Madonna kártérítést kap, amiért veszélyeztették ikrei örökbefogadását

2017.07.28. 10:34

Az Associated Newspapers brit kiadócsoport, amelyet Madonna korában beperelt, kártalanítást ajánlott fel a popsztár és ikerlányai magánszférájának megsértése miatt. Madonna ezt elfogadta, és bejelentette, hogy egy Malawiban működő gyermekkórháznak ajánlja fel az összeget.

Madonna 2013-ban gyerekeivel: David Bandával, Lourdes-dal, Mercy Jamesszel és Roccóval Malawiban.Forrás: AFP/Amos Gumulira

Madonna januárban, Londonban perelte be a kiadócsoportot - amelyhez többek között a Daily Mail című brit napilap is tartozik -, amiért az nyilvánosságra hozta újabb malawi örökbefogadási kérelmének részleteit, még azelőtt, hogy az afrikai ország hatóságai döntöttek volna az ügyről. A brit lap felfedte a gyerekek nevét, nemét, korát és azt, hogy árvaházban élnek.

A lap online kiadása akkor hozta nyilvánosságra értesülését, amikor Madonnának még nem voltak eszközei arra, hogy megvédje a lányokat az őket ért sérelemtől - érvelt Jenny Afia, Madonna ügyvédje csütörtökön, a londoni felsőbíróságon tartott meghallgatáson. Hozzátette, hogy ez a lépés Madonna véleménye szerint veszélyeztette az örökbefogadási folyamat csorbítatlanságát és végkifejletét a két kislány, az énekesnő és egész család szempontjából.

A meghallgatás után bejelentették, hogy a kiadó kártérítés ajánlott fel, amelynek nagyságát nem hozták nyilvánosságra. Afia azonnal közölte, hogy a világsztár a saját maga által Malawiban alapított gyerekkórházi részlegnek ajánlja fel az összeget. Madonna örül annak, hogy legalább valami jó is kialakult ebből a helyzetből" - hangoztatta az ügyvéd.

Madonna januárban fogadta örökbe most négyéves ikerlányait, Stellát és Estere-t. 2006-ban és 2009-ben David és Mercy nevű gyerekeit fogadta örökbe a kelet-afrikai országban.

Az amerikai popsztár támogatásával megépült gyerekkórházi részleget július elején avatták fel Malawiban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK