A lassú szexről szól a nyár legnagyobb slágere

Luis Fonsi Daddy Yankee
CORAL GABLES, FL - APRIL 27: Luis Fonsi and Daddy Yankee perform onstage at the Billboard Latin Music Awards at Watsco Center on April 27, 2017 in Coral Gables, Florida. (Photo by Sergi Alexander/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Hetek óta nem kérdés, hogy mi az idei nyár legnagyobb slágere. Nem lehet úgy hallgatni a rádiót, hogy ne fussunk bele folyamatosan, gyerekektől a nyugdíjasokig éneklik az emberek a refrént a strandon, és egymás után születnek a feldolgozások is a Despacitóból. Ha a címe nem ismerős, a dallamát már valószínűleg akkor is hallotta a Puerto Ricó-i dalnak, cikkünkből pedig azt is megtudhatja, hogyan vette be Luis Fonsi és Daddy Yankee száma a világot.
Vágólapra másolva!

Mi ez az egész?

Kezdjük az alapoknál: a Despacito a Puerto Ricó-i énekes és dalszerző, Luis Alfonso Rodríguez López-Cepero, művésznevén Luis Fonsi és honfitársa, a rapper Ramón Luis Ayala Rodríguez, azaz Daddy Yankee közös dala. Kettejük közül Daddy Yankee volt eddig a világszinten ismertebb, akinek 2004-es Gasolina című száma hatalmas sláger lett, és úgy tartják, hogy a Puerto Ricó-i reggaeton térhódításában alapvető szerepet játszott. A rapet és az éneklést keverő, hiphop és latin elemeket ötvöző stílus királyának is szokták nevezni Daddy Yankee-t, a Despacitót viszont nem ő, hanem Luis Fonsi írta. (És egyébként a Despacito az alkotók szerint nem is igazi reggeaton, inkább csak olyan elemeket tartalmazó popdal.)

Luis Fonsi elmondta, hogy a szám úgy született, hogy beugrott neki a dallam egy része, és

a despacito szó, ami magyarul annyit tesz, hogy lassan.

A dal az énekes új lemezéhez készült, és a kiadónak is nagyon beakadt a dal, ezért elkezdtek erre az egy felvételre koncentrálni. Luis Fonsi Daddy Yankee-nek is megmutatta a Despacitó-t, mert úgy érezte, hogy valami még hiányzik belőle, és a rapper egyből kapott a lehetőségen, hogy közreműködjön benne. A szám pedig januári megjelenése után vírusként terjedt, és hamar a latin slágerlisták élére került.
Miközben az egészen fiataloktól az idősebbekig mindenki lelkesen próbálja utánozni a spanyol szöveget, de leginkább csak addig jut, hogy Des-pa-ci-to, érdemes megjegyezni, hogy

a szám a szexről szól.

Luis Fonsi és Dadde Yankee arról énekel, hogy minél lassabban csinálják, annál jobb lesz, és kifejezetten erotikus részei is vannak a szövegnek.

Luis Fonsi és Daddy Yankee a Billboard latin zenei díjátadóján Forrás: Getty Images/Sergi Alexander

Miért olyan nagy szám?

A szöveg érzéki, és a ritmusra meg egyből mozogni támad kedved. Ezt akartam létrehozni a dallal: egy jókedvű számot, amiben megvan a latin érzés, amit nagyon szívesen éneklek, és ami egyszerűen megtáncoltatja az embereket” – mondta Luis Fonsi még januárban, pár nappal a szám megjelenése után a Billboardnak, ugyanis a zenei magazin már akkor felfigyelt a Despacitó-ra, hiszen az egy nap alatt a legtöbb letöltést produkáló spanyol nyelvű szám lett.

Luis Fonsi persze már akkor hozzátette, hogy ekkora sikerre és rekorddöntésre nem számított, azóta pedig eltelt fél év, és a Despacito már most az ötödik legnézettebb videó a YouTube-on. 45 országban vezette vagy vezeti a toplistákat, az Egyesült Államokban pedig

az 1996-os Macarena óta nem volt olyan spanyol nyelvű szám, amely ennyire népszerű lett volna.

A BBC-nek Luis Fonsi legutóbb azt mondta erről, hogy természetesen tudja, hogy mekkora siker lett a dala, de még nem igazán tudja felfogni.

Miért lett ennyire népszerű?

A dal hatalmas sikeréhez a fülbemászó dallam, a jól táncolható ritmus és az időről időre divatba jövő latin dallamok mellett az is jócskán hozzájárult, hogy áprilisban váratlanul megjelent egy remix verzió a popzene egyik legnagyobb sztárja, Justin Bieber közreműködésével.

Neki köszönhetően a dal egy olyan népes táborhoz is eljutott, akik talán nem kifejezetten hallgatnak latin zenét, illetve a betoldott angol nyelvű részek miatt

a nem spanyol ajkú közönség is jobban tudott kapcsolódni a dalhoz.

A remix ötlete a kanadai sztártól származott, aki egy kolumbiai diszkóban hallotta a dalt, és feltűnt neki, hogy mennyire népszerű. A stúdión keresztül lépett kapcsolatba Luis Fonsival, aki szintén lelkes volt a koprodukció kapcsán.

Annak érzékeltetésére, hogy mekkora húzónév Justin Bieber, talán elég, hogy Sorry című száma jelenleg a harmadik leghallgatottabb a YouTube-on, de korántsem igaz, hogy neki köszönhető a Despacito óriási népszerűsége. A dal ugyanis három hónap alatt bőven felülmúlta az egymilliárdos letöltést a videómegosztón - ami ilyen gyorsan eddig csak Adele Hello című számának sikerült -, és jó úton haladt, hogy a legnépszerűbb spanyol nyelvű dal legyen. A bieberes változat viszont újabb lökést adott a sikersztorinak, bár sok helyen, így például nálunk is, inkább az eredeti verziót hallani a rádiókban.

A Despacito fél év alatt önálló kulturális fenomén is lett, amely számtalan feldolgozást és paródiát inspirált.

Magyarországon Jolly csapott le rá,

akit a Kis Grofóval közös No roxa áj-ból ismerhetünk, és Marcosszal közösen készítettek egy saját verziót. Elég sajátosan nyúltak a dalhoz, külön történetet is kreáltak köré, de ez, a szerelmet a középpontba helyező magyar változat is nagyon népszerű lett. Június 23-án került fel a YouTube-ra, és már majdnem kétmilliós letöltésnél tart.

Számtalan mémet is inspirált a dal, illetve készült egy karaoke app is, amivel mi is tátoghatunk rá, de a legérdekesebb talán az, hogy a legfrissebb hírek szerint a Puerto Ricó-i turizmusnak is új lendületet adott.

A Billboard egy helyi lapot idéz, amely szerint

45 százalékkal megnőtt a külföldi turisták érdeklődése az ország iránt,

mert az emberek kíváncsiak lettek rá, hogy honnan jött ez a két zenész.

Valószínűleg az imázsfilmnek is beillő videóklip is jócskán hozzájárult a fokozott érdeklődéshez, így most már olyan túrákra is befizethetünk, ahol bemutatják azokat a helyszíneket, ahol a videót forgatták. Luis Fonsi az erről szóló hírt úgy kommentálta, hogy nagy öröm ez számára, mert a dal és a klip igazi főszereplője maga Puerto Rico.

Ki vannak éhezve az emberek a latin zenére?

Justin Biebernek viszont kellemetlensége is volt a dal miatt: májusban előkerült róla egy videó, amelyből kiderül, hogy még annyit sem tud a szövegből, hogy Despacito, ezért más szavakkal helyettesíti, a többit pedig elintézi blablázással.

Június 13-án pedig egy fesztiválnyi embert haragított magára Svédországban, amikor hiába kérték tőle a számot.

– mondta Bieber, ami akkora felháborodást keltett, hogy még egy üveget is hozzávágtak, és úgy kellett félrehúznia a fejét.

Luis Fonsi egyébként arról beszélt, hogy nem hibáztatja Justin Biebert azért, mert nem tudja a dalszöveget. Elmondta, hogy Bieber akarta spanyolul énekelni a refrént, és a szerző persze örült volna neki, ha kívülről is megtanulja, de mivel nem az anyanyelve, szerinte ezt nem lehet számon kérni rajta.

Korábban pedig azt mondta, hogy hatalmas dolog, hogy Bieber vette a fáradságot, hogy felvegye a saját részét, és ez is mutatja, hogy egyre több korlátot ledönt a latin zene. Egy interjúban pedig arról beszélt, hogy az emberek világszerte ki vannak éhezve erre a zenére.

Hogy ez mennyire van így, azt mi is megtapasztalhatjuk, hiszen Luis Fonsi európai turnéra indult, hogy megtámogassa a Despacitó-t, és ennek keretében

Magyarországra is ellátogat: augusztus 7-én lép fel a Budapest Parkban.

Új lemeze pedig a tervek szerint 2017 végén jelenik meg.