Vágólapra másolva!
Egy kaliforniai galéria látogatója 200 ezer dolláros, azaz több mint 53 millió forintnak megfelelő kárt okozott, amikor egy sorozatnyi műalkotást tett tönkre szelfizés közben.
Vágólapra másolva!

A Mashable azt írja, hogy az eset néhány héttel ezelőtt, a 14th Factoryban történt Los Angelesben. A galéria tájékoztatása szerint a kiállított alkotások maradandóan károsodtak, mikor a nő feldöntötte az őket tartó talapzatokat.

Az ügyetlen szelfit a galéria biztonsági kamerái is rögzítették. A Live Leak által közzétett felvételen jól látható, hogy

a nő leguggol a tárgyakat tartó talapzatok elé, valószínűleg azért, hogy lefotózza magát, de közben feldönti az egész sort,

amik így dominókként borulnak egymásra, és legalább tíz tárgy megsérül.

A 4th Factory egyébként egy nonprofit kortárs művészeti galéria, amelynek Hypercaine című alkotását tette tönkre a látogató. Ez egy csomó különböző formájú koronából áll, amelyeket más-más médiumok segítségével hoztak létre. A galériát egy Hongkongban élő brit művész, Simon Birch alapította.