Vágólapra másolva!
„Fény, zene, vihar!” - üvöltötte Pásztor Anna, Charlie és a Punnany Massif, és ezzel elkezdődött a 25. Telekom VOLT Fesztivál hétfőn. Aztán jött az egész estés show, a Petőfi Zenei Díjak átadása. Azt már régen bejelentették, hogy idén Demjén Ferenc kapja az életműdíjat, a többi kategória győztese a közönség szavazatai alapján viszont hétfő este derült ki. 
Vágólapra másolva!

Jó két óra nagyszínpadi diszkó után hétfőn, este 9 órakor megszólalt Sopronban az idei VOLT Fesztivál himnusza, az Ami VOLT az majd lesz! Pásztor Annával, Charlie-val és a Punnany Massiffal. Aztán Rátonyi Krisztina és Harsányi Levente műsorvezetők felkonferálták a Sopronban felnőtt Hient, akit rövid száma után a Dal 2017 Akusztik verseny győztese, Benji követett, utána pedig jött az első kategória.

Türelmes diszkózás

A díjátadó csak este 9-kor kezdődött, de a Nagyszínpadon már nagyjából 7 órától ment a diszkó. A legkülönbözőbb magyar és külföldi slágerekre ugrált több száz ember a placcon. Jól megfért egymás mellett a "Tedd fel a kezed, mert én más vagyok"-sor és a Jump around ugráló ritmusa vagy akár a Mr. President Coco Jumbo-ja. A díjátadót váró tombolók pedig boldogan ugráltak minden rövidke dalrészletre. A DJ sokszor ugyanis a kiélvezés előtt átkeverte a zenét. A közönség kedvét ez sem szegte, a halkításoknál rendre ügyesen üvöltötték a szövegeket.
Benji a színpadon Fotó: Rockstar Photographers

Az év felfedezettje

Charlie a VOLT-himnuszos kezdőprodukciója után is feladatot kapott: ő adta át a Petőfi-szobrot a Soulwave zenekarnak, ugyanis ők nyerték Az év felfedezettje kategóriát. Fodor Máté énekes azt mondta, miután átvette a díjat: „szeretnénk megköszönni a közönségnek, a szakmai zsűrinek, a kiadónknak”. Aztán azzal fejezte be, hogy

A Soulwave együttes tagjai, az Év Felfedezettje kategória nyertesei Forrás: MTI/Nyikos Péter

Charlie egy hangos „rákenroll” felkiáltással üdvözölte a díjazottakat. (A kategória további jelöltjei voltak a Bagossy Brothers Company, ByeAlex és a Slepp, Petruska, és a Szabó Benedek és a Galaxisok.) A díjátadás után lépett színpadra Mező Misi NAZA nevű formációja. Aztán jött a következő kategória.

Az év koncertje

A kategória győztesét Bentzik Réka, az MVM kommunikációs és külügyi kapcsolatokért felelős igazgatója jelentette be. A győztes pedig a

Quimby lett

a Micsodaország című, 25 éves születésnapjukon előadott Aréna-koncertjével. Kiss Tibor viccesen azt mondta, hogy, „igazán mérgesek lettünk volna, ha nem mi nyerünk, mert ebben a kategóriában voltunk a legesélyesebbek”. Aztán elárulta, hogy azon a koncerten legalább 200 ember dolgozott.

Az év koncertje kategória győztese, a Quimby: Balanyi Szilárd, Kiss Tibor, Varga Livius Forrás: MTI/Nyikos Péter

(A kategória további jelöltjei voltak az Anna and the Barbies, a Fish!, a Halott Pénz, a Margaret Island és a Vad Fruttik.) A Quimby után pedig jött a Rap Allstars, azaz az Animal Cannibals, a Hősök, Deniz, és Sub Bass Monster alkotta formáció, és a magyar könnyűzene slágereit dolgozták fel rövid, rappesített részletekben.

A Rap Allstars tombolása a színpadon Fotó: Rockstar Photographers

Merítés

A nyolc kategória jelöltjei a Petőfi Rádió 2016. március 1. és 2017. március 1. között legtöbbet játszott 150 dala voltak. Ezek közül választott ki 5-5 jelöltet egy 200 fős szakmai zsűri, akikre aztán a Petofilive.hu-n szavazhatott a közönség idén, május 20. és június 20. között.

Az év videoklipje

A legjobb klipért járó szobrot a több Oscar-díjas Mindenki vágója, Csillag Manó adta át a Halott Pénznek az Élnünk kellett volna című dalukhoz készített videójukért. Marsalkó Dávid a színpadon azt mondta, köszönik szépen, de igazából

nem igazán számítottak arra, hogy megnyerik ezt a díjat.

Ennek ellenére természetesen megköszönte a díjat mindenkinek, aki szavazott rájuk. Ezután kiemelte a klip rendezőjét és a teljes stábnak is köszönetet mondott, akik így-úgy dolgoztak a videón. (A kategória jelöltjei voltak még a 30Y-tól az Elsőre, a Blahalouisianától a Deeper, a Quimbytől a Forradalom, valamint a Bieberstől a Vár a holnap című dalok klipjei.)

Az idei Nagy-Szín-Pad!-győztes Lóci Játszik fellépése után pedig rövid szünetet jelentett be Rátonyi Krisztina. A nagyjából 8-10 perces pihenő után már a színpadon is volt a Brains egy egész hosszú produkcióval.

A Nagy-Szín-Pad!-győztes Lóci Játszik a színpadon Fotó: Rockstar Photographers

Az év zenekara

Dzsudzsák Balázs adta át a szobrot a kategória győztesének, azaz a

Halott Pénznek.

Marsalkó Dávid azt mondta, „ismét szeretném megköszönni mindenkinek, aki ránk szavazott, aki hallgat minket, aki jár a koncertjeinkre”. Ezután köszönetet mondott a zenekar minden tagjának, mert ahogy mondta,

Az év zenekara díjjal kitüntetett Halott Pénz Forrás: MTI/Nyikos Péter

(A kategória jelöltjei voltak még a Blahalouisiana, a Fran Palermo, a Honeybeast és a Margaret Island.) Utánuk pedig a Tankcsapda rövid, motorozásról szóló rövidfilmjét vetítették, aztán elő is adták a témába vágó Nincs fék című dalukat. A színpadot először motorosok lepték el, néhányuk a felállított halálgömbbe is bement cikázni a szám alatt. Aztán jött a Köpök rátok, utána pedig színpadra lépett ef Zámbó István Munkácsy-díjas képzőművész, az A. E .Bizottság alapítója, hogy bejelentse a következő kategória győztesét.

Az év DJ-je

A díjat Lotfi Beginek adta át ef Zámbó. A DJ azzal kezdte, hogy „helló, Sopron”, aztán mindjárt gratulált az összes jelöltnek, majd tapsot is kért nekik, majd köszönetet mondott minden előadónak, akikkel az utóbbi években együtt dolgozott, a kiadójának, a közönségnek, aki rá szavazott, végül pedig feleségének. (A kategória jelöltjei voltak még Andro, Hot X, Julia Carpenter, Jumodaddy és Metzker Viki.) Az év DJ-je díj átadása után stílszerűen a berlini Alle Farben lépett színpadra, és viszonylag sokáig ott is maradt.

Az év női és férfi előadója

A díjat Palvin Barbara és partnere adták át. Először Az év férfi előadója díj nyertesét jelentették be, amit a Halott Pénz frontembere

Marsalkó Dávid nyert.

Rövid viccelődés után pedig bemondták Az év női előadója díj nyertesét is, a Margaret Island énekesnőjére, Lábas Vikire szavaztak a legtöbben. Ezután újabb rövid szünetet hirdettek, majd jött az elsősorban a Mindenki című Oscar-díjas film miatt híressé vált Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa a Halott Pénzzel. Egy kisfilm után Pavel Danek és Demjén Ferenc közös szerzeménye, a Vigyázz a madárra után a Halott Pénz Majd-ját adták elő, végül pedig Marsalkóék már a kórus nélkül játszották az Otthon-t.

Az év dala

A díjat ebben a kategóriában Zséda és Caramel adták át a Wellhellónak. Az elismerést a Sohavégetnemérős című dalukért kapták. Fluor Tomi azzal kezdte, hogy remélték, hogy a tavalyi Budapest Parkos koncertjeikért jelölik őket a legjobb koncert kategóriájában is. Majd egyszerűen megköszönte a közönségnek a támogatást, a szavazatokat. (A kategóriában még a Bagossy Brothers Company Harmonikás-ára, a Blahalouisiana Túl távol, elég közel-jére, a Hiperkarma Délibáb-jára, az Irie Maffia Bajnok-jára és a Quimby Forradalom-jára lehetett szavazni.) Ezután a Vad Fruttik minikoncertje következett, amit első nagy slágerükkel, a Nekem senkim sincsen-nel kezdtek.

A Legenda

A második Petőfi Életműdíjat Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert adta át Demjén Ferencnek, aki kedvesen azzal kezdte, hogy „nagyon szépen köszönöm, és nem szeretnélek feltartani titeket”. Azt is elmondta, hogy van már jó pár életműdíja, de ezt tartja a legjelentősebbnek.

Demjén Ferenc, miután átvette a Petőfi Életműdíjat Forrás: MTI/Nyikos Péter

Ezután következett a VOLT Allstars, akik Demjén egykori szerzeményét, a Jelszó: Love című dalt adták elő, amit Rózsi sokáig még a Bergendyvel adott elő.