton Frigyes, a Magyar Rádió műsora 1983. december 26-án.

Koltai Tamás: Major Tamás (A Mester monológja) Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest 1986.

Kocsis L. Mihály: Van itt valaki (Major Tamás) Minerva, Budapest 1987

Fábián Titusz: "Kirúgni, fasiszta" - Major Tamás története, mno.hu, Budapest 2016.

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár