Mi az? Családias, értékorientált és emberléptékű

Babel Sound 2017
Vágólapra másolva!
2017-ben teljesen ingyenes volt a Babel Sound Fesztivál, ami nem csupán az összes zenei és kulturális programra vonaktozott, hanem az ételre is. A meghívott fellépők minden nap ingyen ebédet és vacsorát is osztottak. Mindenkinek.
Vágólapra másolva!

Idén is összegyűltek a világ egy hétre Balatonbogláron. Kultúrák, nemzetiségek találkoztak és ünnepelték egymást az idei Babel Sound Világzenei Fesztiválon. Olyan zenészek voltak a fesztiválon, akik sosem látták még egymást, és talán egymás országában sem jártak.

Elmosódnak a (zenekari) határok is

Idén volt olyan, hogy egy indiai tablás, egy bangladesi és egy magyar szitárművész, egy német basszusgitáros, egy magyar jazz gitáros és egy erdélyi énekesnő lépett színpadra komplett koncertprogrammal. A különleges ebben az, hogy kedden találkoztak először, azonban ez nem egyedi eset a Babelen. A nagyszínpados együttesek is gyakran olyan vendégzenészekkel egészülnek ki, akikkel

a fesztiválon találtak egymásra.

A fesztiválról tudni kell, hogy a fellépők nem csak zenélni jönnek, hanem egymást megismerni, tanulni egymástól. A fellépők nem csupán egy-egy estére érkeznek a fesztiválra, hanem végig ott vannak, és a meghirdetett programok mellett nagyon gyakran alakulnak ki spontán jam session-ök például valamelyik sátor mellett.

Jammelés az idei fesztiválon Forrás: Biljarszki Dániel - Babel Sound

A szervezők szerint az idei fesztivál egyik legszebb pillanata az volt, amikor egy chilei zenekar gitárosa fonetikusan leírta a beszédét, és a koncertjük végén teljesen érthetően elmondta magyarul, hogy

mennyire hálásak, amiért itt lehetnek Magyarországon, hogy mennyire szeretik a magyarokat

és hogy nagyon köszönik a közönség részvételét.

Ha egy helyre engedsz sok jó zenészt, abból valami jó szokott kisülni

Hét éve kezdték, mert szerettek volna egy saját fesztivált. Az indulásnál még volt bőven jazz is a világzene mellett, de ma már leginkább csak utóbbiról szól a Babel Sound Fesztivál. A zene mellett pedig fontos szerepet kap a másik ember, a másik nemzetiség, ország kultúrája, ráadásul tökéletesen interaktív módon.

A Babel Sound Fesztivál helyszíne már egy ideje a balatonboglári szabadstrand, ami lehetővé teszi, hogy a fesztiválozók, a fellépők bármikor beszaladjanak a Balatonba egy felfrissülésre. A különböző nemzetek sátrai egymás szomszédságában várták az érdeklődőket. Dél körül mindig valamelyik nemzet képviselői vállalták, hogy saját konyhájuknak megfelelően készítik el az ebédet, amiből bárki ingyen kóstolhatott. Idén spanyol, indiai, holland, indonéz, olasz, szerb, bolgár és természetesen a magyar konyha jellegzetes specialitásai vonultak fel. Örömmel adták a fél ebédnek is megfelelő kóstolókat. Azt sem nézték rossz szemmel, ha valaki kétszer állt sorba.

Kóstoltatás a sátorban Forrás: Biljarszki Dániel - Babel Sound

Nincs tömeg, nincs lökdösődés, nincs végeláthatatlan sor a pultnál. Közvetlen, családias, vagy inkább nagycsaládias volt idén is a hangulat. Minden programnál azt a „majdnem teltházas" érzést éljük át, amikor már pont elegen vagyunk a felszabadult hangulathoz, de még éppen nem kellemetlen a sokaság.