Megtalálták Billy Elliot valóságos mását

Vágólapra másolva!
Az indiai tinédzsert hiphoptáncosként fedezték fel, és tehetségére még a New York-i American Ballet Theatre is felfigyelt.
Vágólapra másolva!

A 15 éves Amir Shah hiphoptáncot tanult egy mumbai tánciskolában, amikor az izraeli-amerikai balettmester, Yehuda Maor felfigyelt rá. Meghívta, hogy csatlakozzon balettóráihoz, ennél jobb döntést pedig nem is hozhatott volna.

„Nem tudom, hogyan jutott a balettelmélet ennek a gyereknek a testébe. Mindent tudott” - mondta Yehuda Maor arról, hogy milyen magától értetődő módon sajátotta el Amir az új mozgásformát. A BBC-nek adott friss interjújában arról beszélt, hogy egyetlen óra után tudta, hogy Amirral megütötte a főnyereményt.

Két év alatt Amir annyit fejlődött, hogy

a világ egyik legjelentősebb társulata, a New York-i American Ballet Theatre is felfigyelt rá,

és rendhagyó módon meghívták, hogy tanuljon a Jacqueline Kennedy Onassisról elnevezett tánciskolájukban. Amir tehát óriási lehetőséget kapott - feltéve, hogy összegyűjti az utazáshoz, a megélhetéshez, a nyelvtanuláshoz és a vízumhoz szükséges pénzt (a tandíjat és a szállás költségeit egy alapítvány állja).

Yehuda Maor és Amir, akinek az apja hegesztő, és öt testvérével nagyon szerény körülmények között él Mumbaiban, most a közösségi finanszírozásban reménykedik.

- mondja GoFundMe-n található videójában. A BBC-nek pedig arról beszélt, hogy a szülei jóformán azt sem tudják, mi az a balett, de ő maga a helyi közösségben már híres lett.

Kelly Ryan, a tánciskola szóvivője az Independentnek elmondta, hogy Amir videós meghallgatáson nyert felvételt, és ősztől várnák a kurzusokra. A hihetetlenül tehetséges fiút egyébként már korábban is hívták, hogy tanuljun az Egyesült Államokban, akkor viszont vízumproblémák miatt nem tudott élni a lehetőséggel.

Most, egy hónap után a kívánt 15 ezer dolláros összegnél már több is összegyűlt arra, hogy Amir valóra válthassa az álmát az American Ballet Theatre-ben.

Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a csodagyereknek tartott Amir sztorija bejárta a sajtót.

Valószínűtlen történetét legtöbbször a Billy Elliot című filmhez hasonlítják,

amelyben egy bányászcsaládból származó kisfiú nyer felvételt az angol királyi balettiskolába.

A Billy Elliot musicalváltozatát Szirtes Tamás rendezésében 2016 nyarán mutatták be a Magyar Állami Operaházban, azzal a kimondott céllal, hogy ösztönözzék a kisfiúkat a balett-tanulásra. Idén a tavaly ősszel kiválasztott új gyerekszereplőkkel, 22 előadásos nyári sorozatban látható ismét a Billy Elliot.