Volt félbolond lány, kopasz férfi és rém rendes feleség

Básti Juli, magyar színésznő
Básti Juli
Vágólapra másolva!
A Kossuth-díjas Básti Juli ma, 2017. augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját.
Vágólapra másolva!
Básti Juli Fotó: Bielik István - Origo

Széles körben elterjedt nézet, hogy a híres színészek gyerekeinek – miközben előnyt jelenthet számukra, hogy természetes közegük a színház, amelynek légkörét csecsemőkoruktól kezdve szívhatják magukba – százszor annyit kell bizonyítaniuk a pályán, hogy kiléphessenek neves szüleik árnyékából.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Básti Julit, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját

ma mindenki saját tehetségéért ismeri el, és ennek köszönhetően tartja számon az ország egyik legkarakteresebb színésznőjeként. Pályakezdését viszont meghatározta, hogy a színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő lányaként, Zolnay Pál filmrendező unokahúgaként kellett elérnie, hogy saját érdemei alapján ítéljék meg.

Bár Básti Juli gyakran járt be édesanyja munkahelyére, a Nemzeti Színházba, egy ideig nem volt határozott szándéka, hogy szülei örökébe lépjen. Sőt édesapja kifejezetten féltette és

gyakorlatilag el is tiltotta a színi pályától.

Érettségi után a későbbi színésznő végül mégis úgy döntött, hogy jelentkezik a Színművészeti Főiskolára, ahová azonnal fel is vették. Básti Lajos viszont soha nem láthatta a lányát színpadon: első félévi vizsgájakor éppen operálták, és évvégi vizsgája idején győzte le őt gyógyíthatatlan betegsége.

Básti Juli a főiskolát Major Tamás és Székely Gábor tanítványaként végezte el. 1980-ban szerzett diplomát, és közvetlenül ezután a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. Első szerepe Ivo Bresan Paraszt Hamlet-jének Oméliája volt. 1984-ben aztán átszerződött a budapesti Katona József Színházba, ahol Übü mama szerepében debütált. 2003-ig maradt a Katona tagja, amikor is a megújult Nemzeti Színház társulatához került. Nemzeti színházi tagságával párhuzamosan már fellépett a férje, Puskás Tamás vezette Vidám Színpadon, azaz a mai Centrál Színházban is, 2015-től pedig hivatalosan is a Centrál társulatának tagja.

Básti Juli a Centrál Színház új előterének ünnepélyes átadásán, 2016.október 27-én Fotó: Mudra László - Origo

Básti Julit a szakma erőteljes, érzelemgazdag színésznőként jellemzi, elévülhetetlen érdemének tartják, hogy

tragikus sorsú hősnőket és groteszk, eltorzult karakterfigurákat

is egyforma hitelességgel tud megjeleníteni. Köztudomású, hogy szép nő létére nem idegenkedik attól, hogy szerepei kedvéért elcsúfítsa magát:

Übü mamaként koszosan, rongyosan jelent meg a színpadon, kopasz parókában férfiszerepet játszott,

a Három lány kékben című darabban művisszereket ragasztott a lábára, a Sztálin menyasszonya című filmben pedig a félbolond Paranyaként a felismerhetetlenségig elmaszkírozták.

Básti Juli nem idegenkedik attól sem, hogy egy szerep kedvéért akár a felismerhetetlenségig elmaszkírozzák. Fotó: Bielik István - Origo

A Katonában töltött csaknem húsz év alatt rengeteg fontos szerepet alakított: dolgozott többek között Ascher Tamással, Zsámbéki Gáborral, Gothár Péterrel, a társulat vezető színésznője volt, és együtt a fél világot bejárták, hatalmas sikerrel. Emlékezetes szerepei közül is kiemelkedik Harold Pinter: Afféle Alaszka című darabjában Pauline, a legendássá vált Három nővér-előadásban Mása, a Platonov-ban Anna Petrovna, a Katharina Blum elveszett tisztességé-ben a címszerep, a Polgármesterné Gogol: A revizor-ából vagy Ibsen Hedda Gablerének megformálása.

Básti Juli mint Arkagyina Földi Ádámmal Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Nemzeti Színházban töltött időszakából kedves szerepének tartja Hestert A Macskalápon című Marina Carr-drámából, Arkagyinát a Sirály-ból és Lukács Antóniát a Hermelin-ből. De a Nemzetiben játszotta el Lady Annát a III. Richárd-ból, Gorkij Vassza Zseleznová-jának címszerepét vagy az Ármány és szerelem-ben Lady Milfordot is.

Farkas Dénes Trepljov, mögötte: Tenki Réka Mása, Blaskó Péter Szorin, Földi Ádám Trigorin, Básti Juli Arkagyina, Nagy Mari Polina és Kulka János Dom szerepében Csehov Sirály című drámájának próbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Centrál Színházban láthatta őt a közönség a Kabaré-ban, Schneider asszony szerepében (érdekesség, hogy ugyanebben a darabban a kilencvenes években eljátszotta Sallyt is), valamint Woody Allen: New York-i komédiá-jának egyik főszerepében. A színházban jelenleg is nagy sikerrel játsszák a Jó emberek-et, ahol Margie-t alakítja, illetve a Nem félünk a farkastól című Edward Albee-klasszikust, ahol pedig Marthát, Rudolf Péter oldalán.

Básti Juli Szervét Tiborral a Centrál Színház Jó emberek című előadásában. Forrás: Centrál Színház

Básti Juli nevéhez a színpadi alakítások mellett kiemelkedő filmszerepek is fűződnek: már pályája elején látható volt a Szívzűr-ben és a Kettévált mennyezet-ben, az 1985-ös A vörös grófnő-ben pedig a címszereplő Andrássy Katinkát alakította. Játszott a Miss Arizoná-ban, majd az 1991-es Sztálin menyasszonyá-ban Paranya megformálásáért megkapta a Magyar Filmkritikusok díját, amelyet még többször elnyert - legutóbb 2015-ben, az Anyám és más futóbolondok a családból című filmben nyújtott alakításáért.

Básti Juli és Bács Ferenc A vörös grófnő című filmben Forrás: Mokép

További filmjei –a teljesség igénye nélkül - az Egy tél az Isten háta mögött, az Üvegtigris 1. és 2. része, a Valami Amerika, a Csocsó, avagy éljen május elseje, a Hídember vagy az Utolsó jelentés Annáról.

Básti Juli

ezer közül felismerhető, jellegzetes hangját

a magyar szinkron is kamatoztatta: számtalan filmben, tévésorozatban szólaltatott meg külföldi színésznőket. A film olyan nagyasszonyainak volt ő a magyar hangja, mint Marina Vlady, Simone Signoret, Sophia Loren, Marlene Dietrich, Monica Vitti, Kim Basinger, Madeleine Stowe, Melanie Griffith, Sharon Stone, Kathleen Turner, Demi Moore, Meryl Streep, Madonna vagy Tilda Swinton és Cate Blanchett, hogy valóban csak a legismertebbeket említsük. De a sorozatrajongók nappalijában is állandó vendég: A simlis és a szende Maddie-je, Cybill Shepherd, az Egy rém rendes család Peggyje, Katey Sagal vagy a Született feleségek Edie-je, Nicollette Sheridan is az ő hangján szólalt meg magyarul.

1998-ban Hallgass kicsit címmel Básti Julinak Cserhalmi Györggyel közösen nagylemeze is megjelent, amelyen Dés László és Bereményi Géza dalait énekelték, 2008-ban pedig Udvaros Dorottyával, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal, Férfi és nő címmel ugyancsak Dés László dalait adták elő, koncerteken, illetve CD-n és DVD-n is.

Básti Juli Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Fotó: Bielik István - Origo

Básti Juli 1982-ben a San Remó-i majd 1985-ben a Moszkvai Filmfesztiválon is

megkapta a legjobb női alakítás díját.

1985-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1993-ban színpadi és filmszerepeinek kimagasló megformálásáért Kossuth-díjat és Déryné-díjat, 2001-ben Vastaps-díjat kapott. 2005-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el, 2011-ben pedig Arany Medál-díjjal tüntették ki.

Első, Gothár Péterrel kötött házasságából egy fia született, Gothár Márton, második férjétől, Puskás Tamástól pedig kettő: Puskás Samu és Dávid.

Munkájáról, hivatásáról egy interjúban így nyilatkozott a ma 60 éves színésznő: „ahhoz, hogy valaki jó legyen, elég egy kis ügyesség, adottság, fogékonyság és egy pici szerencse. Ám ha ennél akár egy kevéssel is több akar valaki lenni,