A szicíliai, aki a legjobb soulmuzsikát nyomta a Balatonon

Paloznaki Jazzpiknik
Mario Biondi
Vágólapra másolva!
Először adott nálunk koncertet az európai soulmuzsika koronázatlan olasz királya. Mario Biondi az a ritka, mély hangú énekes, aki lassan-lassan felnő olyan nagyságok mellé, mint Barry White vagy éppen Isaac Hayes. És ez igaz nemcsak hangregiszterére, hanem zenei világára is. Mindenesetre Paloznakon, a Jazzpikniken ő és hattagú profi zenekara megmutatta, milyen is az, amikor valaki tényleg lélekből szól.
Vágólapra másolva!

Biondi 2 méter magas, furcsa szakállat és szemüveget viselő, roppant barátságos és sármos óriás. A most 46 éves énekes zenész családból érkezett, és közismert szüleire való tekintettel vette föl a Biondi nevet.

Mario Biondi a maga két méterével a színpadon Forrás: Chripko Lili

Sokáig vokalistaként kísérte az olasz zenei élet nagyjait, mígnem

különleges hangjára felfigyelve

megjelentettek vele egy lemezt, Handful of Soul címmel 2006-ban. Erről az albumról ugrott a listák csúcsára a This is What You are című slágere. Aztán innen már nem volt megállás – mondta az Origónak adott interjúban. Nemzetközi sztárokkal kezdett együtt dolgozni, a dzsessz és az R&B területére is átmerészkedett. Az utóbbi 10 évben több koncertlemezt is kiadott, mert Biondi izgalmas előadásmódját a koncerteken sokkal jobban tetten lehet érni, mint a stúdióalbumokon. Nincs fix dalszerzőgárdája, akitől zenei ötletet, ihletet kap, azzal szívesen dolgozik együtt.

Különleges előadásmódja a koncerteken jön ki igazán Forrás: Chripko Lili

Mint mesélte, ősszel Brazíliában veszik fel az új lemezt, amely zenei világában inkább a brazil ritmusokhoz áll majd közelebb, mint korábbi albumaihoz. Várhatóan 2018-ban jelenik majd meg. A paloznaki fellépést is két bossa novás dala vezette fel (Rio de Janeiro Blue), a siker nem is maradt el.

Hat profi muzsikus kísérte, de bátran nevezhetjük őket multiinstrumentalistának, mert a kongás

a közép-afrikai technikákat leiskolázó könnyedséggel hozta magas színvonalú formáját,

de ha kellett, hallottunk tőle fuvolaszólót éppúgy, mint ritmusgitár-kíséretet. Basszistája egy profi, bund nélküli elektromos bőgő mögött foglalt állást. Ezt viszont játszi könnyedséggel cserélte le kőkemény funky-basszust kívánó basszusgitárra.

Mario Biondi a két fúvós között Forrás: Chripko Lili

A kéttagú fúvósszekció trombitása és szaxofonosa is fuvolázott, ha kellett, de hangszereikkel meghatározták a koncert hangulatát, és pompásan simult a hangzás Biondi mély, meleg hangjához.

Szinte a teljes Biondi-repertoár lepergett – kivéve a Duke Orchestrával készült néhány kiemelkedő darabot -, de hiányérzete senkinek nem lehetett.

A klasszikus feldolgozások ugyanúgy taroltak,

mint saját tutti slágerei, a Shine On, vagy a Love is a Temple. A soul- és a funkymuzsika hazai rajongói pedig elégedetten ballagtak haza a vihar előtti szélben a Balaton északi partján, hiszen a műfaj szicíliai bajnoka sikerrel tette le névjegyét a Jazzpikniken, és vélhetően néhányszor visszatér még hozzánk az elkövetkező években.