Exhumálták Salvador Dalít

2017.07.21. 11:25

Kihantolták Salvador Dalí maradványait csütörtök este, majdnem három évtizeddel a halála után, hogy lezárulhasson a Pilar Abel által indított, hosszú idő óta húzódó apasági per.

A 61 éves jövendőmondó, Pilar Abel bírósághoz fordult, amely kimondta: az apasági teszthez DNS-mintát vehetnek Salvador Dalí halotti maszkjáról. Ez viszont nem hozott döntő eredményt, ezért a bíró elrendelte, hogy exhumálják a művész maradványait, mivel más módon nem lehetett DNS-mintát szerezni Dalítól, akinek nincs törvényes leszármazottja. 

Az exhumálásra csütörtök este került sor a katalóniai Figueresben található Dalí-múzeumban, ahol a művész kriptája található. Miután az utolsó látogató is elhagyta a múzemot, elmozdították a másfél tonnás kőlapot a művész sírjáról, hogy hozzáférjenek a fakoporsóhoz, és begyűjtötték a szükséges mintákat - írja a Guardian

Az exhumáláis folyamat majdnem négy órán át tartott. A festő bebalzsamozott holttestét épen, jól konzervált állapotban találták - híres, védjegyének számító bajsza sértetlen volt, pont úgy, 10 óra 10 perces szögben áll, mint ahogy életében is - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Lluís Penuelas, a Fundación Gala-Salvador Dalí, a művész hagyatékát kezelő alapítvány főtitkára. 

Figueres, 2017. július 20. Egy koporsót hoznak Salvador Dalí spanyol szürrealista festő figueresi múzeumába 2017. július 20-án, miután egy madridi bíróság elrendelte az 1989-ben elhunyt Dalí földi földi maradványainak kihantolását, mert a 61 éves katalóniai Pilar Abel apasági keresetet nyújtott be, és a kérdés eldöntéséhez DNS-vizsgálatra van szükség. (MTI/AP/Manu Fernandez)Forrás: MTI/AP/Manu Fernandez

A termet, ahol a kripta található, lefüggönyözték, hogy kizárják a nyilvánosságot. Az exhumálásánál közvetlenül öten voltak jelen: a peres felek ügyvédei, két igazságügyi orvosszakértő és egy egészségügyi segítő. A szakemberek hajból, körömből, fogból és két csontból vettek mintákat a DNS-vizsgálathoz.

Juan Manuel Sevillano, az alapítvány ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szerinte az eljárás morális kárt okozott, az exhumálást elrendelő bírói döntés pedig nem volt megalapozott.

Albert Segura, az alapítvány ügyvédje arról beszélt, hogy tanulmányozzák kártérítés követelését a bíróság hibás eljárására hivatkozva, valamint azt is, hogy ha a DNS-vizsgálat nem igazolja Dalí apaságát, az exhumálási költségeket kifizettessék a magát a festő lányának valló Pilar Abellel.

A DNS-mintát Madridba szállítják, hogy összevessék Pilar Abel mintáival, aki azt állítja, hogy az édesanyjának 1955-ben viszonya volt a művésszel. Dalí 1989-ben halt meg, Abel pedig tíz éve szeretné bebizonyítani, hogy a művész volt az apja. Azt állítja, hogy a fizikai hasonlóság is bizonyítja, hogy Dalí az apja, és az egyetlen dolog, amiben különböznek, hogy neki nincs bajsza. Pilar Abel arról is beszélt, hogy nyílt titok volt a családjában biológiai apjának kiléte. 

Pilar Abel Salvador Dalí spanyol szürrealista festő figueresi múzeuma előtt 2017. június 26-án, amikor egy madridi bíróság elrendelte Dalí földi maradványainak kihantolásátForrás: MTI/EPA/EFE/Robin Townsend

A spanyol törvények szerint a nő Dalí vagyonának a negyedét örökölné, ha a DNS-teszt bebizonyítaná az igazát. Jelenleg egy alapítvány gondozza a művész jól jövedelmező hagyatékát, amely fellebbezett az exhumálási döntés ellen, de bíróság mégis engedélyezte a sír felbontását.

Mivel Salvador Dalí a spanyol államnak adományozta a hagyatékát, Pilar Abel most az alapítvánnyal és az állammal szemben is benyújtotta igényét. 

A DNS-vizsgálat eredménye 1-2 hónapon belül várható. Pilar Abel azt mondta, hogy nagyon várja már, hogy kiderüljön egyszer és mindenkorra az igazság, és hogy nem ideges, hanem boldog és biztos a dolgában. 

A következői bírósági tárgyalás szeptember 18-án lesz az apasági perben, ezen várhatóan hivatalosan is bejelentik a vizsgálati eredményeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK