Egy kinyújtott kéz története

2017.07.25. 08:57

Ókovács szerint az opera – 2/34. levélária

Kedves Néném!

Ebben a csudameleg nyárban köszönöm, hogy elküldte a Magyar Narancs minapi interjúját, amelyben Fischer Ádám karmester nyilatkozik, s amelynek egy kérdése – nevemet nem említve, de jelenlegi pozícióm alapján tévedhetetlenül körülírva – engem is hírbe hoz. Úgy gondolom, most akkor helyre tehetnénk a Fischer-ügyet, már annak természetesen operaházi olvasatát. Nem lesz rövid, de tanulságosnak ígérhetem.

A levelezésünkbe pislantóknak betűhíven idegépelem az ominózus részletet, mert az interjú, úgy látom, neten nem elérhető:

„MN: Az opera igazgatója egyszer azt mondta, ön csak annak köszönheti a nemzetközi karrierjét, hogy szapulja Magyarországot.
FÁ: Ha Magyarország szapulásával koncertmeghíváshoz lehetne jutni, akkor a magyar művészvilág sorban állna az amerikai követség előtt. Azt láttam az operaházban, amíg ott voltam, hogy ez a fajta irigység az énekestársadalomban is jelen van. Azok, akik nem sikeresek kint, rögtön megtalálják a magyarázatot: a magyarokat nem szeretik. Az eszükbe sem jut, hogy esetleg nem úgy énekelnek, ahogy odakint elvárnák."

Fischer ÁdámFotó: Mudra László - Origo

Azt most ne is nézzük, hogy a Narancs ragaszkodik ahhoz a nyelvtani meggyőződéséhez, hogy az „operaház" szó köznév, és bár eredendően tényleg az, ha – valamilyen kontextusban – egy van belőle, mégis képes tulajdonnévvé válni (lásd még: Parlament, Bazilika, Nagycsarnok, Sziget stb.), én – nyilván elfogultság miatt – hajlamos vagyok ebbe némi nemecsekezést is belelátni. Ugyanakkor az is tény, hogy az intézménynek van hivatalos neve (Magyar Állami Operaház) és rövid márkaneve ugyanúgy (Opera), amely megkülönbözteti magát a több színházban is játszó szervezetet a kétségtelen épületelnevezéstől – amelyet viszont ceterum censo szögezem le, már csak ezért is nagybetűvel illene jelezni.

De nem ez a lényeg, akarom írni, van nagyobb gond is. Hogy „egyszer mit mondtam Fischer Ádámról", annak hátterét a következő levél rajzolja meg. Íme, most közreadom, hisz két és fél éve küldtem el a művésznek, és úgysem jött rá válasz:

„Tisztelt Karnagy Úr!
Minapi e-mailje – miszerint nem kér az Opera küldeményeként több meghívót – indirekte tudatta velem a tényt, hogy Önhöz minden bizonnyal eljutott a Magyar Nemzet egyik legutóbbi számának interjúja. Ennek alanya én voltam, és mivel nem szeretem a félreértéseket, megírom most a kolumnás anyag történetét.

Reméltem, hogy a lap mellékletében megjelent szöveg nem kap nagy teret, ugyanis az azt készítő újságíró elfelejtette visszamutatni a november végén, tehát jóval korábban felvett beszélgetések nyomán készült írást. És nemcsak stilisztikai gondjaim voltak – pl. sosem használnám ilyen környezetben a "lepráz" vagy "szövegel" szleng igéket –, de erős tartalmi kifogásaim is.

Ókovács SzilveszterForrás: MTI/Illyés Tibor

Természetesen nem gondolom Önről azt, amit a szöveg állít: azért volna világhíres dirigens, mert a hazája ellen szól külföldön. Erről szó sincs, csakhogy ha egy kétszer kétórás hangfelvétel-tengerben valaki félreért valamit, a javítás lehetősége nélkül csakis igaztalan szöveg jelenhet meg. Ön szakmai tudása miatt szerzett tekintélyt, szerencsére mindenki tudja – s ha ezt én magam nem így gondolnám, miért kértem volna előbb üzenetek útján és két éve Bécsben személyesen is, hogy vállaljon újra előadást, sőt premiert nálunk, s miért vetítettem volna le az Operában az Ön Gioconda-felvételét? Utoljára négy napja éjjel, az Operaház tetőgerincén (!) kérdezett a Mezzo összefagyott riportere Önről, és ott is az alábbiakat mondtam az újságírónak:

- nem, Fischer Ádámot nem én távolítottam el, még bőven az előző kormányzat alatt hagyta el a Házat (az én jövetelem előtt évekkel), sőt, egyáltalán nem rúgta ki még az előző kormány bizalmát élvező előző vezetés sem, Fischer úr békében és önszántából távozott, amennyire én tudom;
- Fischer Ádámot kiváló karmesternek tartom, aki ma is dirigál Magyarországon, sőt, információim szerint öltözőjében most január elsején tiszteletét tette a miniszterelnök is;
- nem, nem az, aki kirúgta, mert egyébként nem is rúgta ki senki, az előbb fejtegettem ezt;
- valóban felettébb sajnálom, hogy Fischer Ádám hangulatot kelt a hazám ellen, ahol teljes a sajtószabadság, bárki bármit leírhat és le is ír, ahogy bárki bármit vezényelhet – és el is vezényel;
- igen, ő is, amit és ahol akar, és évente ezt meg is teszi nem egyszer, ráadásul egy fajlagosan drága, az Opera esti költéseihez nem is mérhető ráfordítású, ugyanakkor magas minőségű fesztiválon, amely szinte a sajátja;
- igen, ebben a „náci" államban, azaz bocsánat, nem, mert ugyan szerintem Magyarország egyáltalán nem náci állam, de onnan is tudom, hogy nem az, hogy Fischer Ádám biztosan nem vezényelne náci államban;
- igen, jól érti, ha az én véleményem kérdi, nemigen árulhatja el jobban valaki a saját intézményét, semmint hogy a komplett Wagner-játszást egy másik fővárosi intézménybe szervezi ki, így megfosztva egy nagyrepertoár-operaházat az elmúlt 125 év egyik legfontosabb és legnépszerűbb szerzőjétől;
- egyébként pedig fogalmam sincs, mit miért mond, kérdezzék Őt a továbbiakban.

A Magyar Állami OperaházFotó: Hirling Bálint - Origo

Tisztelt Karnagy Úr!

Ez az én véleményem, amit most is vállalok, se több, se kevesebb. De arról csak most és csak Önnek írok, mennyire csalódtam, amikor Zubin Mehta ormótlan, velejéig hazug és Önt is sértő, antiszemitázó kijelentésére nyilvánosan Ön sem reagált, mindenki lapított. Rajtam kívül senki se mondta: ugyan már, ember, hát itt Mahler volt az egyik első zeneigazgató, azután meg Klemperer is... és Steinberg most az egyik vezetőjük... Mindenki hallgatott, az El País pedig a maga hatalmas példányszámával gond és reflexió nélkül kürtölhette világgá az „örök magyar operaházi zsidótlanító szabályról" is szóló Mehta-interjúját. Az Ön egykori Operaházát is megsértették ezzel, sőt ezzel együtt azokat az Önhöz mindenki által tudottan közel álló munkatársaimat is, akiket a többi ezerötszázzal együtt úgy alkalmazok, hogy nem érdekel származásuk, világnézetük, vallásuk, hátországuk, politikai meggyőződésük vagy nemi vonzalmuk.

Amikor ez a spanyol cikk lejött, épp Bernstein Kaddishát próbáltuk, benne egy holokauszt-túlélő, Samuel Pisar mondta a narrációt, "természetesen" a miniszterelnök ott is jelen volt – képzelheti, mit éreztünk a jó messziről jött, a mi Operánkban meg nem fordult, pesti luxushotelekben is csak egyet-egyet éjszakázó Mehta szavait olvasva... Két hét múlva az Opera vészkorszakbéli áldozatai emlékére rendezünk hangversenyt. Esetleg mondja el majd neki egyszer, ha úgy gondolja, hogy szavaival méltatlanság érte Budapestet. Vagy legalább mondja el neki, hogy nincs ilyen szabály, sose volt, sőt nálunk érinthetetlen kaszt sincs, szemben Indiával, ahonnan ő jön – az én közös ismerőssel küldött levelemre Mehta úr nem is reagált.

Nem remélek választ most én sem – ha mégis, köszönettel olvasom –, de engedelmével a meghívók küldését folytatjuk, mert az én kezem kinyújtva marad. Egyszer hátha elfogadja.

Üdvözli és jó egészséget kíván Önnek

Ókovács Szilveszter
főigazgató

Budapest, 2015. január 13."

Hát ennyi, kedves Néném. Tőlem aztán nem kell Fischer Ádámot megvédenie. Nézze, puszta kíváncsiságból összeszedtem minden olyan korábbi írásomat, amelyben valaha egyáltalán leírtam a karnagy úr nevét. Alább idézem mindet, talán a kontextus ebből nyilvánvaló:

„Én Kovalik Balázzsal és Fischer Ádámmal is normálist viszonyt ápoltam, sőt, kapaszkodjon meg: így szeretném folytatni is, és ez hármónkon áll, nem a közbekuruttyolókon. Balázs mindkét Turandotja kedvencem, Fischer Ádám Fidelio-vezénylése pedig örök élmény marad."
(origo, olvasói levél Gulyás Mártonnak, 2011)

Kovalik BalázsForrás: Nagy Attila

„Amit pedig Fischer Ádám a Felvilágosodás Korának Zenekarával művel, az ugyancsak maga a csoda. Szikrázik a vonó, de füstöl a kotta is, mintha még azért is tűvé tennék a taktusokat, ami nincs, mert nem is lehet ott. Tónusok gazdag palettája, subito felpaprikázott indulat, egyenesre húzott akkordok: minden klappol, minden fényes dúrokban zeng... Zeneszerzés órán járunk ma, stílusgyakorlatból jeles, de kétszázötven éve is vehetnénk ezt a leckét. Hiába hát a színtiszta jóindulat a virtuóz énekes, a remeklő karmester és zenekar részéről, a gusztusos könyvecske-formátum, a tanulmányoldalak: az alapanyagot még így, teljes fegyverzetében sem tudja zseniálisig húzni a stáb. Mert lehetetlen. Bartoli és Fischer bányászlámpája ultraviola fényt sugároz, így tündököl a megannyi Salieri-opera 13 részlete: e különös fény nélkül, önmagában csak a feledés méltó homálya lepné azokat. A fényben inkább a Lucio Sillát adják."
(Gramofon, lemezkritika, 2003)

„A Kékszakállú herceg vára-felvétel szerencsés csillagzat szülötte: magyar dirigens irányítja a zene anyag rögzítését Fischer Ádám személyében; potens, Jerikó falait megrengető basszus formálja a címszerepet; a csodálatos Londoni Filharmonikusok játszanak; és a stúdió is belead apait-anyait."
(Gramofon, lemezkritika, 2010)

„A Fából faragott királyfit, Bartók Béla op. 13-as alkotása a kedvenc német internetes árudámban 21 különböző CD-felvételből rendelhető, külön a koncertszvit is, természetesen a kotta is azonnal felbukkan. Bernstein, Boulez, Markevitch, Rattle és persze, Doráti, Kocsis, a két Fischer, Kórody és Ferencsik. Nos, ezt a centenáriumot megint átaludtuk: a Fesztiválzenekar és az Opera kivételével senkinek nem tűnt fel vagy volt fontos a Fából faragott évszázada."
(Origo, Levéláriák, 2017)

„Az előbb épp arról beszélgettünk, hogy mire lehetne Fischer karnagy urat meghívni: úgy érzem, ő a különlegességekre vevő. A három Bartók-egyfelvonásos vagy A bűvös vadász jár a fejemben, hátha lesz hozzá kedve. A jövő évadban viszont semmit sem tud elvállalni.
– Megkérdezte tőle?
– Egy jó baráton keresztül. Talán furcsa, de én komolyan gondolom, hogy ezekkel a művészekkel semmi probléma sincs. A világot láthatják másképpen, hisz az jogukban áll. Ha azt tudomásul veszik, hogy a magyar állam legnagyobb kulturális intézményében lépnek fel, adófizetői pénzen. Nem hinném, hogy lenne komoly magyar művész, aki olyan szinten tenne a hazája ellen, hogy ezt emlékezetébe kelljen idéznem. Így nekem mindaddig csak az számít, amit létrehoznak. Nincs jobbos kvint, nincs balos magas „c". Tiszta van, és gondtalan – vagy hamis és rossz, de akkor ugyanolyan mindegy, kiből jön."
(színház.net, interjú, 2012)

Kedves Néném, hát ennyi. Természetesen a Nemzet-alapinterjú szövege botrányos, leírtam, ebben mennyi részem van (semennyi), és bár talán kérhettem volna helyreigazítást, egyrészt darabideig nem is vettem észre, hogy megjelent (két ünnep között történt, december végén), másfelől pedig újabb hangsúlyt kapott volna a rendkívül leegyszerűsítő szöveg. És sajnos, az is igaz, hogy Fischer Ádám sem említi a narancsos Kling Józsefnek, hogy most jut eszembe, jött ám utána egy levél is – amire nem válaszolt, „természetesen". (Ahogy persze, Kling is rákereshetett volna a neten nemcsak az ominózus interjúra, de a feljebb sorolt más szövegekre is, de hát azokra nem volt szüksége a vágyott beállításhoz.)

És Fischer Ádám felidézhette volna néhány évvel korábbi találkánkat a bécsi Opera művészpresszójában, ahol majd egy órát beszélgettünk négyszemközt a Parsifal előtt, s amely tanulságos eszmecsere nekem már megelőlegezte azt, amit a mostani interjúban Fischer körbejár: nem tud mit kezdeni azzal, hogy „magyarság", sőt, egyáltalán, a nemzet fogalmával sem.

Jonas KaufmannMüpa

Amúgy pedig, csodálatos Parsifal volt ám az, a gyengélkedő, fénytelen Kaufmann dacára is (milyen furcsa ezt róla leírni...), és Fischer Ádámnak oroszlánrésze volt benne, épp Welser-Möst viharos távozása után vette át az előadásokat. Evelyn Herlitzius, Kwangchul Youn és Tomas Konieczny világverő szereposztás, és nekem őszintén dagadt a keblem – lelombozó beszélgetés dacára is – egy magyar származású karmester teljesítménye láttán. Ezért is fogom őt hívni újra, a kinyújtott kéz kinyújtva is marad.

Mert lehet ez egy elszúródott viszony, azért fontos az álláspontok tisztázása, hogy egyszer kijöhessünk belőle. Számomra Fischer Ádám karmester fontos és értékes, visszatérése előadásokat vezényelni örvendetes lenne, míg Fischer Ádám közgondolkodóból mint állampolgár köszönettel nem kérek, nem elvitatva tőle a jogot arra, hogy a karmesteri hivatástól távol eső, mások hivatásába viszont belelógó dolgokról elmondhassa a véleményét. Nekem meg az a véleménye, hogy mi az Operában tényleg nem politizáljunk eztán sem, s hogy kenyéradónkat, aki a kultúrát, és ezen belül Fischer Ádám fesztiválját is egyre növekvő mértékben támogatja, nem elegáns támadni.

Szeretettel üdvözli Tatjána Nénjét, és várja legújabb felvetéseit, „kák szálávej létá"

Szilveszter