Tom Odell: a szomorú világsztár vallomása

2017.08.11. 17:14

Visszatért a Szigetre minden idők egyik legszomorúbb dalszerző-énekese, az egyébként szomorúságában is zseniális Tom Odell, aki ezúttal már nem valamelyik sátorban, hanem a Nagyszínpadon lépett fel a zenekarával. Ember nincs a földön, aki legalább egyetlen csepp könnyet ne eregetett volna már az Another Love című gigaslágerére. Nem mellesleg sok más hasonlóan erős szerzeménnyel is megörvendeztette már bolygónk lakosságát ez az angol úr, akit bánatáról, életéről és dalairól kérdeztünk a fellépése előtt. 

Az csak nekem tűnik úgy, hogy picit felülreprezentáltak a melankolikusabb dalok a repertoárban?

Hm. Nem, szerintem is így van, valóban.

Miért lehet ez?

Fú...

Az a típus, aki szeret az ablakban ülve kitekintgetni az esős utcára, miközben hullanak a falevelek, közben nagyokat gondolkodik a múltról, szerelemről?

Azt hiszem, hogy bejön nekem ez a kép. De amúgy nem vagyok biztos benne, hogy száz százalékban ilyen lennék. Csupán arról van szó, hogy ösztönösen jön belőlem a zene. Az érzelmeimet próbálom megélni a zenében, újraalkotni azt, ami belül zajlott. Nem valami tudatos, szellemi munkát végzek, amikor alkotok. Szívből jön minden. Így aztán, mivel nem tudatosan alkotok, nem tudom, hogy miért vagyok melankolikus, és miért ilyenek a dalaim. Egyetértek azzal, hogy ilyen hangulatuk van, de nem tudom miért. Talán így közelítek a dolgokhoz.

Fotó: Rockstar Photographers

Könnyen lehet, hogy a dalai mélyebben gyökereznek, mint a slágerek egyébként...

Nem vagyok biztos ebben.

Nem hiányzik néha a melankólia helyett az a fajta energia, amellyel kettéharaphatná a világot?

Sosem kötődtem az ilyen erőteljes, már-már agresszív érzelmekhez és zenékhez. Ha valami nem mélyről jön, nincs mögötte komolyabb tartalom, akkor azt azért érezni, és az nem is fog meg. Sem engem, sem a közönséget. Éppen ezért én sem írok ilyesmit. Nem jön be az ilyen önreklámozás és önajnározás. Egyébként a popzene is lehet okosan felépített és izgalmas. Sőt még a listákon lévő elektronikus zenék között is találni érdekeseket. Nem arról van szó, hogy én mindig a sötét sarokban ülök, és búslakodom. Kimerészkedem onnan, és hallgatok mindenfélét, és szeretek is mindenfélét. Csak mondom: az a lényeg, hogy legyen benne valami érzelmi tartalom.

Félénk egyébként?

Ezt azért nem mondanám. Szerintem csak arról van szó, hogy az idő múlásával egyre inkább rájövök arra, hogy jobban szeretek kisebb közönség előtt játszani, nem pedig óriási tömegnek. És szeretek elvonulni is, magamban lenni.

Fotó: Rockstar Photographers

Azt azért ugye tudja, hogy itt most a Nagyszínpadon játszik majd a nap egyik főfellépőjeként?

Igen, de legalább nem lent leszek a tömegben, hanem a színpadon. Ott azért nincs tömeg. De visszatérve: ezzel együtt sem tartom magamat félénknek.

Mondja, hogy nem kényelmetlen sok ezer embernek játszani...

Persze hogy szeretem. Ki ne szeretné! Elképesztően izgalmas.

Jót tesz ez az izgalom a melankolikus daloknak?

Abszolút! Meg kell nézni koncertet! Nagyon erős lesz, főleg így, hogy van egy nagyon jó banda velem. Jól szólunk, jó az, amit csinálunk. De nemcsak azért, mert én azt mondom, hanem tényleg jól összeálltunk. Nyilván én is tudok még fejlődni sok dologban. Egyébként utoljára három éve játszottunk a Szigeten. Akkor egy sátorban léptünk fel. A mai napig arra a koncertre emlékszem a legszívesebben. Akkor is izgultam.

Néhány dolog azért változott azóta.

Ez így van. Sok mindenen mentem keresztül én is, sok dolog alakult, de ezek nem befolyásolják azt, hogy jó érzés ide visszatérni.

Fotó: Rockstar Photographers

Emlékszik arra, amikor először érezte, hogy híres?

A mindennapokban nem nagyon érzem magam híresnek azért. Talán az elején még egy kicsit fura volt, hogy turnéra megyek egy zenekarral, fellépek, és megállás nélkül ezzel foglalkozhatok, de mára már megbarátkoztam vele. Meg azért én nem vagyok annyira híres, mint mondjuk Katy Perry, aki teljesen más lépték. De nem is vágyom ilyesmire, jól érzem magam azzal és ahogyan van. Tök jó, hogy csinálhatok lemezeket, vannak koncertek. Jó ez így.

Tavaly jött ki a legutóbbi lemeze. Készülnek az új dalok, vagy ilyen szempontból még szünet van?

Igazából már próbálom befejezni a következő albumot. Nagy pálfordulásra nem kell számítani, és nem kell megijedni attól sem, hogy valami homlokegyenest másról van szó. Kísérleteztem új dolgokkal, néhány dal már másként született, meg esetleg más dolgok is érdekelnek, de összességében senki sem fogja úgy érezni, hogy valami törés következett volna be. Szerencsére sok időm volt arra, hogy dalokat írjak, amit egyébként megszállottan tudok művelni. Képes vagyok teljesen elvarázsolódni. Kell is ahhoz, hogy olyan dalok szülessenek, amilyenek eddig is voltak. Szerintem ez így oké, de például a barátnőm néha azt gondolja, hogy őrült vagyok. Imádom az alkotás folyamatát. Meg még mindig hajt a kíváncsiság a dalírással kapcsolatban. Továbbra sem tudom ugyanis, hogy mi kell ahhoz, hogy slágerek szülessenek, nem tudom, hogy mik a szabályok, mi a tuti recept. Csak csinálom. Rengeteg dalt írok. De tényleg. Százával. És változatlanul fogalmam sincs arról, hogy mitől jó egy dal. Rejtély.

Fotó: Rockstar Photographers

Néhány évet azért eltöltött már a színpadon, tehát úgy nagyjából sejthető, hogy mi működik, és mi nem.

Ez igaz. Tudom, hogy a már meglévők közül mi működik egy koncerten. De azt nem tudom, hogyan kell olyat írni. Ez nem egy tudatos dolog nálam. Hiszen nem a dallam, nem a zenei szerkezet, nem a szöveg az, ami miatt működik, hanem ezek kombinációja indít be valamit az embereknél. Ami egy érdekes dolog. Ráadásul koncertről koncertre változik az, hogy mi működik jobban, és mi kevésbé.

Azzal azért megbarátkozott már, hogy többé nem álom az, hogy a zene legyen a főfoglalkozása?

Ez azért egy elég ingatag meló. Ez nem olyan, mintha elektroműszerész lenne az ember, aki elsajátít bizonyos képességeket, megtanul sok mindent, vagyis lesz egy szakmája, és azzal akár egész életében elboldogulhat. Nekem ugyanis fogalmam sincs arról, hogy az emberek mennyi ideig lesznek kíváncsiak rám és a zenémre. Nem a biztonság és a bizonyosság nyugalmával ébredek fel reggelente, nem az van, hogy tudom azt, hogy van egy jó munkám. Hanem arra ébredek, hogy tele vagyok kétségekkel és félelemmel. Nem amiatt, hogy vajon ott lesznek-e a dalaim a listákon, hanem amiatt, hogy meg tudok-e majd élni ebből akár évek múlva is, vagyis csinálhatom-e később is ezt. Abban biztos vagyok, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, de azt nem tudom, hogy az embereket érdekelni fogja-e. Vicces, hogy ezt kérdezte. Legutoljára pont ma reggel futott át a fejemen, hogy szeretnék végre biztonságot magam körül. Szeretném azt érezni, hogy van egy biztos állásom. Az egészben nyilván az a legérdekesebb, hogy ez egy olyan szakma, ahol sosem lehet biztonságban az ember ebben az értelemben. Jobban belegondolva ez az egyik felhajtó erő is ebben a szakmában. Az állandó bizonytalanság. Ez némely tekintetben persze szörnyű, de hát el kell fogadnom, hogy a zenéhez ez is kell.